Sok cikkünkben foglalkoztunk az utóbbi időben a Győri Nemzeti Színházzal, amelynek pont egy éve lett új igazgatója Bakos-Kiss Gábor személyében. Az intézmény vezetőjét a korábbi évad tanulságai, az új évadra tervezett előadások mellett arról is kérdeztük: milyen a viszonya az önkormányzattal, mennyiben lett más a színház az elmúlt egy évben, szabad-e a színpadon politizálni, mi is az a népszínház, ő felújítaná-e a régi színházépületet vagy újat építene, s miként hat rájuk a koronavírus és az ukrán háború? A régebbi ismeretségre tekintettel az újságíró és a riportalany tegezik egymást a beszélgetésben, ahogy azon kívül is.
Mennyiben lett más, milyen irányba változott a Győri Nemzeti Színház az igazgatóváltás óta?
Talán az a legfőbb változás, hogy több helyen többet játszunk, jobban jelen vagyunk Győr kulturális életében. Újranyitottuk a Padlásszínházat, a Jaurinum Összművészeti Fesztiválon június végén újabb ősbemutatót tartunk a Káptalandombon, illetve ezt az előadást a Gyulai Várszínházban is bemutatjuk, de az eddigi koprodukciókon túl újabbakra is készülünk. Nagyon sok fiatal színész érkezett és érkezik a színházba, illetve nagyon fontos változást jelentett, hogy státuszba kerültek a színész kollégák. Műfajilag a színház népszínházi jellege nem változott, mert ugyanúgy teljes repertoárt kínál, mindenféle nézői igényt igyekszik kielégíteni.
Fotó: Ugytudjuk.hu
Az önkormányzattal, a polgármesterrel milyen a kapcsolatotok?
Kiváló, s erre a színészek státuszba helyezésének folyamata a legjobb példa. Amikor tavaly novemberben felhívtam a városvezetés figyelmét arra, hogy minél hamarabb, lehetőleg már december 1-től státuszba kellene helyezni a színészeket, erre rögtön az volt az önkormányzat válasza, hogy rendben, csináljuk meg. Hiszen 2022. január 1-től egy 20 százalékos béremelés jelentkezett a kulturális szférában, és azt akartuk, hogy a győri színészek ebből ne maradjanak ki, már az idei év legelejétől meg tudjon jelenni ez az összeg a fizetésükben, és hogy idővel ez ne okozzon bérfeszültséget.
Ehhez a színház megkapta a státuszba vételhez szükséges egyszeri 15 millió forintos bértámogatást decemberre a minisztériumtól. De ehhez kellett egy polgármesteri, önkormányzati döntés. Amikor beadtam a pályázatomat, a szakmai bizottsági ülésen feltették nekem a kérdést, hogy mi lenne az a legfontosabb dolog, amit feltétlenül szeretnék, ha ebben a két évados terminusban megvalósulna, azt feleltem: az, hogy a színészek végre a Győri Nemzeti Színházban is státuszba kerüljenek. Ez megvalósult, hiszen minden, nem nyugállományú színész munkaviszonyba tudott kerülni.
Országos szinten mennyire jellemző, hogy a színészek ilyen státuszban vannak? Alkalmazottként vagy vállalkozóként dolgoznak inkább?
Közalkalmazotti státusz már nincs az előadóművészeti szférában, azt pár évvel ezelőtt átalakították munkaviszonnyá. A vidéki színházak színészei jellemzően munkaszerződéssel vannak foglalkoztatva. De természetesen egy művész választhatja azt is, hogy megbízási szerződéssel akar dolgozni, de az egy másfajta helyzet. A Győri Nemzeti Színház eddig e téren kilógott a sorból.
Mi volt az oka ennek?
Praktikus oka volt: mindenkinek jobban megérte. Megbízási szerződés esetén a járulékfizetési, illetve bármilyen egyéb közterhet érintő kötelezettség nem az intézményt, hanem a vállalkozót, illetve a magáncéget terheli. Munkaviszony esetén viszont a színház felel a dolog adózási vonzatáért, ami persze sokkal komolyabb anyagi terhet ró az intézményre.
A jó viszony az önkormányzattal pártok fölötti, tehát az ellenzékre is kiterjed?
Múlt hónapban volt a kulturális bizottsági meghallgatás, ahol a jelenlévő kormánypárti, ellenzéki és független tagok egyhangúlag támogatták az általam leadott beszámolót.
