Hollósi kiskertemet sokszor fenyegette veszély. Gyerekként „minthadézsábólöntöttékvolna", ma már csendesnek mondható esőkre emlékszem, meg megbízható, papsajtos nyarakra a Mukucson.
A nyarak és a telek rendesen múltak, volt udvaruk, a tavasz és az ősz. Bőven termett a barack, a szeder, az alma és a szilva. Diófa mindenütt volt, meg paradicsom, paprika.
5 Hollósi kiskert. Már csak mutatóba maradnak gyümölcsösök
Persze, voltak nagy viharok. Voltak kopogó jégesők, de valahogy mindig megtalálta a maga egyensúlyát a kertem. Ha kevés szilva termett, akkor kárpótolt a cseresznye. Ha ebből lett kevés, lett alma dögivel. Ami nem ment üvegbe, az ment a kis üstbe, vidámkodni. Merthogy pálinka lett belőle.
De most minden más. Az aszály állandósult. Ha meg jön az eső, az percek alatt tengert csinál és szinte berobbantja a mindent ellepő repkényt. A repkény a kert kétharmadában maga a halál: nem engedi élni a pipitért, a zsibavirágot, a papsajtot, a sóskát, semmit.
5 Sorokpolányi kiskert: mindent elfed az özönnövény, a repkény
A falut határoló két kis patak, a Mukucs és az Aranyosi is a létéért küzd. Forrásaik kiapadtak, vizük felforrt, se béka, se szitakötő nincs már bennük. Ellenben nyakunkon egy sor kártevő rovar, féreg, élősködő. Mivel eltűnt a tél, eltűnőben a fagy, tort ülnek a kertben.
Bekopogott a klímaváltozás, ami elsőként és leglátványosabban a cédrusokat, tujákat tarolja le.
A 20-30 éve nagy divatként ültetett tuják már nagyra nőttek, át is formálták a falvak arculatát. A szegénységet kitakarták, a jobb módot elrejtették. A tuja uniformis növény volt, mindent zöld fiókba rakott. Ha Laci bácsi egy láda sör elpusztítása után hazafelé tartva az árokban megpihent, a tuják jó vánkosnak bizonyultak.
5 Beteg, elszáradó növények az Őrségben
De ennek vége. A tujákat elkezdték tömegével kivágni, mert egy, a mediterráneumból származó kártevő, az aranymoly – a kis cinikus- ravasz és aljas módon pusztítja. Behatol az erekbe, felkúszik a fővonalig, majd kiokádja mérgét. A zöld növény sárgulni, majd barnulni kezd és a végén olyan lesz, mint a rozsda.
Úgy pereg le élete, mint most a kiskertek öröknek hitt biztonsága.
A baj csőstül jön. Tudják ezt a gazdák, már ha akad valahol még gazda. Ugyanis klasszikus gyümölcseink már a halálsoron vannak. A diót a fúrólégy öleli fekete palástba.
A cseresznye a beporzás után nem köt meg, idő előtt leperegnek a fonnyadt szemek. Hasonlóan jár a szilva, a sárgabarack. Azok a gyümölcsök, amik mindezt kivédik és szép nagyok, kerekek, azok a génmódosítottak.
„Idén nem lesz pálinkád", mondja a szomszéd és két okból is igaza van. Részint, mert nem főzetek, a pálinka nálam nem hungarikum. Másrészt, mert annyira kevés a kert gyümölcskészlete, hogy az egy nagyobb zsákban elfér.
De mint tudjuk, minden veszteség magában rejti a jövő nyereségét. A klímaváltozás átrajzolja a kertet, a hanyatló kultúrák helyére törpepálmát, fügét, datolyaszilvát ajánl. Tipikus déli növényeket.
5 A klímaváltozás nagy nyertese: a füge!
Ezek a fagyot nem bírják, de nagyon jó nekik az ásványokban gazdag talaj és a meleg. De hát nincs fagy már, a leandert sem kell pincében teleltetni.
A klímaváltozás új növénytársulásokat emel fel, tüntet el. Aki ehhez nem tud, vagy nem akar alkalmazkodni, az éhkoppon marad. Egyelőre tanácstalanok a kert „gondozói" is, a parányi rovarok, kisrágcsálók, madarak. A sünök már rég emigráltak a faluszéli tölgyesbe, a fecske, a kuvik felszívódott. Szarka sincs már, bár ez ma címerállat lehetne.
De egyvalaki igazán jól érzi magát ebben a nagy kavalkádban: a darázs.
Ez a mélységesen destruktív és pofátlan narancssárga rovar korunk hőse. Mindenütt ott van, ahol nem kéne. Hasznot nem hajt, ellenben dézsmát szed. Ha a körte buggyant, ő ott van: ha a szilva megsérül, ő ott van: ha a méh rakományt szállít, ő ott van, ellopja.
Pofátlansága határt nem ismer. Ha a sört nem feded le, ő ott van, vedel. Ráadásul okos: megvárja, míg a hangya felsérti a füge héját, aztán adj neki, degeszre zabálja magát.
Pofátlanság tekintetében a kiskerten túl sem jó a helyzet. Ráadásul a földek porosak, alig-alig teremnek víz hiányában. Az új gazdák, a NER-lovagok tengerpartok hűsében vitatják meg a helyzetet: szerinted is öntözni kéne, Pistikém? Ugyan, Lölő, mi nem vagyunk parasztok, fúrjanak azok kutat.
Lassan csak kérdések maradnak: mi lesz a kiskerttel? Lehetőség, hogy elhal, rozsda lepi, nem ragyog. Lehetőség, hogy újratelepítjük, aztán vagy megfogan, vagy nem. A helyzet persze így sem rózsás, mivel a rózsa is elszáradt.
De van egy harmadik lehetőség is: fradizöld golfpálya a gyümölcsösök helyén.
Nézem a kertemet. Annyi vihart megélt már, annyi bánat és öröm ölelte. Növény-generációk otthona volt, éltek és múltak benne. Helyet adva az újabbaknak, örömünkre. Mert májustól októberig ellátták a népes családot.
A paprika, a paradicsom a bejárati ajtó előtt termett, jól megkent zsíros kenyérrel ebédnek is elment. A friss újhagyma illata pedig azt üzente, hogy él és virul a kert.
De mi lesz, ha olyan vihar jön, ami ellen semmit sem tehetünk? Akkor mi lesz?
