Dézsi az 5,2 milliós jutalomról: „Adjam vissza, vagy vegyek belőle mindenkinek öt gombóc fagyit?”

Pintér Bence 2022-10-20 14:18:57
A jegyző pótolta a határozatban elmaradt levezetést. amiből kiderül, hogy orvosként eltöltött éveivel együtt jön ki a 35 év a polgármesternek – erre lehetőséget ad a jogszabály.

Mint arról tegnap beszámoltunk, Dézsi Csaba András polgármester hamarosan 5,2 millió forintos jubileumi jutalmat kap, ami a 35 év közszolgálati tisztviselői szolgálatért jár. Azonban a Közrendvédelmi és Közigazgatási Bizottsága elé került javaslatból egyáltalán nem volt világos, hogy mi alapján kapja meg ezt a polgármester, aki alpolgármesterként négy, polgármesterként két és fél évig tevékenykedett.

Azt gyanítottuk, hogy orvosoként, azaz közalkalmazottként eltöltött évei számítanak ide, de nem volt világos, hogy mi alapján.

A győri jegyző, Nagyné Dr. László Edit tájékoztatása alapján feltételezésünk helyesnek bizonyult, a vonatkozó törvény egyik pontja szerint ugyanis beleszámít a közalkalmazotti jogviszony is 35 évbe.

Ez azért nem világos elsőre a jelenlegi törvényszövegek szerint, mert a közalkalmazotti törvény, amire az idézett törvény hivatkozik, jelenleg nem vonatkozik az egészségügyi dolgozókra, hiszen ők 2020 óta újfajta jogviszonyban dolgoznak, és a közalkalmazotti törvény hatálya alól kikerültek.

Kiigazította a jegyző aztán azt, hogy ezt a polgármester igényelte volna, mivel ezt a jutalmat nem igényelni kell, hanem automatikusan jár neki, és a költséget be is tervezték év elején a költségvetésbe. Szerinte nem érvényes az a kitétel, ami szerint ha máshol már megkapta ezt a jutalmat, akkor nem kaphatja meg, mivel az orvosoknál a 35. évnél nem, csak a 30. és a 40. évnél jár jutalom.

Feltettünk még pár kérdést az üggyel kapcsolatban, ugyanis érdekesnek tűnik, hogy a Dézsi polgármesternek egyszer járt orvosként egy 30 éves szolgálati elismerés, majd ugyanaz a harminc év a polgármesterséggel együtt újra feljogosítja arra, hogy nagy összegű jutalmat vegyen fel. Ez most kevésbé domborodik ki, hiszen mint azt írtuk, az orvosoknál nincsen a 35. évnél jutalom, de a 40. évnél mind polgármesterként, mind orvosként járna Dézsi polgármesternek jutalom: illetményének ötszöröse.

Arra a felvetésünkre, hogy ebben a hipotetikus helyzetben mindkét helyen megkapná-e ezt a jutalmat, a jegyző azt felelte, hogy azt az akkor érvényes és vonatkozó törvények alapján kell majd eldönteni.

Dézsi polgármester: Vegyek mindenkinek 5 gombóc fagyit?

Dézsi Csaba András polgármester nekünk szokása szerint nem, a hvg.hunak viszont válaszolt a kérdésekre. Elmondta: a jutalom jár neki, de egyébként nem igényelné, ha igényelhetné, mert van elég pénze. „Kellene a rossebnek az a pénz. Elég jól keresek, nem is én kértem ezt a pénzt, a jegyző nyújtja be automatikusan” – mondta.

Ezután a hvg.hu újságírója rákérdezett, hogy akkor miért nem mond le róla, hiszen saját bevallása szerint jól keres, és a városnak éppen nem megy jól.

„Ha jár, akkor jár. Maga mit tenne? Adjam vissza, vagy vegyek mindenkinek 5 gombóc fagyit?” – válaszolta erre Dézsi Csaba András.

A hvg.hu azt írja: arra a felvetésre, hogy a rezsiválság miatt bezárt városi uszodákat talán, ha nem is sokáig, de ebből a pénzből is lehetett volna fűteni, vagy akár más önkormányzati célra is lehetne fordítani az összeget, a polgármester megjegyezte: a 35 év munkaviszonya után ez a mostani jutalom havi mindössze 12 ezer forint, ha leosztja, márpedig „én abból élek, hogy szorgalmas vagyok”.

„Ennél én sokkal többet adakozok. Egymillió forint alatt nem adok és csak egyet kérek, hogy ne mondják el, hogy én adtam” – nyilatkozta a polgármester.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.