Balla Jenő eltörölné az új győri fizetős zónákat

Pintér Bence 2023-04-04 16:43:00
A képviselő friss szórólapján arra kéri a helyieket, hogy jövőre az önkormányzati választáson tegyenek ellene közösen.

Április elseje óta újabb győri utcákban kell fizetni a parkolásért: egy kis belvárosi terület mellett főleg Nádorváros, illetve Adyváros területén zónásított a Győr-Szol. Bár április 20-ig türelmi időszak van, tehát az ellenőrök csak figyelmeztetnek, az új fizetős zónák hatását már most meg lehet figyelni az érintett területeken.

Hétfőn, az új rendszer első hétköznapi napján csatlakoztunk Balla Jenő önkormányzati képviselőhöz, és bejártuk a környéket.

Balla ugyanis a héten minikampányba kezdett a témában: több ezer szórólapot szór ki a környéken, amelyen kerek perec kimondja, hogy szerinte az új fizetős zónákat el kell törölni, ugyanis szerinte azok értelmetlenek. Nem csökkenti a gépjárművek számát az elérhető parkolóhelyek számát nem növeli, a zónahatárokon feltorlódnak majd az autók, a több kocsival rendelkezők pedig nem tudnak kedvezményesen parkolni.

A képviselő külföldi útja miatt nem vett részt a tavaly nyári szavazáson, de ahogy végigjárjuk a zónahatárokat, megjegyzi, hogy nemmel szavazott volna, míg a környék fideszes képviselői – Szálasy László és Borsi Róbert – nem hogy igennel szavaztak, de utóbbi még érvel is a zónásítás mellett, ami Balla szerint csak nehézséget okoz az embereknek, miközben sok eredménnyel nem fog járni.

@ballajenopolitikus

Trükkök és tippek, avagy egyedi megoldások az új parkolási helyzetre. 1. rész Balla Jenő független önkormányzati képviselő

♬ eredeti hang - Balla Jenő

A képviselő lelkesen mutogatja a zónahatárokat, ahol már most észrevehető, hogy az ingyenes részen többen parkolnak, miközben a fizetős részen szellősen állnak az autók. Itt egy példa:

De ugyanez figyelhet meg a jelenleg még nem zónásított Kodály Zoltán utcában is, ahol ma délelőtt nem nagyon akadt szabad parkolóhely. Ahogy a szervízúton hajtunk helyet keresve, Balla lefékez két fiatal mellett, akik a parkoló kocsikra merőlegesen parkolva beszélgetnek: nem a szó szoros értelmében helyiek, de ide járnak dohányboltba, és eddig sem nagyon tudtak leparkolni. Szólnak hírek arról, hogy amint elkészül a Kodály Zoltán Parkolólemez, ez a környék is bekerülhet a fizetős zónák közé – hivatalos információ egyelőre még nincs erről.

Balla szerint az egész dolog azért értelmetlen, mert amikor igazán kéne a plusz parkolóhely, azaz este és hétvégén, akkor éppen nem fizetős semmi.

És vannak már olyanok is, hívta fel a figyelmet a képviselő, akik okosan kijátszva a rendszert megbontják az előkert kerítését, és parkolót hoznak létre a magánterületükön, amellyel a saját parkolásukat megoldják, az utcából viszont elvesznek nagyjából két parkolóhelyet:

A képviselő a szórólapon ráadásul az egész ügyet összeköti a szolidaritási adóval és az építményadó emelésével. Szerinte ugyanis a városnak azért kell minden pénzért lehajolnia, és így adót emelnie, zónásítania, mert a kormány idén 9,5 milliárd forintot von el. Ez ugye Dézsi Csaba András polgármester szerint is sok, de eleddig sikertelenül lobbiztak azért, hogy csökkentsék a Győrtől elvont összegeket, amelyek arr aszolgálnak, hogy a szerényebb önkormányzatok költségvetését tudja megsegíteni a kormányzat.

Balla azt írja a szórólapon: szerinte nem újabb adók kellenek, hanem érdekvédelem. Egyúttal bejelentette 2024-es indulását is, hiszen arra szólítja fel az olvasót, hogy 2024-ben szavazzon rá. Hogy pontosan milyen színekben, és milyen székért indul, egyelőre nem akarja felfedni; most például ez a parkolási ügy szerinte fontosabb téma. Túránkat az Attila utca zsákvégén zárjuk. Így néz ki:

Szürreálisnak tűnik, de ez a „parkoló” is a is a fizetős parkolózóna része jelenleg.

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.