A jegyzőkönyv szerint rendben volt a képviselői létszám a győri közmeghallgatáson

Pintér Bence 2022-12-16 14:53:08
Borsi Róbert fideszes képviselő szerint a polgármester nyomott túl későn gombot, ez okozta a keveredést.

Tegnap beszámoltunk róla: megkérdőjeleződött, hogy jogszerűen tartották-e meg november 29-én a győri közmeghallgatást: a testület ugyanis a polgármester ülés eleji bejelentése alapján nem volt határozatképes, így azt – amennyiben tényleg csak tizenegy képviselő volt jelen a huszonkettőből – még az állampolgári kérdések, hozzászólások megkezdése előtt be kellett volna rekeszteni.

A jegyzőkönyv szerint azonban az ülés kezdetén tizenkét képviselő volt a teremben, egészen pontosan az szerepel benne, hogy Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz) meg is állapította ezt, ami azért érdekes, mert a polgármester nem ezt állapította meg, hanem azt, hogy tizenegy képviselő van jelen.

Az ülésen készült videónkon megtekintheti bárki, ahogy a polgármester bejelenti a létszámot, ami nem elég az ülés megkezdéséhez.

A korábbi cikkünkhöz hozzászólt Borsi Róbert győri fideszes képviselő, volt frakcióvezető szerint az történt, hogy a polgármester nem jelentkezett be a szavazógépbe, ezért olvasta fel a tizenegy fős létszámot, amit ő utána jelzett neki, és a polgármester is bejelentkezett: így már hivatalosan is tizenketten voltak. A jegyzőkönyv szerint viszont még Szeles Szabolcs alpolgármester (Fidesz-KDNP) is csak tíz perces késéssel, 14:10 perckor érkezett meg az ülésre. A tizenegy fős létszám kb.14:07-kor, a felvétel negyedik percénél hangzott el, Szeles két perccel később érkezik meg a felvételen. A jegyzőkönyv szerint innentől kezdve tizenhárman voltak a teremben.

A Borsi-féle magyarázat és a jegyzőkönyv tehát inkább csak tovább bonyolította a kérdést, miközben a mi felvételünkön nem látszanak tisztán a hátsó sorok, így nehéz megállapítani, hogy pontosan melyik képviselő volt ott, és melyik nem.

Azonban az ülésről készült hivatalos felvételt, amiből egyértelműen kiderülhetne, hogy mi történt, a városháza nem tette közzé, és közérdekű adatigénylésünkre sem adta ki

– írtuk korábban. Hogy miért, azt nem tudjuk.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.