Dézsi Csaba András felajánlja a jutalmát egy rákbetegekkel foglalkozó alapítványnak

Pintér Bence 2022-10-25 12:03:00
10 percig sorolta a polgármester, hogy miket dolgozott az elmúlt 35 évben, amiért megérdemli a bruttó 5,2 milliós jutalmat, majd elmondta: rákbeteg van a családjában, egy ezzel foglalkozó alapítványnak ajánlja fel a pénzt.

A keddi győri közgyűlés végén került el Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz) 5,2 millió forintos jutalma, ami orvosi, illetve polgármesteri munkája nyomán, 35. évi jubileumára jár neki. Korábban ugyebár azt mondta a jutalom kapcsán, hogy

„Ha jár, akkor jár. Maga mit tenne? Adjam vissza, vagy vegyek mindenkinek 5 gombóc fagyit?”

Végül azonban úgy tűnik, hogy mégis átgondolta a dolgot, és jótékony célra ajánlja fel a jutalmat: de nem akárhogy, hanem úgy, hogy mindenkit elküldött melegebb égtájra, aki foglalkozni mert az üggyel.

Először Kovács Tamás képviselő (Fidesz), a javaslatért felelő bizottság elnöke ismertette a törvényi hátterét, kifejtve, hogy ez a jutalom jár a polgármesternek a törvények szerint.

Glázer Tímea (DK) megköszönte a tájékoztatást, és azt mondta: ha a város jobb anyagi helyzetben lenne, akkor tudná is támogatni a jutalmat, így azonban azt kéri tőle, hogy ne vegye fel azt. Felszólalása közben DK-szimpatizánsok tartottak fel táblákat:

Balla Jenő azt mondta: ha jár, akkor jár, de ő úgy látja, hogy számos olyan ügy van most Győrben, amire a polgármester fel tudja ajánlani ezt a pénzt, például az óvónők ruhapénzét is megvonta a város az év elején, ez például egy jó ügy szerinte. Vagy adhatná arra is, hogy hosszabb ideig mérjék a levegő minőségét Győrszentivánon.

Dézsi kiosztott mindenkit, aztán elmondta, kinek ajánlja fel a pénzt

Dézsi polgármester elmondta, hogy ezt a jutalmat nem ő kérte, még harminc dolgozónak jár ez a fajta jutalom – nyilván más összeggel – városházán egyébként idén.

Elmondta, hogy mindenesetre egy külső szakértőt is felkért, hogy vizsgálja meg a törvényességet, bár megbízik a jegyző asszony szakértelmében. A kifizetés csak akkor jár majd, ha ez a jogi állásfoglalás megérkezik.

Hajmeresztő, amiket mondanak a képviselők a polgármester szerint. Aki még nem dolgozott, az nem tudja, mi a munka – ez jár neki, mert ezt úgy hívják, hogy munkáért járó fizetés. Élete egyetlen politikai hibája szerinte, hogy amikor alpolgármester volt, akkor nem vett fel 2,5 millió forintot, amit akkor neki is megítéltek. Azt mondta, hogy most örül, hogy mindenkinek végig kell hallgatnia a következőket, nagyon várta a hozzászólásokat, és háromnegyed órás beszéddel készült.

Ezt azzal indokolta, hogy szerinte „karaktergyilkosságban mesterkedő helyi ellenzéki propagandisták” megkérdezték nyilvánosan, hogy „mi hasznosat csinált harmincöt év alatt”, ezért „néhány szóban” kitérne erre. Ami érdekes egyébként, mivel ilyet mi legalábbis – általában ugye az Ugytudjuk.hura szokott így utalni – egy cikkben sem kérdeztünk, mindössze az nem volt világos, hogy mely törvényhely szerint jön ki a 35 év.

Ezután részletesen felsorolta, hogy az elmúlt 35 évben hol dolgozott, és milyen eredményeket ért el. Ez a része a beszédnek 10 percig tartott. A videón az egész monológ megtekinthető 1 óra 38 perctől nagyjából:

Közgyűlés | ÉLŐ | 2022.10.25. 10:00

Uploaded by Győr Élőben on 2022-10-24.

