Kell-e félni egy közösségi kerttől a lakótelep közepén?

Pintér Bence 2023-04-05 08:58:36
A tízemeletesek tövébe terveznek közösségi kertet Marcalvárosban, de a helyiek nem mind örülnek neki. Kell-e vajon tartani a közösségi kerttől?

Mint arról többször írtunk itt az Ugytudjuk.hun: minden civil összefogás fontos dolog, rendre be is szoktunk számolni ezekről, ha eljut hozzánk a híre. Az elmúlt egy évben messze a szentivániak Ipari Park-bővítés, illetve lehetséges akkumultorgyár elleni tiltakozása volt a leghangosabb; de volt számos kisebb-nagyobb ügy, ahol elindult valamiféle összefogás.

Ilyesmi nyomait láthatjuk most Marcalvárosban, az Ikva utca templom felőli végén, ahol a Penny mögött három lépcsőház ajtaján a következő tájékoztatást láthatjuk kifüggesztve:

Az ügy első ránézésre talán leginkább arra az esetre emlékeztet, amikor pár éve a Kardirex elég jó áron megvásárolt egy részt a várostól Táncsics utcai házsor mögötti zöldterületből, hogy ott parkolót alakítson ki magának, hiszen itt is egy parkról van szó, amiből valami más lesz – a párhuzamok azonban itt nagyjából véget is érnek.

Az Ikva utcai tízemeletesek tövében ugyanis közösségi kert épülne, és a területet sem vette meg senki „olcsóért” a várostól, hanem a Győr-Szol adott rá terülelhasználati engedélyt,

tehát hasonlóképp fog működni, ahogy a panelházak előtt szorgos kezek gondozzák a szebbnél szebb virágoskerteket Marcalváros mindkét felén. Magyarán szólva nem valami murvás parkolót kell majd nézegetni a Penny mögötti – egyébként kissé parlagon hagyott – területen, hanem azt, hogy emberek mondjuk paradicsomot termesztenek egy városi közterületen.

A projektet megálmodó Székely Szilda, a tér szélén lévő BioMio boltvezetője szerint ezzel revitalizálni lehetne egy elhanyagolt lakótelepi közterületet, de a lakóközösség egy része mindeközben azt sérelmezi, hogy nem kérdezte meg a dologról őket senki, és egyéb kifogásaik is vannak. Szerencsére úgy tűnik, hogy párbeszéd alakul ki a témában, de mielőtt előreszaladnánk...

Mi az a közösségi kert?

Az ilyen cikkekben általában vagy valami nyugati példával kell jönni, vagy jobb esetben Budapesttel, de az a helyzet, hogy közösségi kert már Győrben is van, jelesül Ménfőcsanakon, ahol az Ikva utcai projektben tanácsadóként szintén részt vevő Koncz Nóra egyesülete, a Muszáj hívott életre. Koncz Nóra szerint – akit épp a BioMio üzletben/kávézóban csíptünk el – a ménfőcsanaki tapasztaltok nagyon jók.

Bár ott is volt némi kezdeti ellenérzés, mindent sikerült elsimítani a szomszédokkal, és mára kifejezetten jó a kapcsolat a közösségi kert gondozói, illetve a környék lakói között.

Most már illene elárulnunk, mi az a közösségi kert – és a ménfőcsanaki talán egy kissé kevésbé „szexi” példa, hiszen a környék egyébként is kertváros. A sokszor megidézett közösségi kertek ugyanis éppen ilyen, az Ikva utcai környezethez hasonló helyeken jönnek létre, ahol alapvetően tájidegennek tűnik, hogy a veteményest kapálgassa valaki. Mégis: foghíjtelkeken, tízemeletesek tövében világszerte virágzik a kertészkedés, ahol az adott területen több parcellán többen gazdálkodnak miniben. A kert általában ingyenesen, vagy minimális tagdíjjal működik, például a vízdíjat dobják szét a kertészkedők.

Tartozik a kerthez gyakran valamiféle közösségi tér, ha a hely megengedi, akkor egy tűrakóhely – Ménfőcsanakon van, az Ikva utcában az nem lesz. Velejárója a dolognak, hogy muszáj adni kicsit a védelemre, így valóban, itt az Ikva utcában is kerítést terveznek a kert köré, de a közösségi tér itt a kerítésen kívül lenne, teljesen nyitottan bárki számára, aki a környéken lakik vagy jár.

A lényeg tehát az, hogy azok is tudjanak kertészkedni, zöldséget, gyümölcsöt termelni, akiknek nincs erre hely, mivel nem kertes házban laknak.

Itt van egyébként egy lista a magyarországi közösségi kertekről.

És mi ezzel a baj?

Ahogy azt már említettük, a helyiek közül sokan nincsenek elájulva az ötlettől, aláírásgyűjtés is indult. Az egyik téma örökzöld: a parkolás kérdése, ami szerintük már most is szűkös, és ha jönne plusz 17-20 autó – kb. ennyi parcella lenne a közösségi kertben –, az már nem tudna hova megállni. A projekt megálmodói azonban éppen azt hangsúlyozzák, hogy azért is ide tervezték a kertet, mert kifejezetten jól megközelíthető tömegközlekedéssel és kerékpárral. Azt persze nehéz előre megállapítani, hogy ki mivel járna ide.

A fent idézett plakát emellett leginkább azt sérelmezi, hogy „idegenek” jönnének, valamint valamiféle jobban körül nem határolt „higiéniai veszélyről” is írt.

Erre a szervezők azt mondják: a BioMio fog felelni a hely rendbentartásáért és a szemét összeszedéséért is. Vizet egyébként vagy valmelyik aknából, vagy a tűzcsapból kapnak majd, ezt még intézik a Pannon-Vízzel, és ennek az ára lesz szétdobva a tagok között. A két szervező azt is elmondta, hogy jelenleg úgy tervezik, hogy ha van jelentezőa kertre néző lakások lakói közül, ők prioritást élveznek majd, tehát jó eséllyel juthatnak parcellához – ez máris semlegesíti az idegenes érvelést, csak vállalkozókedvű kertészek kellenek hozzá a házakból.

A lakók legnagyobb sérelme azonban úgy tűnik az, hogy nem nagyon kaptak tájékoztatást erről a dologról, kissé hidegzuhanyként érte őket a hír, és nem is nagyon tudják pontosan, hogy miről van szó – árulkodik erről kicsit talán a „higiéniai veszély” megjelenése is az ellenérvek között.

Szerencsére ezt a legkönnyebb orvosolni: a szervezők csütörtök estére fórumot hirdettek, amelyet este hatkor a tér a BioMio előtti részén fogják megtartani.

Itt aztán mindent meg lehet kérdezni, és remélhetőleg minden kedély lenyugszik.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.