A szombathelyi Fő tér virágboltosa nyerte el Király Gábor 4,5 milliárd forintnyi közpénzből felépített sportcentrumának összes közbeszerzését

Farkas Bazsi 2022-11-28 08:15:00
A volt focista 2008-ban kötelezettséggel kapott 19 ezer négyzetméternyi telket a várostól, csakhogy 5 éve ezeket teljesíteni nem tudja.

108-szoros magyar válogatott labdarúgó, Szombathely díszpolgára. Ő Király Gábor, aki pályafutása során volt a Szombathelyi Haladás, a Hertha BSC, a Crystal Palace, a West Ham, az Aston Villa, a Burnley, a Leverkusen, az 1860 München és a Fulham játékosa is. Sportolói nagyságát egy pillanatig sem vitatjuk. 

2003-ban hozta létre Szombathelyen, azon belül is Újperinten a Király Sportcentrumot. 

Fotó: Vágvölgyi Bálint

2018-ban készült el az “újkori” sportcentrum első épülete, a “B” jelű egység. Ennek megnyitóján mi is ott voltunk. Az épület és a hozzá tartozó labdarúgó pálya összesen 1 milliárd forintba került. Azt pedig még maga a névadó és üzemeltető Király Gábor nyilatkozta nekünk az átadón, hogy fele-fele arányban osztoztak a költségeken a magyar állammal.

2019 novemberében aztán a Magyar Közlöny hasábjain jelent meg, hogy a magyar állam újabb adóforintokkal járul hozzá a sportcentrum fejlesztéséhez. Összesen 

4 milliárd 505 millió 212 ezer 585 forintot jelölt meg Orbán Viktor támogatásként.

A megújuló sportlétesítmény elsősorban a Király Szabadidősport Egyesület utánpótlás nevelési feladatainak ellátását szolgálja, ezáltal a magyar futball számára képez minőségi labdarúgókat. Ezen kívül más egyesületeknek is helyet ad (Viktória Fc, Grundball PFC stb.), továbbá a nemzetközi női utánpótlás UEFA selejtezők, nemzetközi felkészülési mérkőzések, edzőtáborozás, labdarúgás-specifikus oktatások szervezése, vállalati sport- és családi napok, képzések, csapatösszetartó tréningek, gyermektáboroztatás helyszínéül is szolgál. A támogatás legfőbb felhasználási területe tehát az utánpótlás nevelés és az amatőr sport számára megfelelő infrastruktúra biztosítása - ezt Rétvári Bence, a korábban még létező EMMI államtitkára írta Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő számára, egy írásban feltett kérdésre.

Ekkor Szombathelyen már két létesítmény épült meg, ahol labdarúgás utánpótlás nevelés folyt. A 15 milliárd 600 fortinyi közpénzből felhúzott Haladás Sportkomplexum, amit 2017-ben adtak át, és 2019 nyarán kezdték építeni, szintén állami beruházásként, tehát szintén adóforintokból a 6 milliárdos Nyugat-Magyarországi Utánpótlás Nevelési Centrumot, amit aztán az Illés Labdarúgó Akadémia kapott üzemeltetésbe.

Többen csodálkoztak akkor, amikor Király Gábor a semmiből kapott 4 milliárd 500 millió forintot Sportcentrum fejlesztésre. Pedig erről Orbán Viktor 2015 novemberében egy Szombathelyen tartott sajtótájékoztatón már beszélt. Ekkor ismertette ugyanis azokat a beruházásokat, amiket a Modern Városok Programban meg kívántak valósítani a vasi megyeszékhelyen.

A szombathely.hu tudósítása így számolt be erről:

Sportfejlesztések is lesznek: kormányzati pénzből fejlesztik az Illés Akadémiát, a Király Sportcentrumot és a Fedett Uszoda harmadik ütemének megépítéséhez 2,6 milliárd forintos támogatást ad a városnak a kormány.

Az talán senkit nem lep meg, hogy míg előző kettő igen, addig a harmadik, az uszodafejlesztés nem valósult meg, pedig a mostani számokat ismerve ez volt a legolcsóbb mindhárom közül.

Ajándék a várostól

A Wikipedia adatai szerint a Sportcentrum 45 ezer négyzetméteren terül el. Ebből 19 ezer négyzetmétert a szombathelyi önkormányzat ajándékozással adott át Király Gábornak. A szerződést 2008-ban írták alá a felek. Bár a terület (amelynek ajándékozásával kapcsolatban sem a bizottsági ülésen sem pedig a közgyűlésen egyetlen szó vita sem esett) ingyen került át, a megajándékozott vállalta azt, hogy a keletkezett ÁFA összeget, ami 1 millió 538 ezer 960 forint volt, kifizeti.

