Nem akarja kiadni a győri önkormányzat a közmeghallgatás videófelvételét

Pintér Bence 2023-03-30 10:40:35
Az ülésen elhangzott, hogy készül ilyen, a polgármester azt állítja, nincs a birtokukban ilyen felvétel.

Rengeteg ember kérdezett a városvezetéstől tavaly november 29-én, az éves közmeghallgatás keretében. Ezt az eseményt 2021-ben még ugyanúgy közvetítette a városháza, mint a közgyűléseket, 2022-ben azonban ez, mint arról már beszámoltunk, valamiért elmaradt – a kamerák forogtak, de csak az aulában, egy kivetítőn mutatták az eseményeket, az interneten nem.

Mikor a közmeghallgatáson rákérdeztünk, hogy miért, Dézsi Csaba András polgármester a mikrofonhoz szólította a felvétel készítéséért felelő illetőt (sajnos a nevét nem érteni a mi felvételünkön):

ő akkor azt mondta, hogy nem kaptak megrendelést az élő közvetítésre a városházától, de „rögzítik az eseményeket”.

Ez a mi viszonylag gyenge hangminőségű, és nem az egész közmeghallgatást lefedő élő közvetítésünkön 16 perc 40 másodpercnél hangzik el. Rögtön az ülésen írtunk ezért Nagyné Dr. László Edit jegyzőnek, aki azonban elutasította adatigénylésünket azzal, hogy a Polgármesteri Hivatal nem kezel ilyen adatot. Ezután az önkormányzatot is megkerestük az adatigényléssel,

innen olyan jogi érvelés érkezett vissza elutasító válaszként, ami pár nappal korábban a bíróságon csúfosan elbukott,

válaszunkban ezt jeleztük is a polgármesternek. (Itt érhető el az elutastás.) Ezután jött az igazgatási szünet január elejéig, majd rádiócsend, ezért március közepén újra jeleztük, hogy várjuk a választ, ami szerdán meg is érkezett, és természetesen elutasító volt, most azzal az érveléssel, hogy már válaszoltak az adatigénylésemre.

A korábbi válasz, amit most egy érvényes válasznak tekint a polgármester, azzal játszik, hogy szerintük amikor egy teljes videófelvételt, vagy teljes dokumentumot kérünk eki közérdekű adatigénylés keretében, akkor valójában mi nem adatot, hanem adathordozót kérünk, és így nem mondjuk meg, hogy milyen adatot kéne kiadniuk. A Győr Nagytérségi Hulladéktársulásnak beadott közérdekű adatigénylésünk kapcsán a bíróság decemberben kimondta, hogy ez az eljárás nem jóhiszemű az adatgazdák részéről.

Oka lehe egyébként a hivatali akadékoskodásnak az is, hogy a közmeghallgatás kezdése nem volt rendben: bár a hivatalos jegyzőkönyv szerint határozatképes volt a testület, valójában Dézsi polgármester amikor ezt kimondta, egy baki miatt nem volt határozatképes a testület – ez a mi videónkon, illetve az egyik fideszes képviselő magyarázatából is egyértelműen kiderül, a jegyzőkönyvben viszont egyáltalán nem szerepel. Ami felveti a kérdést, hogy mennyire megbízhatóak a városháza által készített jegyzőkönyvek.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.