Az áldozatokra emlékezünk, de a tettesekkel haverkodunk

Papp László Tamás 2022-02-25 14:01:00
A NER skizofrén emlékezetpolitikája - memóriafrissítő publicisztika a kommunizmus áldozatainak emléknapja apropóján.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából Győrben is megjelentek a Terror Háza plakátjai. Az ott felsoroltak igazságtartalmával nehezen lehetne vitatkozni.

Fotó: Papp László Tamás

Valóban: hazánkban a kommunista diktatúra évtizedeiben százakat végeztek ki, tízezreket börtönöztek be, százezreket üldöztek el, hurcoltak kényszermunkatáborba.

Világszerte a kommunizmus máig szedi az áldozatait, a totalitárius rezsimek milliókat, tízmilliókat gyilkoltak meg, a halottak összlétszáma százmilliós.

A kormánypártiak talán hitetlenkedve rázzák a fejüket, de én 2001-ben, az első Orbán-kormány idején egyetértettem a kommunizmus áldozatainak emléknapjával, előtte pedig ott voltam a Gellért Szállóban A kommunizmus fekete könyve című, a szovjet típusú rezsimek bűneit számba vevő kötet bemutatóján.

A műről nemcsak az ÉS-be írtam, hanem a Bencsik András szerkesztette Demokratába is.

Mert akkor, húsz évvel ezelőtt még nem keringett magasfeszültségű áram a szekértáborok közötti drótkerítésben, nem zártak légmentesen a véleménybuborékok.

Lovas korábban írt cikket a holokausztról a Népszabiba, nekem pedig felajánlotta, hogy  publikáljam a véleményem a kommunista bűnökről a Demokratában.

A sztori részleteit megírtam a Lovasról készült nekrológban is az Átlátszón. 

Én már 2001-ben is a Fidesz ellenfele voltam, de az a Fidesz (és az az Orbán) még nagyon nem az volt, ami mára lett belőle.

A kommunizmus megítélésében az utópiák ópiumáról leszokott liberális értelmiségiként gyakran inkább egyetértettem a fideszes értelmiségi holdudvarral, mint a D-209-es elvtársat mentegető, a pártállam bűneit relativizáló posztkomcsi utódpárttal.

Ezért nem is voltam a baloldal kedvence, az MSZP-s Andor László, későbbi uniós biztos által szerkesztett Eszméletben 2001 januárjában így szóltak rólam: 

„Megjegyzendő, hogy a konzervatív történetírás, illetve annak publicisztikai felhigítása gyakran jelentkezik liberális köntösben is.

Az Élet és Irodalomtól a Népszabadságig terjed annak a primitív előítéletnek a “liberális” menedzselése, amely a kommunizmus és a fasizmus között nem tesz világos különbséget, és a Gulag-rendszert nem kívánja megkülönböztetni a náci haláltáboroktól, a holokauszttól.

Varga László levéltárostól Papp László Tamás “közíróig” hosszú a szerzők listája, akik erkölcsileg és szakmailag kétes színvonalon a fennálló rendszer legitimációs ideológiai szükségleteit nap mint nap kielégítik”

– bíráltak ott.

Nekem rendkívüli módon tetszett, amikor Orbán Viktor elküldte haza a szovjeteket, vagy amikor 2007-ben így beszélt: 

„...nem kellene megengednünk az utánunk következő fiataloknak, hogy miután a szovjet rendszer legvidámabb barakkja sorsától megszabadultunk, most a Gazprom legvidámabb barakkjává tegyék Magyarországot.”

Hozzátéve:

“Mi az ajtót a nyugatnak kinyitottuk, az oroszoknak, a Szovjetuniónak és a kommunizmusnak meg ajtót mutattunk, és azt üzenjünk a jövőnek, hogy ne engedjék, hogy visszamásszanak az ablakon [...] ne engedjék, hogy a demokráciából demokrácia nélküli többpártrendszer legyen.

Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik,

a demokráciát pedig nem lehet felülről irányítani,

hanem csak az emberek szívéből nőhet ki”

– mondta Orbán Viktor.

Hangsúlyozva:

„...ki kell tartani a „nyugatos Magyarország mellett”, nem szabad engedni, hogy erről az útról Magyarországot letérítsék”

És nem ő volt az egyetlen a Fidesz alapítói közül, aki igencsak beszólt a kommunistáknak.

Merthogy annak a százmillió halottnak a legnagyobb része egy jelenleg is létező kommunista diktatúra bűne.

A sztálini diktatúra agrárpolitikája következtében előállt ukrajnai éhínséget manapság egyre többen ismerik. Kevesebben tudják, hogy Kínában a Nagy Ugrás nevű kommunista gazdasági kísérlet idején jóval többen haltak meg. 

Az elmaradt születéseket nem számítva (talán 33 milliót, de ebben a későbbre halasztottak is benne lehetnek) 20 millió (ez majdnem hivatalos számadat Kínában 1988 óta) és 43 millió közé tehető az éhínség miatti többlethalálozás révén 1959 és 1961 között bekövetkezett emberveszteség

– szól a Fekete Könyv.

A Szovjetunióban 1932 és 1934 között a majdnem ugyanilyen politikai-gazdasági helyzetben pusztító éhínség miatt körülbelül ötmillióan haltak meg, vagyis aránylag sokkal kevesebben, mint a nagy ugrás Kínájában

– derül ki a műből.

Hullahegyeket gyártanak a kínai kommunisták.

Mi pedig tüntetünk ellenük, korszerűtlenül. Ahelyett, hogy üzletelnénk velük…”

– írta 2006 ban Bayer Zsolt, a Nagy Fideszkönyv I. (H)őskorszak című művében emlékezve rá, hogy a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége előtt 1989. június 7-én Fidesz-politikusok a Tienanmen téri vérengzés ellen demonstráltak.

Egy hónappal később, 1989. július 10-én, a Vörösmarty téren zajlik az Inconnu-csoport előadása „a kínai vörös terror ellen. A kínai vörös terror ma már lehet, hogy „reálpolitika”…

– említi Bayer ugyanitt. Kárhoztatva a nyugati hatalmakat a szankciók elmaradása miatt.

A szabad világ technokratái évtizedeken át hátba veregették Kádárt, Ceausescut, Husákot – és még érződött a Tienanmen téren kiontott vér szaga, amikor már sietve felkeresték a vaksi szemű despotákat.

A milliárdos piac mégiscsak megér egy gusztustalan bűnpártolást…”  

– írta ugyancsak Bayer Zsolt a Falig érő liberalizmus című, 2000-es kötetében.

Valóban, a Tienanmen téri tüntetésnek

...jó ezernyi halott és talán tízezer sebesült lett a vége Pekingben és több száz - gyakran titokban tartott vagy álcázott (közönséges bűncselekményekkel indokolt) - kivégzés vidéken; mintegy tízezer letartóztatás volt Pekingben és harmincezer egész Kínában. Ezrével ítélték börtönbüntetésre az embereket, és tizenhárom évnyi szabadságvesztést is kaptak a mozgalom megbánást nem tanúsító vezetői  

– említi a Kommunizmus fekete könyve.

A Gulag a Szovjetunióban jött létre, politikai foglyok tömegeit használva rabszolgaként.

A szovjet Gulag térképe.

Fotó: Wikipédia

A Gulag kínai megfelelője, a Laokaj viszont ma is létezik. S a nyugati felelősség, sőt bűnrészesség valóban nem kerülhető meg. 

A francia Rémy Martin cég Dynasty nevű fehérbora „egy ideig egy Peking környéki laokaj gazdaságában készült”

– írja egy 2004-es Vasárnap-cikk.

A cég azt állította: nem volt tudta, hogy rabmunkát vett igénybe.