A Szabadidősport Egyesület célja a terjeszkedés volt. Ehhez pedig a temető területéből kanyarítottak ki egy jókora szeletet. Az ajándékozással kötelezettséget is vállalt Király. A szerződés (A szerződés ide kattintva érhető el.) szerint díjmentesen biztosítja a sportlétesítmény:
•    általános iskolák, diáksport szövetség által hivatalosan kiírt általános és középiskolás bajnokságok számára előre egyeztetett időpontban használatot,
•    évente egy alkalommal SZMJV Önkormányzatának rendezvény lebonyolítására helyszínt,
•    „Tárt kapus program” keretében április 15. – október 15. között szombatonként 09.00-15.00 óráig kispályás labdarúgás salakos- és bitumenes pályán, teke, tenisz sportágakban a szombathelyi lakosok díjmentesen sportolhatnak.

A szerződésben időintervallum nem volt megjelölve, vagyis a kötelezettségvállalás örökre szólt. 

A szerződés 9-es pontja szerint, amennyiben a vállalt kötelezettségnek az ajándékozott nem tesz eleget, úgy az önkormányzat kezdeményezheti a terület visszavételét.

Ez a későbbiekben még fontos lesz.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Virágboltos építette fel az egész komplexumot

Közérdekű adatigényléssel fordultunk a sportcentrumot fenntartó Király Sportegyesülethez. A jogi személy egy és ugyanaz, mint, aki a kormánytámogatást kapta, csak közben nevet változtatott, így lett a Király Szabadidősport Egyesületből, Király Sportegyesület. 

Az egyesület profilja is változott időközben, kikerült a nevéből a "szabadidő" szó, és a fókusz a labdarúgásra került, ezen belül is az utánpótlásnevelésen van a hangsúly - szerepelt indoklásként egyik az egyesület által az Ugytudjuknak küldött válaszlevélben.

A közérdekű adatigénylésünkből kiderült, hogy a beruházás során elköltött 

nettó 3 milliárd 980 millió 673 ezer 889 forint kivétel nélkül a Veres és Társai Kereskedelmi és Vendéglátó Kft.-nél landolt.

A cég nyerte el ugyanis az összes kiírt közbeszerzést.

A szombathelyiek jól ismerik a Kft. által működtetett virágboltokat a belvárosban. Egy üzletük a Fő téren, egy pedig a Kőszegi utcában található. De további virágboltjuk van a Körmendi úti Intersparban és Kőszegen is.

A közbeszerzésekben Veres és Társai Kereskedelmi, Vendéglátó és Építőipari Kft-ként szerepel. Csakhogy az Opten adatai szerint az "építőipari" szó sosem szerepelt a cég nevében. Ami további érdekesség az az, hogy a kft. éttermi, mozgó vendéglátás főtevékenységre van bejegyezve. Ezzel kapcsoltban kérdést küldtünk a cégnek, de választ egyelőre nem kaptunk.

A közbeszerzések sora így alakult (az összegek nettó értékben szerepelnek):

KIRÁLY Sportegy. fejl. II. ütem előkészítő munkái

Etalon Zala Építőipari és Kereskedelmi Kft: 299 millió 844 ezer 874 forint
NYERTES - Veres és Társai Kereskedelmi, Vendéglátó és Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság: 298 millió 58 ezer 469 forint

Király SEK fejlesztés II. ütem – A és C épület

Etalon Zala Építőipari és Kereskedelmi Kft: 299 millió 881 ezer 199 forint
NYERTES - Veres és Társai Kereskedelmi, Vendéglátó és Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság: 298 millió 669 ezer 822 forint.

Király SEK fejlesztés – C épület, műfüves pálya

NYERTES - Veres és Társai Kereskedelmi, Vendéglátó és Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság: 1 milliárd 380 millió 635 ezer 437 forint.

Király SEK fejlesztés – "A" épület kivitelezés

NYERTES - Veres és Társai Kereskedelmi, Vendéglátó és Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság: 1 milliárd 157 millió 887 ezer 981 forint

Király SEK fejlesztés –További kivitelezési munkák

NYERTES - Veres és Társai Kereskedelmi, Vendéglátó és Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság: 243 millió 987 ezer 801 forint + 601 millió 434 ezer 379 forint.

