Nem a kerregő sugárzásmérő miatt veszélyes a csernobili Zóna

Nagy Donát 2022-05-11 07:07:00
A csernobili atomerőmű-baleset 1986-os katasztrófája után az ukrán lakosság kitelepítése a sugárszennyezett területről ugyan csak 36 órás késéssel indult meg, ám akkor mindent hátrahagyva kezdték el az emberek elszállítását. A felrobbant reaktor körüli 30 kilométeres úgynevezett Zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki, helyükre pedig mintegy 800 ezer sorkatonát és szolgálatba behívott likvidátort küldtek legyűrni a katasztrófát. A megrázó történések ellenére a terület a közelmúltig látogatható maradt: a Zóna halálos és kietlen, ugyanakkor élettel teli atmoszférája sokakat vonzott. Interjúnk a jánosházi Horváth Hajnalkával, a Négyes Blokk szerkesztőjével és amatőr kutatóval.

Honnan jött az ötlet, hogy ki szeretnél utazni a Zónába?

Személyes vonatkozás van mögötte. Testvérem 1986-ban, egy napos korában elhunyt. Nem bizonyított, de valószínűleg a sugárzás okozta a halálát. Édesanyám később mesélt nekem a katasztrófáról, én pedig sokat olvastam róla és aztán belemélyedtem. Volt egy idő, amikor inkább átpörgettem ezeket a cikkeket, végül átértékelődött bennem minden és elkezdtem kötődni Csernobil történetéhez. 2019-ben egy weblapot is indítottam, a Négyes Blokkot. Fura ezt mondani, de megszerettem a Zónát és elhatároztam, hogy szeretnék odamenni. Létezik egy számítógépes játék, a S.T.A.L.K.E.R. sorozat, ami szintén megfogott, és az ezzel kapcsolatos könyveket is olvasom, ez is mélyítette az érdeklődést.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

Mégis, mi volt az a pont, amikor sikerült "megindulnod"?

Nemrég egy fotós barátom szólt, hogy szeretne a Zónába utazni. Akkor pedig azt mondtam, hogy most, vagy soha. Volt egy megérzésem, hogy talán soha többé nem is lesz rá alkalom. 2020-ban súlyos erdőtüzek voltak, és egy ideje a háborús konfliktus lehetősége is lógott a levegőben.

Akkor megvolt az elhatározás. Mit kellett hozzá tenned?

Lehetett utakat szervezni direkt erre alakult cégekkel, azt viszont szerintem nem lett volna érdemes összehozni. Ők megmutatták volna a legismertebb helyeket, magából a Zónából viszont nem sok mindent látsz. Én kicsit mérges is vagyok az HBO sorozatára, mert a megjelenése óta nagyon felkapott lett a hely, volt példa vandalizmusra is. Ugyanakkor ki lehetett menni magánúton, én is így oldottam meg. A privát túrák sokkal több lehetőséget hordoztak. Az idegenvezetők, akiknek van megfelelő engedélyük, maguk is bevihetnek embert, mi is így jutottunk be.

A Zóna 30 kilométeres határánál van a Dityatki ellenőrzőpont, ott elkérték az útlevelet és egyéb papírokat. Adtak egy dózismérőt és egy belépési engedélyt, amit rendszeresen fel kellett mutatni. Mi Csernobil városában aludtunk, a 30 kilométeres Zónán belül, de vannak ellenőrzőpontok a reaktortól 10 kilométerre is. Nagyon szigorúan nézik az engedélyeket, papírokat, sokszor fel kell mutatni.

Fotók: Horváth Hajnalka

Milyen a forgalom, nagyon sokan akarnak bejutni, és gördülékeny a folyamat, vagy inkább egyedileg léptetnek be?