Azt mondta Glázer Tímeának, Pollreisz Balázsnak (aki nem szólalt meg sem a vitában, sem egyéb helyen az ügyben), és a „liberális újságíróknak”, hogy ne ők mondják meg, hogy mire költi a pénzét, amiből egyébként sokat adakozik, csak azt kéri mindenkitől, akinek ad, hogy ezt ne árulja el senkinek.

Végül elmondta, hogy családjának egyik tagja rákbetegséggel küzd, ezért egy rákbetegekkel foglalkozó alapítványnak, a Judy Rákalapítványnak ajánl fel nagyjából 3 millió forintot, ami megfelel annak az összegnek, adózás után marad a jutalomból.

Ezután viszont mindenkit, aki az ügyben megszólalt, hírt adott róla, vagy meg sem szólalt (pl. Pollreisz Balázs), „proli gondolkodású, sutyerák, baloldali, liberális bunkónak” nevezte. Pollreisz Balázs később megkérdezte, hogy tud-e tőle idézni a polgármester egy mondatot, ahol ebben az ügyben szólalt meg, de a polgármester nem válaszolt, sőt, megvonta tőle a szót.

Szólj hozzá!

Elbontják a szombathelyi városháza Bejczy utca felőli kerengőjét

Üvegkorlátot kap az emeleti terasz. Szegecses lesz a homlokzat.

Június 21-én Győrben is Múzeumok Éjszakája

9 helyszínen több, mint 50 program várja az érdeklődőket. 

Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet

A főpolgármester szerint a BRFK "egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna".

Új trend hódít a szemüvegpiacon!

Idén ismét a szemüvegdivaton van a fókusz.

Fullba nyomja a Voks X 2025 propagandát Kőszeg hivatalos Facebook-oldala

A város polgármestere az önkormányzati lapban hívta fel a figyelmet a sorsdöntő “népszavazásra”.

Hivatalosan is tulajdonosa lett a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-nek Schäfer András

40 millió forint plusz támogatást kap a szombathelyi önkormányzattól a focicsapat. 

Gábor Máté a Falco KC új ügyvezetője

A friss cégvezető eddig technikai vezetőként dolgozott a csapatnál. Gráczer György senior menedzseri kinevezést kapott.

Mutatjuk, mi alapján vásárol mosógépet egy kényszeresen maximalista ember!

Steve Jobs neve ma már mindenki számára ismerősen cseng, akit ugyan nehezen kezelhetőnek tituláltak munkatársai, ám sikereit valószínűleg épp ennek köszönhette.

Töretlen siker - Már most betelt a Vasi Vasember nevezési listája

Csak a váltókra tudnak fogadni, mindössze 8 jelentkezést a szervezők.

Üvegszilánkokat találtak a Szentiváni homokozóban

Példás gyorsasággal lépett az ügyben a Győr-Szol.

Több, mint 15 millió forintot gyűjtöttek a kórháznak a győriek a Richter egészségnapon

2000-nél is több szűrővizsgálatot végeztek el a Dunakapu téren.

Teljes útlezárás van az M86-os autóúton

Felsővezeték rongálódott a szombathelyi szakaszon.

Bezárta a szobába a barátnőjét egy sárvári férfi

Késsel fenyegette, és ütlegelni is kezdte.

Helyt adott a bíróság a fővárosi önkormányzat azonnali jogvédelem iránti kérelmének

A bíróság elrendelte, hogy a Magyar Államkincstár fizessen meg a budapesti önkormányzatnak 10 milliárd 171 millió 449 ezer 24 forintot és annak május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.

Mentális betegség a sorozatokban: 4 főhős, 4 kórkép

A sorozatok és a filmek világa gyakran tükrözi a valóságot, néha egészen meglepő hitelességgel.