Alkalmanként 15 ezer forintért bérli az MMIK Caffét a Café 5 Kft.

Farkas Bazsi 2022-05-04 07:09:11
Az MMIK épületének takarításáért pedig havi 250 ezer forintot tesz zsebre a cég.

50 ezer forint + Áfa - ekkora havidíjért bérelte a Café 5 Kft. az MMIK büféjét 2021. november 1 és 2021. december 31 között. Ez egy korábban a MMIK Nonprofit Közhasznú Kft-nek küldött közérdekű adatigénylésünkből derült ki

Az állami fenntartású MMIK nem pályáztatta meg a kávézó üzemeltetését. Indoklásukban az állt, hogy mivel a használat időtartama nem haladja meg a 90 napot, így a jogszabályok lehetővé teszik, hogy ebben az esetben meghívásos úton bízzanak meg üzemeltetőt. 

A nettó 50 ezer forintos havidíj egyébként a rezsit is tartalmazta.

A Café 5 Kft. egy Fidesz-közeli vállalkozó, Hetényi Norbert érdekeltségébe tartozik.

Hetényi korábban a Savaria Mozi büféjét üzemeltette, a 10 éves pályázati idő lejárta után még további 5 évig bérelhette a helyiséget. Az Opten adatai szerint a cég vezetését már egy ideje Norbert testvére, Hetényi Gábor Marcell látja el.

Hogy mi történt 2021. december 31. után az MMIK Caffeval, azt ismét közérdekű adatigényléssel próbáltuk meg megtudni, amelyre egyébként időben nem érkezett válasz, így a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk, hogy járjon el az ügyben.

Hogy a NAIH hatására történt-e, hogy választ kaptunk azt egyelőre nem tudom, minden esetre a beérkezett szerződésből (A szerződést ide kattintva lehet letölteni.) a következők derülnek ki:

A korábbi 90 napos jogszabályi lehetőséggel élve most sem történt pályáztatás a kávézóra. A Café 5 Kft. egy használati megállapodást kötött az MMIK-val.

A dokumentum szerint mivel az épület jelenleg tesztüzemmódban működik, és eközben folyamatosak a karbantartási és felújítási munkák, így a cég csupán használati megállapodást kötött az MMIK-val.

Eszerint a Café 5 Kft. csak akkor üzemelteti a kávézót, ha az épületben program van.

Egy ilyen alkalomkor a Kft. 15 ezer forint + Áfát fizet ki.

A megállapodás 2022. február 28. és 2022. április 30. közötti időszakra szól.

Ez idő alatt maximum 28 alkalmat határoztak meg, amikor a Café 5 üzemeltheti a helyiséget. Ezért összesen bruttó 533 ezer 400 forintot fizettethetnek a céggel. Az elszámolást az időszak lejárta után május 15-ig végzik el.

A közérdekű adatigénylésünket február 26-án küldtük el, a Café 5 és az MMIK között kötetett megállapodáson február 25. dátum szerepel.

A kérdés egyébként még mindig fennáll, hogy 2022. január 1. és 2022. február 28. között ki és milyen szerződés alapján üzemeltette a kávézót. A MMIK Caffe Facebook-oldala ugyanis ez idő alatt is folyamatosan frissült, kávés, sörös fotókkal és minden más egyéb posztokkal. A rendelkezésünkre bocsátott iratok szerint azonban ebben az időszakban nem volt bérlője a helyiségnek. 

Az MMIK időközben egy új koncerthelyszínként kezdi kinőni magát Szombathelyen. Április 9-én nagyszabású koncert sorozatot rendeztek az aulában. A közönségről fotó is készült látni, hogy a helyiség csurig van.

Fotó: MMIK Facebook

A Vaskarika.hu így számolt be az eseményről: Az est fénypontja a ritkán fellépő, régen hallott kultbanda, a hiperkarma volt. A Nyárváró Miniturné szintén szombathelyi nyitókoncertjén egy tűt sem lehetett elejteni már a nézőtéren, a „dühöngőben", a büfében pedig már csak huszonvalahanyadik lehettem a sorban. 

Hetényi Gábor, az MMIK Facebookon a koncertről készült fotók alá azt kommentelte: És működik!

Nem csak kávézót üzemeltetni, de takarítani is tudnak

A Café 5 Kft. végzi el az MMIK takarítását is - ezt szintén közérdekű adatigénylésből (A szerződés innen letölthető.) tudtuk meg. 

A céggel 2022. január 3-tól kötött szerződést az MMIK határozott időre, 2022. június 30-ig. Ez idő alatt minden hétköznap, napi 4 órában kell a takarítást elvégezni.

A szolgáltatásért az MMIK havonta 250 ezer forint + Áfát fizet ki. Igaz a takarítószereket ebből a pénzből kell kigazdálkodnia a cégnek, ám hat hónap alatt így is 1 millió 500 ezer forint + Áfát tesz zsebre a Café 5. 

Durván beleálltak a kampányba

A kampányidőszakban az MMIK sorra rendezte az ingyenes koncerteket a Szombathely közeli településekre, a rendezvények előtt pedig Hende Csaba, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje mondott köszöntő beszédet. 

Toronyban, Charlie koncertjén mi is ott voltunk, ez akkor a következőképpen történt:

Hende Csaba beszéde Charlie ingyenes, toronyi koncertje előtt

2022 március 12-én adott ingyenes koncertet Charlie Toronyban. A koncertet az állami fenntartású szombathelyi MMIK szervezte. A fellépés előtt Hende Csaba, a...

Sében Bereczki Zoltán énekes előtt is mondott beszédet Hende. Az énekes pedig kiakadt azon, hogy az ő koncertje előtt kampányolnak. Erről Facebook-oldalán így számolt be:

Igen, csak és kizárólag a közönség miatt nem hagytam ott a rendezvényt, ezt ott el is mondtam! - kezdi így az írást Bereczki.

Nem, nem neveztem gyomorforgatónak a helyzetet, bár valóban annak tartom!

Nem, ilyenkor nem tudom hova megyek! Felkérnek, megkérdezem, (nem én, a kollégáim) ugye nem politikai a rendezvény? Ha a válasz egyértelmű “nem”, akkor elindulunk. (A helyszínen valószínűleg szándékosan a közönségem vezették át, hogy lássák ott vagyok, nehogy hazamenjek!) Ilyenkor a kisebbik rossz az, ha az ember fölmegy és végig csinálja! Mindenki láthatta mi az eredménye, ha az ember a szerződés be nem tartása miatt hazamegy - még jobban meghurcolják! Lásd pl.: ByAlex - hisztis, Demjén - biztos részeg…! 

Továbbra is a jóhiszeműség fog vezetni ilyen helyzetekben! Az ilyen méretű rendezvények nagyon nagy része (mondhatni túlnyomó többsége) önkormányzati. Nem egyszer fordul elő, hogy valaki beszédet mond előttem! Most fordult elő azonban először, hogy a szöveg kifejezetten politikai tartalmú volt!

Az énekes hozzátette, hogy a séi polgármester a koncert után odament hozzá bocsánatot kérni.

Április 3. óta az MMIK egyetlen kistelepülésen nem rendezett hasonló programot. 

Szólj hozzá!

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.