Van felmérés vagy statisztika a közönség összetételének változásáról? Lettek-e olyan új nézők, akik korábban egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán jártak színházba? Vagy olyan régi nézők, akik esetleg elpártoltak, kevesebbet járnak?
Egyelőre még nincs erről statisztika. Idővel biztos hasznos lesz felmérni, ki az, aki jár, és ki az, aki nem jár és ha nem jár, akkor miért nem jár színházba, illetve hogyan változik a közönség összetétele. Ez több összetevőből álló dolog, mert a járvány nagyban megváltoztatta a színházba járási szokásokat, az utóbbi hónapokban egyre több fiatal kezdett el érdeklődni a színház iránt. Roppant népszerű lett a köreikben a több, mint húsz év után újranyitott Padlásszínház. De örömmel tudok beszámolni, hogy az ez évi bérletmegújítás-árusítás eddigi számai is messze meghaladják a reményeinket. Kifejezetten nagy hangsúlyt fordítunk a színház közösségi médiában való megjelenéseire, ahol a számok is jól mutatják, hogy egyre nagyobb számban követik tevékenységünket, előadásainkat.
Van egy olyan felfogás, amely a színházat az igazgatót kinevező kormány vagy önkormányzat politikai összetétele alapján ítéli meg, s ez játszhat szerepet akár a nézői hozzáállásban is. Mit tudsz ez ellen tenni, hogyan lehet erre rácáfolni?
Nem kell tenni ilyen értelemben szerintem semmit. Hogy az emberek prekonceptálnak, az egy dolog. Egyszerűen csinálni kell, a legmagasabb színvonalon létrehozni az előadásokat, és idővel remélhetőleg azoknak is leesik a tízfilléres, akik korábban fenntartással kezelték mondjuk az én személyemet.
Nem az a lényeges, hogy ki a színház igazgatója,
hanem az, hogy milyen munka folyik ott.
Bodrogi Gyuszi bácsi mondta azt jó pár évvel ezelőtt az egyik beszélgetésünk során, még a Nemzeti Színházban, hogy régen, akik színházba mentek, a színlapon azt nézték kizárólag, hogy kik játszanak az adott darabban, aztán volt egy időszak, hogy az lett fontos, ki a rendező, most pedig már az az érdekes, hogy ki a színház igazgatója. Majd hozzátette azt is: nagyon bízik benne, hogy azt a korszakot is megéri még, amikor ismét csak azt fogják nézni a színlapon, hogy melyik színész játszik az előadásban. Azt gondolom, hogy legfőképp a pandémia után, ennek jött el most végre az ideje.
Fotó: Ugytudjuk.hu
Ezt a kérdést meg is lehet fordítani. A színházigazgató, amikor őt kinevezi egy bizonyos politikai összetételű önkormányzat vagy minisztérium, akkor nyilván végigfut a fejében, hogy ennek a testületnek milyen a kulturális ízlése. Hogyan lehet ettől szabadulni, ettől függetleníteni magadat? Végigfut-e benned ilyenkor a gondolat, hogy esetleg olyat viszek színpadra, ami ezzel a feltételezett kinevezői ízléssel szembemegy? Hogyan lehet ezt kezelni?
Úgy, hogy pokolian jó színházat kell csinálni és akkor ezek a kérdések okafogyottá válnak. Azt gondolom, hogy a mögöttünk hagyott évad a bizonyíték arra, hogy
mi nem azzal foglalkozunk, milyen politikai összetételű az önkormányzat, milyen párthoz tartozik a polgármester,
hanem tesszük a dolgunkat a legmagasabb művészeti színvonalon.
Az akár jó is lehet, ha valamilyen színdarab akár valamilyen formában a közélet része lesz vagy közéleti vitát vált ki? Vannak elég direkt módon politizáló színházak, és vannak, akik ettől nagyon távol tartják magukat. Hogyan kell viszonyulnia egy színháznak a közélethez?
Azt gondolom, hogy a színháznak nem aktuálpolitizálnia kell, hanem aktuálisnak kell lennie. Tökéletes példája ennek a legutolsó nagyszínpadi bemutatónk, a Végítélet napja, amely egy vasúti tömegszerencsétlenségről, illetve az ennek következtében felmerülő emberi felelősség vállalásáról vagy nem vállalásáról szól, amit a főszereplő, Thomas Hudetz – akit Fejszés Attila kollégám, volt színművészetis osztálytársam alakított egészen pazarul – sorsán keresztül követhetünk végig. Aztán hirtelen roppant aktuálissá vált, hiszen az akkori történések egyre többször szóltak vasúti tragédiákról.
