A szentiváni Ipari Park-bővítésre tavaly év végéig 1,1 milliárd forintot költött el Győr

Pintér Bence 2023-05-18 18:31:50
A Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság ülésén az is kiderült: több parkolóautomat érkezik nyáron az új fizetős körzetbe.

Az önkormányzati cégek 2022-es beszámolója volt a győri önkormányzat Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának fő témája a május 17-i, szerdai ülésen. Először azonban a tavalyi évi költségvetés volt terítéken, amelynek kapcsán Kun András volt alpolgármester, bizottsági tag tette meg észrevételeit, amelynek fókuszpontja az volt, hogy hogyan kezeli a kötelezettségekkel nem terhelt maradványösszegeket a zárszámadás.

Válaszul az illetékes főosztály vezetője elmondta: vannak olyan ügyek, amelyekkel kapcsolatban nincs még konkrét szerződés, de várható, hogy kiadás lesz velük kapcsolatban, erre már most készülnek egy nagyjából egymilliárd forintos összeggel a szabad maradványösszegből. Ugyanígy 2022-ben azzal szembesültek, hogy szinte naponta kellett újratervezni, ez az összeg arra is szolgál majd, hogy nagyobb mozgástér legyen egy-egy váratlanabb kiadásnál.

Az is kiderült Balla Jenő (Összefogás Győrért) kérdésére, hogy az Ipari Park-fejlesztésre az államtól kapott 10 milliárd forintos összegből 2022 decemberéig 1,1 milliárd forintot költött el a város.

A kiterjesztett fizetős zónák módosításával kapcsolatban is szavazott a bizottság. Balla Jenő szólalt fel, azt mondta: szerinte a III. zóna kiterjesztése kaotikus. Azt jónak tartja, hogy most olcsó bérletet akar adni az önkormányzat például az óvónőknek, azt viszont nem, hogy csak ebben a körzetben lesz „Szívügyünk Győr”-bérlet. Szerinte a fürdőnél is problémák lesznek a parkoló átadása után a parkolással.

Borsi Róbert képviselő (Fidesz-KDNP), a bizottság elnöke elmondta: ha mindenkinek megoldást akarnak találni, akkor senkinek sem fognak tudni. Kiemelte, hogy milyen sok parkolólemez létesült a városban az utóbbi időben. Ezután kritizálta Balla Jenőt, elmondva, hogy a függelten képviselő is arról beszél, hogy feltorlódtak az autók a fizetős zóna szélén, ezzel implikálva, hogy elismeri a fizetőssé tétel sikerességét. Borsi arra nem tért ki, hogy éppen ezt a hatást gyengíti a rendelet terítéken lévő módosítása, később azonban beszélt arról, hogy a második-harmadik autók bérletének olcsóbbá tétele nem fog eltántorítani senkit, hogy második-harmadik autót vásároljon.

A fideszes képviselő, akinek egyébként körzetét érinti a zónásítás, ismét megerősítette, hogy sok helyi lakos kérte, és örül is annak, hogy fizetős lett a parkolás.

Prédl Antal Győr-Szol-vezér elmondta, hogy további parkolóautomatákat szereznek be, a közbeszerzés már elkészült, nyáron várható, hogy több automata érkezik. Borsi és Prédl ezután mindketten arról beszéltek, hogy ez nem pénzbeszedés, hanem forgalomtechnikai eszköz, aminek célja a parkolás szabályozása. A vezérigazgató elmondta, hogy a zónásításra fordított összeg megtérülése önmagában több év.

A bizottság végül megszavazta a parkolási rendelet módosítását. Ezután a megváltozott munkaképességű és fogyatékos munkavállalók rehabilitációs foglalkoztatását végző Esély Kft. beszámolója következett, amely kapcsán Kun András volt alpolgármester, bizottsági tag jegyezte meg, hogy kellemetlen szerinte az, hogy a város egy cégénél a dolgozók 85 százaléka minimálbért kap. Emellett szokás szerint gratulált ő is és mindenki más is a jó gazdálkodáshoz a céget vezető Farkasné dr. Lukácsy Zitának, aki azt fűzte hozzá, hogy igyekeznek a minimálbért a jól dolgozóknak kiegészíteni.

A GYHG lesz az új hulladékszisztéma régiós központja

A győri szemétszállító cég, a GYHG következett, amely ugyan pár milliós mínuszban zárta az évet, de Borsi Róbert szerint az előző évek súlyos hiányához képest ez egy nagyon jó eredmény. Hozzájön még az is, hogy az év második felétől megváltozik a hulladékszállítás országos rendszere, a MOL kapott koncessziót rá az egész országban, és a MOL leányvállalata a GYHG-t választotta régiós központnak, ami nagy előnyt jelent a cégnek.

Ezen felül az is kiderül, hogy a cég használatba veszi azt a szállítószalagot, amelyet korábban nem vettek át, egszen pontosan csütörtökön működésbe is lép.

Az eszközt Alföldy Alexander cége építette, és 2021-ben még használhatatlannak ítélték a próbaüzem után, tavaly azonban már felmerült, hogy mégis használni fogják. Végül ez lett a megoldás, a legutóbbi próbaüzem elvileg már sikeres volt.

A bizottság ezután a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft., illetve a Győr Projekt Kft. beszámolóját tárgyalta és szavazta meg a bizottság, majd ezután az első két és félórás etap után Borsi Róbert tíz perc szünetet rendelt el a folytatás előtt. Ekkor sajnos el kellett mennünk az ülésről, de annak második feléről a jegyzőkönyv alapján beszámolunk majd.

Nyitóépünk illusztráció, egy korábbi ülésen készült.

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.