Több mint másfél milliárd forint adót csalt el egy szombathelyi szállal is rendelkező, biztonsági őröket foglalkoztató szervezet

Farkas Bazsi 2022-10-06 18:52:14
Tizennyolc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben, közülük hatot őrizetbe vettek.

Több mint másfél milliárd forint adót csal el egy biztonsági őröket foglalkoztató bűnszervezet, amely a gyanú szerint "számlagyárként" is működött - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a hivatal nyomozói tizennyolc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben, közülük hatot őrizetbe vettek, akik letartóztatását a Szombathelyi Járásbíróság elrendelte.

A közleményben azt írták: a jól szervezett bűnözői kör cégei őrzését látszólag alvállalkozókon keresztül intézte, a tetemes őrzési költségekkel pedig fizetendő áfáját csökkentette jogosulatlanul.

A számlázási láncba beiktatott alvállalkozók valós tevékenységet nem végeztek, pusztán papíron alkalmazták és közvetítették a biztonsági őröket - fűzték hozzá.

A bűnbanda egy komplett számlagyárat működtetett a fiktív gazdasági események "lepapírozására", az ügyletek azonban nem jöttek létre, a szükséges szakemberekkel és speciális eszközökkel a számlakiállító társaságok nem rendelkeztek, a számlák célja kizárólag az az adólevonás volt.

A közlemény szerint a NAV nyugat-dunántúli nyomozói a fővárosban és további négy megyében, összesen 34 helyszínen tartottak összehangolt kutatásokat, nagy értékű autókat, karórákat, több mint százmillió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak több mint 1,5 milliárd forint értékben, a bűncselekménnyel okozott kár így megtérült.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik - tartalmazza az adóhivatali közlemény.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.