Így az a fajta problematika, amit a darab fölvetett, egyszer csak magától lett aktuális.
Én ebben hiszek, ebben a típusú színházcsinálásban, hogy az élet előbb-utóbb majd ezeket a felvetett kérdéseket pozicionálja. De a színházi aktuálpolitizálást inkább meghagyom másoknak.
Volt egy olyan aktuálpolitikai vita, ami nagyban kötődött a színházhoz, illetve annak épületéhez. Amikor láttad a színházat, hogy itt fogsz dolgozni, neked hogy tetszett? Mi erről a véleményed? Jobb lenne egy teljesen új színház Győrben vagy ezt kellene felújítani? Ebben a vitában neked volt álláspontod?
Mikor beadtam a pályázatomat, számomra nagyon inspiratív volt az a helyzet, hogy itt Győrben épülhet egy új színház. Én nagyon támogatom azt, hogy új kulturális terek jöjjenek létre. A Győri Nemzeti Színház az egyik leghosszabb ideje fel nem újított színháza Magyarországnak. Nyilvánvalóan ebből kifolyólag vannak olyan problémák az épülettel, amelyekkel nap, mint nap szembe kell néznünk. De mindenféleképpen azt gondolom, hogy Győrnek szüksége van arra, hogy egy olyasfajta színháza legyen, amely infrastrukturális értelemben is a legmagasabb színvonalú.
Voltak olyan darabok az elmúlt évadban, gondolok itt a nagyszínpados Mirandolinára vagy a Padlásszínházban előadott, 152 lépés Auschwitz felé című monodrámára, amelyek erőteljesen kiragadták a nézőt a komfortzónájából. Egy merészebb, rendhagyóbb rendezésnél felmerül, hogy ez mennyi új nézőt hoz, akik pont ezt hiányolták, s hány olyan régit visz, akik régihez vannak szokva?
Nekem nagyon tetszett a Mirandolina, de volt olyan, aki azt mondta, hogy rosszul lett, amikor ezeket a díszleteket meglátta. Ilyenkor mi a cél: hogy olyanokat próbáljatok bevonzani, akik korábban nem érdeklődtek a műfaj iránt, vagy magát a műfaj törvényszerűségeit akarjátok átalakítani? Mennyire rizikós vagy provokatív egy ilyen kísérlet?
Provokatívnak nem nevezném. A rizikó természetesen mindig benne van abban a színházi fogalmazásban, ha valamit nem az addig megszokott módon állítunk színpadra. A két produkciót, amit említettél, különválasztanám. A Padlásszínházban játszódó, Robert Merle Mesterségem a halál című regénye alapján létrejött monodráma, a 152 lépés Auschwitz felé kifejezetten abba a térbe való történet. Ott valóban progresszív módon kell fogalmaznia a színháznak, és aki egy ilyen keményebb történetet végig akar nézni, annak valóban meg kell küzdenie a színházi élményért, hiszen jó pár lépcsőfokot meg kell ezért tenni - aki járt a Padlásszínházban, az tudja, hogy nemcsak képletesen, a mű címében, hanem szó szerint is.
Hogy készül a tömeggyilkos? - Monodráma, amely gázkamrába zárja a közönséget
A Rudolf Höss, az auschwitzi haláltábor parancsnokának életútjából a Győri Nemzeti Színház Padlásszínházában Nagy Márk rendezésében, Karácsony Gergely szereplésével, kettejük által írt szöveggel, a Virág Vivien által tervezett díszletek közt előadott 152 lépés Auschwitz felé című monodráma azzal kerüli el a közhelyesség, a trivialitás, a banalitás csapdáját, hogy nem kimozdít, hanem kitép bennünket a komfortzónánkból.
Ami a Mirandolina című előadásunkat illeti, Goldoni egy színházi újító volt, a commedia dell’arte műfaját ő álmodta újra. Erről akar szólni ez az előadás. A pandémia miatt újrafogalmazzuk önmagunkat, az életünket. A vígjáték jól működő hatásmechanizmusait természetesen senki nem akarja a feje tetejére állítani. De nem összekeverendő a vígjáték a bohózattal! De ha egy egyszerű példával élhetek a Mirandolina kapcsán, akkor azt tudnám mondani, hogy persze, nagyon szeretjük, újra és újra megnézzük a Szomszédok című teleregény epizódjait, de manapság sokkal divatosabb lett a Netflix-előfizetés. Arra a fajta Mirandolinára, ami itt a Győri Nemzeti Színházban megvalósult, azt tudom mondani:
itt tart ma a világ színjátszása.
