A levegőből figyelték a rendőrök a vasúti átkelőt, aki előtt pedig éppen piros lett a lámpa és nem satufékezett be, annak ment is a 60 ezres csekk

Nagy Donát 2022-04-23 08:03:46
Az utóbbi időben elszaporodtak a balesetek a vasúti átkelőhelyeken, erre pedig valamit tényleg ki kell találni. Viszont nem így kellene hozzáállni a kérdéshez ezen az oldalon sem. Rövid véleménycikkünk a témában.

Az alább megírt sorok pusztán a szerző saját meglátását tükrözik, nem képezik a szerkesztőség egészének álláspontját.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a közlekedési balesetek száma a vasúti átkelőhelyeken, sok esetben pedig mindez halálesettel végződött. Az ilyen helyzetek nagy részében egyszerű a felállás: a vonat jön, a vasúti lámpa mutatja a pirosat, ám ezek közül egyiket sem veszik észre a sofőrök, az autó és a mozdony találkozásánál pedig rendszerint az utóbbi az erősebb.

Nyilván valamit tenni kell a balesetek visszaszorítása érdekében.

Drónnal pásztázták a vasúti átjárókat

Kiskunhalason a légtérből ellenőrizték az átjárókat csütörtökön délelőtt. A tapasztaltak szerint a közlekedők egy részét még mindig nem rettentik vissza az e...

Péntek reggel jelent meg a rendőrség hivatalos Youtube-csatornáján a videó, ahol az látszik, hogy egy drónnal pásztázták a vasúti átjárót a Bács-Kiskun megyei rendőrök. Nem sokkal később rátaláltam a hozzá kapcsolódó közleményre is, mely szerint

"Kiskunhalason a légtérből ellenőrizték az átjárókat csütörtökön délelőtt. [...] Az ellenőrzés során meglepődve tapasztalták, hogy a sofőröket nem rettentették el az elmúlt időszakban a vasúti átjáróknál történt halálos balesetek. Több autóvezető fittyet hányt a fényjelző készülék tilos jelzésére, és annak ellenére hajtott rá a sínekre, hogy a manőver akár az életébe is kerülhetett volna. [...] A tilos jelzést figyelmen kívül hagyókkal szemben fejenként 60.000 forint közigazgatási bírságot és 8 büntetőpontot szabtak ki. [...]"

A videót végignézve viszont nem értem, mit kellett volna csinálnia a sofőröknek.

A sebességüket nyilván nem tudom megállapítani a levegőből készített felvételek alapján, de a képsorokat többször végignézve több esetben is úgy tűnik, a sofőrök csak hirtelen, satufékkel tudtak volna megállni az orruk előtt pirosra váltó jelzésnél. A "fittyet hányt a fényjelző készülék tilos jelzésére" szóhasználat szintén erős túlzás a videót végignézve. Ki is merevítettem két példát arról a pillanatról, amikor átvált a jelzőlámpa fehérről pirosra, íme:

Természetesen a szabály az szabály, és le vagyon írva, hogy a piroson nem szabad áthajtani. A videót és a képeket nézve persze könnyű okoskodnom, de gondoljuk végig hideg fejjel a szituációt. A vasúti átjáróhoz közel érve elsődlegesen a lámpát kell figyelni, de emellett a forgalmat is szemmel kell tartani, sőt, tökmindegy milyen a jelzés színe (a lámpa lehet akár rossz is), nagyon ajánlott a villogó fehér ellenére körbe is nézni. Ez pedig mind-mind idő, és egyszerűen nem elvárható az autósoktól a 0 milliszekundum közeli reakcióidő.

Azt elismerem, ezen az összeállításon is szerepel olyan autós – konkrétan az utolsó, sötét színű Citroen sofőrje –, aki szerintem is meg tudott volna állni egy elvárható erősségű fékezéssel. De a fentebb, képpel szemléltetett példákat elnézve biztos vagyok benne, hogy akár én, akár az olvasók 99 százaléka ugyanúgy áthajtott volna a piros jelzésen.

Nem hiába van a közlekedési lámpákon is egy harmadik szín, a sárga ugyanis felkészíti a sofőröket a váltásra. Sőt, ha éppen rendőr irányítja a forgalmat, ő is először felfelé mutat a pálcával vagy a kezével, mielőtt elfordulna, és váltana a jelzéssel. A vasúti lámpánál viszont nincsen ilyen.

Téged kérdezlek kedves olvasó, szerinted is megérdemelték a felvételen látható sofőrök a 60 ezer forintos bírságot?

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.