Összesen 5 részre bontva írták ki a fejlesztés közbeszerzéseit. Mindössze az első két alkalommal volt vetélytársa a Veres és Társainak. Az utolsó három kiíráson már versenytárs nélkül indultak el.

A Sportegyesület által küldött válaszban egyébként szerepel az is, hogy:

A támogatási szerződés szerinti teljes beruházást érintő beszámoló még nem került elfogadásra. A záró beszámoló elfogadását követően hivatalossá válik a teljes tételes lista, melyet az adatigénylés fenntartása esetén rendelkezésre bocsátunk.

De, hogyan kerül egy virágbolt egy 4,5 milliárdos beruházás közelébe?

Ezt szerettük volna megtudni Vereséktől. Emailben kerestük őket, hogy a 2019-ben kiírt első közbeszerzés - amely az előkészítésre vonatkozott - előtt milyen referenciáik, milyen tapasztalataik voltak az építőiparban. Arra is rákérdeztünk, hogy mi a nyilvántartásban és a közbeszerzésben szereplő név különbségnek az oka, de választ eddig nem kaptunk. 

A közbeszerzési anyagokban az látszik, hogy a cég minden egyes munkánál alvállalkozókat jelölt meg. Többek között a Vasi Opus Kft., a Bau-Kvilm Kft., a Vasi Tető Profil Kft., a Vasi Building Kft., a Ba-Lux 2007 Kft., a Joó Mester Kft., a Rom-Duo Kft., a Pori Metal Kft. dolgozott alájuk a munkák során.

A Veres és Társaival, mint építőipari kivitelező céggel előtte és azóta sem találkozunk sajtóeseményeken. 

Teljesíthetetlen kötelezettségek

Ahogy azt fentebb írtuk, a 2008-as ajándékozáskor az akkor még Szabadidősport Egyesület, és annak képviselője Király Gábor kötelezettséget vállalt a területért cserébe. Ilyen volt többek között az is, hogy tavasztól őszig szombatonként a szombathelyi lakosok ingyen használhatják a bitumenes és salakos focipályákat, a teniszpályát és a tekepályát. 

Csakhogy már ezeknek a pályáknak a nagy részét megszüntették. Ez derül ki abból a válaszból, amit az egyesületnek elküldött kérdésre kaptunk.

Jelenleg van-e a Sportlétesítmény területén kispályás labdarúgó salakos és bitumenes pálya, teke, és teniszpálya?

Egyesületünk Király Szabadidősport Egyesületként alakult, ennek megfelelően történt akkoriban az infrastruktúra megtervezése is, ezért volt, tenisz, salakos foci és tekepálya is. Ezek a pályák 2016-17-ben megszűntek - ezzel egyidejűleg nőtt a futballpályák száma - és az egyesület profilja is változott időközben, kikerült a nevéből a "szabadidő" szó, és a fókusz a labdarúgásra került, ezen belül is az utánpótlásnevelésen van a hangsúly.

A betonos kosárlabda pályánk - az úgynevezett „Dühöngő" - nem sokkal ezelőttig üzemelt, magmaradt, nyitvatartási időben bárki (külsős, nem egyesületi sportoló) számára is térítésmentesen rendelkezésre állt.

A közelmúltban azonban építési terület lett ez a rész is, így jelenleg nem üzemel, de a beruházás végeztével eredeti funkcióját megtartva tervezzük újra nyitni.  

Vagyis az tűnik ki, hogy az egyesület nem tudja teljesíteni a vállalt kötelezettségeket. 

A kormánynál, egészen pontosan a projektért felelős Honvédelmi Minisztériumnál érdeklődtünk, hogy tisztában volt-e vele a pénz megítélésekor Orbán Viktor miniszterelnök, hogy egy kötelezettséggel terhelt területen megvalósítandó építkezés finanszíroznak meg? Valamint, hogy nyomon követték-e, hogy a beruházás megvalósításakor a terület ajándékozásakor keletkezett kötelezettségnek továbbra is eleget tudjon tenni a terület tulajdonosa? Egyelőre nem kaptunk választ a tárcától. 