Nem tudom, hogy korábban, az HBO-s sorozat előtt mi volt ott, most viszont elszörnyülködtem, meglepő volt. Sok turistát láttam, buszokkal hordták őket, főleg a hétvégi napon amikor ott voltam. Mi szerdától péntekig jártunk a kizárási övezetben, és főként pénteken rengetegen jöttek. Nagy üzletet csináltak Csernobilból.

Mesélj kérlek először a környezetről, mit tapasztaltál, mi fogott meg igazán? Olyan volt, mint a képeken?

Voltam a Vörös-erdőben, ami onnan kapta a nevét, hogy a radioaktív kihullás utáni napokban ez a fenyőerdő vörösesbarna árnyalatot vett fel. A baleset után lebuldózerezték, de még így is ez a környék egyik legszennyezettebb része, tele van úgynevezett „forró pontokkal”. A felhúzott kocsiablak mellett is ordított a sugárzásmérő. Megnéztük Pripjaty település híres útjelzőtábláját. Említettem, hogy nemrég tűz volt a Zónában, ennek nyomát is láttam. Szomorú volt. De például az egyik tizenhatemeletes lakóház erkélyéről kinőtt egy facsemete. És annak ellenére, hogy mindenki csak a halálról beszél a terület kapcsán, látni azt is, hogy az élet újra átvette az irányítást. A növények újraélednek, az állatok szaporodnak. Jó volt tapasztalni, hogy van remény, hogy az élet le tudja győzni a halált. Ez a Zóna valódi szépsége szerintem.

Fotók: Rombai Péter

Érezted magad veszélyben?

Itt nem is a szálló por vagy a sugárzás az igazán veszélyes, hanem a lassan összeroskadó épületek. Nagyobb sugárdózist szenvedsz el egy hosszú repülőúton, mint a Zónában. Itt az a veszélyes, ha rosszul lépsz és elesel. Sok lépcsőházban már a korlátok is hiányoztak. Voltam a Jupiter nevű gyárban, egyik terme mára egy botanikus kertre hasonlít. Az épületekben még látni gépeket, berendezéseket, de a paneleket eléggé kifosztották. A helyi kórházban a fogorvosi rendelőben még az asztalon álltak az elkészült protkók.

Mindemellett ha jól láttam a fotóidon, jártál az atomerőműben is.

Igen, 2000-ben állították le az akkor még működő 3-as blokkot, de olyan 2500 ember a mai napig dolgozik az erőműben, tulajdonképpen az áramhálózatnak egy elosztójában. De például a megmaradt sugárzó elemekkel is van még munka. Az erőműben egy 40 fős csoportba szerveztek be minket, a belépéskor mindenkit megnéztek egy orvosi szobában. Ügyeltek a biztonságunkra.

Az egyik legjobb élményem az volt, amikor az "aranyfolyosón" mentünk végig. Ez a sugárzás miatt lett ilyen színű a baleset idején. Láttam az ablakból a felrobbant 4-es reaktor szarkofágját, és rengeteg berendezést is persze.

Fotók: Preiner Tibor

4-es blokk vezérlő

Láttál nagy piros gombot, amit szívesen megnyomtál volna?

Ha az AZ-5-ös kapcsolóra gondolsz, az fekete volt, egy fém burok alatt. Bevallom, a 4-es blokkban az élmény hatására zavarba jöttem. A vezérlőteremben majdnem el is felejtettem fotót kérni. 

Voltunk több teremben is, a 3-as vezérlőtől elkezdve a 3-as reaktorcsarnokig. Láttam egy likvidátorok által használt analóg számítógépet, és jártunk a bunkerben is, a nagy tárgyalóasztalnál. A túra amúgy 4 órás volt, és végig maszkot kellett viselnünk, de nem a sugárveszély, hanem a covid miatt.

Az egész létesítményben érezni lehetett, hogy itt valami szörnyűség történt. Én mégis azt gondolom, hogy itt, és az egész Zónában nemcsak a halált és a pusztulást, hanem az életet, a terület szépségét is fel lehet fedezni.

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.