Egyszerre szeretnénk értékmegtartó és egyben értékteremtő módon színházat csinálni.
Szerelmem, Mirandolina
Először akkor írtam e portálra a Győri Nemzeti Színházról olyan cikket, ami nem annak felújításáról, lebontásáról, elköltözéséről vagy ottmaradásáról (illetve az épület körül folyó politikai csatákról, üzengetésről, adok-kapokról) szólt, mikor a tavalyi, hagyományosan a színház épületében tartott Könyvszalon főprofilján túlnyúló, színészi munkával készült rendezvényekről is beszámoltam.
Tehát a nagyszínpadon is van erre próbálkozás, nemcsak a Padlásszínházban?
A Végítélet napja erről szólt: egy ilyen nagyon izgalmas történet hogy tud érvényesen megvalósulni akár a Nagyszínpadon.
Mik voltak a reakciók a Végítélet napjánál?
Nyilván itt is volt olyan, hogy a nézők közül valaki először nehezen tudott mit kezdeni ezzel az előadással. De itt sokkal fontosabb az, hogy újabb utak nyíltak meg a nézők és a színház között, újabb csatornákon kezdett el beszélgetni a színház a nézőkkel és ami a legfontosabb, hogy újra a színházról, ezáltal önmagunkról beszélgetünk. Mindeközben a Puskással létrejött minden idők legnagyobb szabású, leglátványosabb musical-je a Győri Nemzeti Színházban, a Vidnyánszky Attila rendezte Bánk bánra is a világ bármelyik operaszínházában büszkén tekintenének, de említhetném az Öldöklés istene páratlan sikerszériáját, amit a Thália Fesztiválon is óriási sikerrel játszottunk, vagy a legutóbbi ősbemutatónkat, a Minden jegy elkelt című előadásunkat, ami a VIDOR Fesztivál nyitóelőadása lesz augusztusban.
Fotó: Ugytudjuk.hu
A népszínház és az alternatív, progresszív színház között lehet olyanfajta átjárás vagy kölcsönhatás, hogy aki a népszínházi műre beül, az később próbát tesz progresszívebb darabokkal is?
A népszínház egy kicsit avíttnak látszó fogalom, de nem kell, hogy ilyen legyen. Lehet népszínházat progresszív módon is csinálni. A népszínház kifejezés alapjában véve azt jelenti, hogy a színház minden műfajt használ a közönség megszólítására, és minden nézői réteget igyekszik kielégíteni. Egy vidéki színház tulajdonképpen csak így tud létezni. Játszik operát, musicalt, operettet, drámát, komédiát, táncelőadást.
Az alternatív művek természetesen nem a Nagyszínpadra valók, s Győrben eddig a színháznak nem volt meg az a kisebb tere, ahová ez bevihető. De mivel újra kinyitott a Padlásszínház, így ennek sincs akadálya, hogy az alternatív előadásoknak is helyet adjunk. Példának okáért említeném, a Rév Színház Pillangó című előadását. A Győri Nemzeti Színház a maga méretével a város kulturális zászlóshajója kell hogy legyen, és ebben nincs kompromisszum. Ezeket a kreatív energiákat kell organizálnunk.
Az Apor Vilmos életéről, pontosabban a haláláról szóló Mindenkinek mindene című előadás kapcsán: ha egy egyházi személyiségről rendeznek darabot, akkor felmerülhet, hogyan lehet azt úgy csinálni, hogy megszólítsa azokat is, akik nem hívők, nem vallásosak, sőt, esetleg kifejezetten elutasítják az egyház tanítását. Hogy lehet azokhoz is közelebb hozni Apor Vilmost, akikhez eredetileg nem állt közel?
Azt az embert kell ábrázolni, aki ő volt. Azt kell megmutatni, hogy mindig odaállt a gyengébb mellé, függetlenül hittől, vallástól, meggyőződéstől. Egy gazdag arisztokrata család leszármazottjaként úgy döntött, hogy az életét Istennek és a szolgálatnak szenteli. És ez a szolgálat jellemezte az ő életét. Hiszen amikor Gyulán volt plébános akkor a zsidók érdekében lépett fel, az első világháború alatt az elhurcolt gyulaiak kiszabadítása érdekében elment még a román királynéhoz is.
