Fekete-Győr András: 80 százalékos részvételben reménykedtem

ugytudjuk.hu 2022-04-03 20:21:07
A Momentum egykori elnöke egyelőre nem tűnik feszültnek, bár az éjszakát félálomban töltötte.

Az ellenzék eredményváróján az Azonnali elcsípte Fekete-Győr Andrást, a Momentum egykori elnökét, egyben listavezetőjét.

A fiatal egykori pártelnök az Azonnalinak azt mondta, reménykedett, hogy a választók 80 százaléka is elmegy szavazni, de a 70 százalékos részvételi aránnyal sem elégedetlen.

Mint mondta, 2018-ban azt hitték, a magas részvétel az ellenzéknek kedvez, ám végül a Fidesz örülhetett a végén, azonban most bizakodó:

„Általában viszont az ellenzéknek kedvez, úgyhogy ezt most nehéz eldönteni. Bízzunk benne, hogy a számok most nekünk kedveznek. Egy pár óra, és meglátjuk”.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Szólj hozzá!

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.

Rendőrségi szállásról lopott a vagyonőr Győrben

300 eurórért nem biztos, hogy megérte.

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.

Önálló magyar teherautó gyártás lesz Győrben

Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.

Elhunyt Fenyő Miklós

A zenész 78 éves volt.

Helló hétvége, helló Győr, helló programok!

Ha nem akarsz otthon ülni, mutatjuk mit csinálj!

Hova utazzak télen, ahol meleg van? Egy utazási iroda útmutatója

Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.

Vas megyei település polgármestere is agitál a szombathelyi DPK gyűlésre

A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.

Milyen hajformázó eszköz passzol hozzád?

A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.

Jövő héten szombaton Szombathelyre érkezik a DPK Háborúellenes road-show

Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.

Magyar Péter szerint megint a saját múltjába botlott bele a Fidesz, Orbán Anita támadásakor

A TISZA elnöke emlékeztet: ugyanazért kritizálnak most, amit Orbán Viktor maga is követelt 2008-ban.

30 százalékos rezsikedvezmény jár minden vezetékes energiát használó családnak

A kormány a rendkívüli januári hideg miatti többletfogyasztás terheit vállalja át, a kedvezmény gázra, áramra és távfűtésre is igénybe vehető.

Betöltetlen praxisok, idősödő orvosok - így néz ki a háziorvosi alapellátás Győr környékén

Hét üres praxis a Győr 02-es körzetben, miközben az orvosok jelentős része már 70 év feletti - a TISZA szerint ez már nem kezelhető félmegoldásokkal.