Nem adja ki a győri Polgármesteri Hivatal a közmeghallgatás felvételét

Pintér Bence 2022-12-14 13:24:00
Rejtélyes módon idén nem rendelték meg az élő közvetítést, de készült felvétel. A jegyző szerint viszont az nincs náluk.

Rengeteg ember kérdezett a városvezetéstől november 29-én, az éves közmeghallgatás keretében. Ezt az eseményt tavaly ugyanúgy közvetítette a városháza, mint a közgyűléseket, idén azonban ez elmaradt – a kamerák forogtak, de csak az aulában, egy kivetítőn mutatták az eseményeket, az interneten nem. Mikor a közmeghallgatáson rákérdeztünk, hogy miért, Dézsi Csaba András polgármester a mikrofonhoz szólította a felvétel készítéséért felelő illetőt (sajnos a nevét nem érteni a mi felvételünkön):

ő akkor azt mondta, hogy nem kaptak megrendelést az élő közvetítésre a városházától, de „rögzítik az eseményeket”.

Ez a mi viszonylag gyenge hangminőségű, és nem az egész közmeghallgatást lefedő élő közvetítésünkön 16 perc 40 másodpercnél hangzik el.

Ennek szellemében ekkor rögtön levelet írtunk a győri jegyzőnek, Nagyné dr. László Editnek, hogy ezt a felvételt utólagosan a város erre a célra használt YouTube-csatornáján közzé fogják-e tenni, és ha nem, akkor legyenek szívesek azt lapunkhoz eljuttatni. Mindez utóbbit közérdekű adatigénylés keretében kértük.

A közmeghallgatáson mindenki számára fontos kérdések hangzottak el, és bár készül az ülésről jegyzőkönyv, úgy gondoljuk, hogy minden győrinek joga van megnézni azt, hogy a város vezetői – akik máskor nagyon szívesen állnak mondjuk szalagokat átvágni kamerák elé – hogy reagálnak például a győrszentivániak kérdéseire az Ipari Park bővítése kapcsán.

A válasz a szokásos kéthetes határidő utolsó napján érkezett.

Ebben kérésünket elutasították, azzal az indokkal, hogy a jegyző által képviselt „szervezet, Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nem rendelkezik olyan adathordozóval, mint amelyet Ön igényelt kiadni”. 

Valószínűleg a legócskább bürokratikus trükkhöz folyamodott egyébként megint a városháza, miszerint a felvétel nem a Polgármesteri Hivatal, hanem az attól függelten jogi személy, az önkormányzat birtokában van. Nekik is elküldtük tehát az adatigénylést.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.