Apor Vilmos haláltusáján keresztül mutatja be a győri püspök életét egy rendhagyó színmű
A 2022. június 24-26 közötti győri Jaurinum összművészeti fesztivál első napján lesz az ősbemutatója Dér András rendezésében a Mindenkinek mindene - Apor Vilmos című darabnak. Kedden délután egy sajtótájékoztatóval egybekötött olvasópróbán a rendező a Győri Nemzeti Színház művészeivel együtt mutatta be az alkotást.
Aztán Győrbe került, ahol végül szó szerint belehalt a szolgálatba. Védte a nőket, az asszonyokat, a hadi árvákat, mindenkit. A kérdésedre, hogy tudjuk azokat megszólítani, akik nem az Apor Vilmos hitbéli dolgait, a vallásos részt keresik ebben a történetben, azt válaszolnám úgy, hogy ő a szó legnemesebb értelmében vett Ember volt. És ez a legfontosabb.
Láttam a következő évadnak a kiadványában Barbároknál egy ilyen jelzős szerkezetet, hogy bűnügyi színmű. Az igényes krimit hogyan lehet bevinni a színházba? A bűnügyi irodalom, mennyire mostohagyerek a színpadon?
Itt egy Móricz-novella az alaptörténet, amiből majd létrejön egy előadás. Hogy a krimi a része lehet-e a színházi repertoárnak? Azt gondolom, igen. Jelen esetben a móriczi történeten, a Barbárok c. novellán alapul a mi színpadi változatunk, amit a felkérésemre Szász János kifejezetten a színházunk számára adaptál színpadra.
A szintén az új évadban, a te rendezésedben színpadra kerülő Víg özvegy esetén megfogott egy mondat az ajánlóban, ami egy negatív helyzetet mutat be, de ma már akár nosztalgikus is lehet. Hogy „a politika és a pénz világa a háttérből irányítja az eseményeket” Ezt úgy is fel lehet fogni, hogy akkor még volt elegancia a politikában és a pénz világában, hogy legalább csak a háttérből irányította az eseményeket? Nem annyira nyíltan és direkt módon, amennyire én politikai újságíróként manapság tapasztalom, hogyan avatkozik be a politikai és gazdasági hatalom különböző ügyekbe.
Maga a Víg Özvegy, látszólag egy roppant bárgyú történetnek tűnhet.
Bajban van egy kis ország, hatalmas adóssága van,
és hogyan lehet megmenteni? Ha a mi kutyánk kölyke, a kicsapongó életet élő, léha diplomata feleségül veszi a dúsgazdag özvegyet és az ő pénze megoldja a financiális problémát. Viszont, ha erre a lehári műre, illetve annak Victor Léon és Leo Stein által írt szövegére kicsit jobban ránézünk, akkor láthatjuk, hogy a legizgalmasabb mégis az, hogy a két főhős egykori perzselő szerelme, hogyan szökken újra lángba ennek a furcsa házasítási hadműveletnek a során. Glavari Hanna és a Danilovics Danilo valóban egy ilyen politikai, gazdasági érdek miatt gabalyodnak újra egymásba, majd az intrikákon és ármánykodásokon túl végül győz a mindent elsöprő szerelem.
Fotó: Ugytudjuk.hu
Ivan Urivszky ukrán rendező még a háború előtt került a képbe az Ármány és szerelem rendezőjeként. A háború hogyan befolyásolja ezt?
Ő Ukrajnában él, Kijevben dolgozik, Petro Bogomazov díszlettervező szintén kijevi. Jelenleg online kommunikálunk. Most tartunk abban a fázisban, hogy a díszlet kezd végleges formát ölteni. Ők a mostani szabályok alapján nem hagyhatják el Ukrajna területét a háború miatt. Éppen ezért levelet írtam az ukrán kulturális miniszternek, hogy tegyék lehetővé az ő győri munkájukat, hiszen kultúrdiplomáciai értelemben ez egy óriási dolog lenne, ha az egyik legtehetségesebb fiatal ukrán színházi alkotó, a kijevi Ivan Franko Nemzeti Drámai Színház főrendezője Győrben színpadra állíthatná Schiller gyönyörűséges művét. Bizakodva várjuk a pozitív visszacsatolást.
A járvány kapcsán ebben van már rutin, hogy hogyan lehet bizonyos dolgokat online csinálni a színházi életben, amit korábban személyes jelenléttel bonyolítottatok?