„Pedig a munkatáborokat irányító pekingi központi szerv, amely közvetítőként lép fel, ha egy külföldi cég Kínában kívánja megvetni a lábát, nem csinál titkot abból, hogy azok, akiknek a munkáját felkínálja, nem szabad emberek”

– említik ugyanitt.

A Volvo ilyen ajánlatot kapott a kínai Gulagtól 1989-ben:

„Tudomásunkra jutott, hogy tiszteletre méltó cégük Ázsiában is gyárakat szándékozik létesíteni, ezért felajánljuk segítségünket. Módunkban áll már létező gyárakat bérbe adni, nagyszámú betanított, rendkívül olcsó munkaerőként hasznosítható büntetettel együtt...”

(A Volvo elutasította az ajánlatot, „noha a gyártási költségek csupán egyötödét tették volna ki az európaiaknak.”)

A Washington állambeli Burgonyatermesztők Szövetsége viszont „évek óta együttműködik az átnevelő táborok pekingi központjával, a japán Isuzu cégnek pedig a 3 ezer rabot dolgoztató lingjüani autó- és kamiongyár szállít alkatrészeket. Az sem kizárt [...] hogy a Levi Strauss márkás farmernadrágok egy része is kínai rabok által előállított anyagból készül

– derül ki a Vasárnap idézett 2004-es cikkéből.

Mostanra a Fidesz (Bayer fentebb idézett szavait rájuk alkalmazva) határozottan korszerű és reálpolitikus lett, ami Kínát illeti. S ezzel – ha elfogadjuk Bayer Zsolt ítéletét – bűnpártolóvá is vált.

Amikor bíráljuk a Fidesznek a kommunista Kínával szembeni jelenlegi politikáját, nem valaki más értékrendjét kérjük rajtuk számon - hanem a saját korábbi nézeteiket.

Amelyet olyanok hangoztattak, akik ma is a párt aktív politikusai.

„Azt szeretnénk elérni, hogy az Országgyűlés választott tisztségviselői, a parlament elnöke, alelnökei, a bizottságok elnökei és alelnökei ebbéli tisztségükben ne utazzanak olyan országokba, ahol nem szabadon választott parlamentek működnek, és ilyen országokból - Kínából, Kubából, Vietnamból, Líbiából - ne is fogadjanak delegációkat.”  

– mondta 1999. február 26-án Rogán Antal akkori fideszes képviselő, a Diktatúraellenes Akciócsoport alapítója, ma a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Kína kivételes gazdasági ereje miatt a Fidesz megérti, hogy Medgyessy Péter Pekingbe látogat, azonban politikailag számos kérdőjel megmaradt a távol-keleti országgal kapcsolatban.

Reméljük, hogy a miniszterelnök felveti majd Tibet és a vallásszabadság kérdését Pekingben.

Az előző kormányciklusban a kínai emberi jogi problémák miatt nem valósult meg Orbán Viktor látogatása Pekingben”

– nyilatkozott 2003. augusztus 13-án Balla Mihály Fidesz-képviselő, a Külügyi Bizottság akkori alelnöke, aki ma is a parlament tagja.

Innen jutottunk el oda, hogy 2021 júniusában „Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magas állami kitüntetést adott át kínai kollégájának, Vang Jinek”

Fotó: Kormany.hu

Mégpedig azért, mivel „lehetőségünk nyílt a Sinopharm oltóanyagának megvásárlására, ez a segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg”

A cinizmus csúcsteljesítménye egy olyan oltóanyagért kitüntetni a kommunista diktatúra politikusát, amely a vizsgálatok szerint minden negyedik 60 év feletti oltottnál hatástalan volt, (A „Sinopfarm-károsultak” azóta Facebook-csoportba tömörültek.)

Az Orbán-rendszer a kínai kommunista diktatúra erőszakszervezetével is kiváló viszonyt ápol.