A szombathelyi jegyzőnek is írtunk. Tőle azt kérdeztük, hogy a sportlétesítmény legutóbbi átépítésekor a szombathelyi önkormányzat kapott-e előzetes tájékoztatást, a beruházás részleteiről? A megajándékozott jelezte-e, hogy az általa vállalt kötelezettségeknek az építkezés ideje alatt és azt lezáróan eleget tud-e tenni? Az önkormányzat rendelkezik-e olyan ismeretekkel, hogy jelenleg a Sportlétesítmény rendelkezik-e kispályás bitumenes és salakos labdarúgó pályákkal, teke és teniszpályákkal? - ezeket a kérdéseket tettük fel a hivatalnak, ám választ még innen sem kaptunk. Amint kapunk új információkat, azt újabb cikkben fogjuk olvasóink elé tárni. 

Szólj hozzá!

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.

Megkezdődtek a homlokzati munkák a Győri Nemzeti Színház épületén - az előadások zavartalanul folytatódnak

A közel ötvenéves burkolatok állapota miatt vált szükségessé a veszélyelhárítás, az új évad indulását nem érinti a felújítás.

Leállította a TISZA-kormány az M87-es, vagyis a Kőszeg-Szombathely közötti 2x2 sávos út megépítését

A Fidesz-kormány 50%-kal túlárazottan akarta, koncesszióban megépíteni.

Terv szerint halad Győr egyik legforgalmasabb kereszteződésének rekonstrukciója a Vidéki Buszpályaudvarnál

Távhővezeték-csere és csőtörés is színesítette a Zrínyi-Hunyadi csomópont felújítását.

Básthy Béla: megnyugtató intézkedésekre van szükség Kőszegen is azbeszt-ügyben

A városban eddig 29 különböző helyen mutatták ki azbeszttel szennyezett kőzet jelenlétét, a történelmi kisváros idegenforgalma azóta jelentősen visszaesett, üresek a szálláshelyek, elmaradnak a vendégek.

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - Magyar Péter szerint ezzel az Orbán-rendszer újabb bábjától szabadult meg az ország 

A távozó vezető döntését, az ügyészség függetlenségének megőrzésével indokolta, megbízatása augusztus 25-én szűnhet meg.

Orbán Viktor hazatért, gyorsan kinevezte Bóka Jánost frakcióvezetőnek, és ma már az is biztos, hogy a Fidesz új slágerszava az „önkény” lett

A volt miniszterelnök szerint Magyarországon diktatúra épül, miközben amerikai útját azzal magyarázta, hogy ha itthon marad, akkor sem tudott volna többet tenni.

A mészkőből készült fedkövek előnyei

Milyen anyagból készüljön kerítésének oszlopfedköve? A választék óriási, de a mészkő mindig is népszerű volt, köszönhetően természetességének és esztétikai vonzerejének.

Három mentőhelikopter érkezett a sárvári halálos baleset helyszínére

Egy kisteherautó és egy kisbusz frontálisan ütközött a 84-es számú főúton.

Nemény András: Megegyezésre törekszünk az Oladi Plató ügyében

A polgármester reagált a kivitelezőknek megengedett sűrűbb behajtás miatt érkezett panaszokra.

Suszter maradjon a kaptafánál? - a Republikon Intézet szerint nem csak jogászokból lehet államfő, legalábbis ezt mutatják az európai példák 

Az elemzés szerint a jogi diploma előnyt jelenthet, de sem az Európai Unióban, sem a magyar tapasztalatok alapján nem garanciája a sikeres köztársasági elnöki munkának.

Korrupcióról és közbizalomról beszélget Pintér Bence az Agora Körök rendezvényén ma este 7 órától

A győri polgármester lesz a szervezet következő nyilvános közéleti estjének vendége, szerdán, a Lima Pub & Hostelben.

Bemutatták a 3550 milliárd forintból megvalósuló Baross Gábor vasútfejlesztési programot, aminek keretében megújul a győri vasútállomás is

A város több jelentős vasúti beruházásban is érintett: akadálymentesítik az állomást, felújítják a peronokat, és gyorsabbá válhat a Budapest-Győr vasútvonal is.

Orbán Viktor fellázadt az ellen a rendszer ellen, amit tizenhat éven át saját maga épített fel

A volt miniszterelnök önkényuralmat, felszámolt jogállamot és megszüntetett politikai versenyt emleget, miközben regnálása alatt rendeleti kormányzás, médiatúlsúly, intézményfoglalás és a belső kör példátlan gazdagodása vált a rendszer alapjává.

Graffitiseket csíptek el Szombathelyen

Mindig elkapnak, amikor a falra íro....