Nagyon sok negatív hozadéka volt a járványnak, de azért akadt pozitívuma is. Az egyik ilyen, hogy bebizonyosodott, hogy színházi értelemben véve is hatékonyan le lehet bonyolítani a munkafolyamat bizonyos fázisait az online térben. Jelen esetben, a háborús helyzetben is segít, hiszen a tervezési szakaszban is hatékonyan tudjuk előkészíteni a darabokat.
A legújabb évadban Molière-től a Képzelt beteg is terítéken van. Ha Molière ma élne akkor mik lennének azok a képzelt betegségek, amik társadalmi szinten jellemzőek, mi az öncsalás ma?
Nagyon jó kérdés. Valahogy gyakran támad az az érzésem, hogy a világ abba az irányba tart, hogy mindannyiunkban egy nagyon komoly betegségtudat alakuljon ki. Mintha az ember alapvetően nem egy egészséges organizmus lenne, hanem folyamatosan meg kell, hogy legyenek a nyűgjei-bajai, a rákfenéi. Mintha állandóan arra trenírozódnánk, hogy betegnek kell lennünk. Gyorsul a világ. A Covid alatt mindenki hirtelen járványszakértő lett. A Google-doktorság a hétköznapok részévé vált. Ha itt, fáj, ott szúr, rögtön beírjuk a keresőbe és hirtelen sokkal okosabbá válunk a szakembereknél.
Nagyon sok információhoz hozzáférünk, de ez nem növeli a tudásunk?
Nagyon sok hasznos információhoz gyorsan hozzáférhetünk, a tudásunk határtalanul nőhet, de bizonyos esetekben ez kontraproduktív tud lenni. Például az egészségünket illető kérdésekben. A feleségem szemorvos, az állami egészségügyben dolgozik. Sokszor előfordul, hogy prekonceptál a beteg. Ez nem jó. Hagyjuk meg a gyógyítást az egészségügyi szakembereknek. A színházcsinálást pedig bízzuk a színháziakra. De úgy tűnik, nemcsak a focihoz értünk, hanem mindenhez is.
Volt egy ilyen mém is, amikor kitört az ukrán háború, hogy eddig járványszakértő voltam, de most átképzem magam biztonságpolitikai szakértővé. Színházban is van tehát ilyen, hogy valaki úgy beszél a színházról, mintha értene hozzá, pedig nagyon nem?
Persze ilyen, mindig van.
Tehát vannak botcsinálta színházszakmai szakértők is?
A focimeccsen is mindig akadnak szurkolók, akik hangosabban kiabálnak. Te pedig, mint futballedző, ott ülsz a kispadon és néha meghallod, néha nem, és néha nem is akarod meghallani ezeket a dolgokat. Nyilvánvalóan a nézőkért dolgozunk, de azt a nézőknek érteni kell, hogy ez is egy hivatás, egy szakma, ami azért nagyon komoly elhivatottságot és nagyon komoly tudást, tapasztalást követel.
A színészek terén mekkora volt a fluktuáció az elmúlt időszakban?
Aki a tavalyi évadban itt volt, az a jelenlegi évadban is itt van. Ugyanazokat a színészeket láthatta, láthatja a közönség, akiket a korábbi években. Természetesen mindig van mozgás egy társulaton belül, ez a színház velejárója. Ebben az évadban is megjelentek új arcok és a következőkben is várhatóak, legfőképpen fiatalok.
Megkérdezték tőlem, így én is megkérdezem tőled: Járai Máté lesz-e színpadon az új évadban?
Hogyne! Máté az érkezésemet megelőzően elszerződött Kecskemétre. De ő volt az első aki hívott, amikor megnyertem a pályázatot, hogy ha szeretném akkor örömmel tér vissza Győrbe. Ebben ez évadban is láthatták őt három előadásunkban, de a következő évadban is lesz új bemutatója nálunk.
A Mirandolina címszereplőjét alakító Mózes Anita is?
Természetesen. Anita osztálytársam volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, s már több mint egy évtizede dolgozik a Győri Nemzeti Színházban. Csodálatos volt a Mirandolinában és a következő évadban is remek feladatok várnak rá.
A rendezők hogyan választódnak ki?
Általában a Művészeti Tanácsban helyet foglaló kollégákkal vitatjuk meg legfontosabb színházi kérdéseket. De a rendezőkkel kapcsolatban Zakariás Zalánnal, a színház művészeti vezetőjével szoktam alapvetően egyeztetni.