A Kékfény még 2011. december 19-i adásában foglalkozott azzal, hogy tizenkét éve (vagyis 1999 óta) tömegoszlatásra, különleges műveletekre, fegyveres beavatkozásokra szakosodott kínai elitrendőröket képeznek ki Magyarországon, illetve hogy magyar kiképzők oktatnak kínai rendőriskolákban.

A magyarok segítettek megfogalmazni a kínai bevetési szabályzatot is.

Viszont 2008 áprilisában „felfüggesztette a kínai rendfenntartók kiképzését a francia rendőrség különleges osztaga, a RAID. Párizs a tibeti tüntetések véres megtorlása miatt döntött úgy, hogy megszakítja a rendfenntartásra vonatkozó partnerségi viszonyt Pekinggel.”

A mi kapcsolataink a kínai rendőrállammal azonban Orbán alatt épp hogy mélyebbek lettek: 2012-ben két kínai delegáció látogatott a TEK objektumába.

Arra pedig, hogy a Pegasus-ügy árnyékában vajon mennyire lehet gyümölcsöző a kínai és a magyar titkosszolgálat együttműködése, csak feltételezéseink lehetnek.

A Fideszen belül is pontosan tudják, miféle rezsim a Kínai Népköztársaság. A kormánypárt iránt táplált ellenszenvvel nehezen vádolható Mandineren írták le 2018 októberében:

„Kínában, úgy látszik, a kommunista internálótáborok nem a közelmúlt, hanem a jelen részei”

Tavaly novemberi a hír, melyről a Portfolio.hu is beszámolt, hogyan tűnnek el Kínában emberek, aztán kerülnek elő olyan agymosott, megtört állapotban, akár a koncepciós perek vádlottjai.

Akár híres, gazdag tekintélyes személyek is bármikor áldozatul eshetnek ott, ahol mindenki szem a láncban.

Eltűnt pár napja Peng Suaj, Kína egyik legismertebb teniszező világsztárja.

A nemzetközileg elismert sportolónak azután veszett nyoma, hogy kitett egy posztot a közösségi oldalán, melyben megvádolta Hszi Csin-ping elnök egyik szoros szövetségesét, Csang Kao-lit, a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkár-helyettesét azzal, hogy megerőszakolta.

Pár napra rá Peng furcsa hangvételű e-mailt küldött a nemzetközi Női Tenisz Szövetség (WTA) elnökének, melyben azt írja, hogy nem tűnt el, semmi nem igaz a szexuális erőszak vádjából és egyetlen vágya a világon, hogy a kínai tenisz hírnevét öregbítse

– említi a cikk.

Peng eltűnése mögött valószínűleg a Kínai Kommunista Párt áll, mely szervezet már többször is bebizonyította, hogy

számukra teljesen mindegy, milyen híres, gazdag vagy befolyásos valaki,

nem tűrik meg a kritikus retorikát.

Peng nem az első és nem is a legbefolyásosabb kínai, aki rejtélyes módon hetekre eltűnt, majd a KKP leghűségesebb alattvalójaként került elő

– teszik hozzá. 

A sportolónál is rosszabbul járt

Szun Davu agrármilliárdos, aki 18 év letöltendő börtönt kapott, miután azzal vádolta meg a KKP-t, hogy megpróbálta szándékosan eltüntetni a 2019-es disznóinfluenza-járvány nyomait. Hivatalosan persze a vád „bajkeverés” volt, illetve az „állami alkalmazottak munkavégzésének akadályozása.”

– írja a cikk.

Fotó: Papp László Tamás

Lehet, sőt kell emlékezni a bukott kommunista diktatúrák áldozataira.

Csak nem kicsit tudathasadásos a szitu, ha ezzel párhuzamosan az egyik legjobb barátunk egy jelenlegi kommunista diktatúra.

Méghozzák a leggyilkosabbak, a legtöbb hullát produkálók közül való.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.