Csak a távfűtési szezon után lehet kicserélni a szivárgó vezetékrendszert a kőszegi Kossuth Lajos utcánál

Nagy Donát 2022-01-18 11:38:15
A negyven éves csövek lassan megadják magukat, végső megoldást a teljes cseréjük fog jelenteni, arra azonban tavaszig várni kell.

A múlt héten a kőszegi távfűtéssel kapcsolatban érkezett hozzánk egy olvasói megkeresés. A levél írója szerint a belvárosban, a Kossuth Lajos utca 16-os társasház előtt és mögött, a Szűk utca elején, a Gesztenyés mögötti parkban áldatlan állapotok vannak egy elhúzódó földmunka miatt. Olvasónk azt írta, hogy a szolgáltató cég emberei még december elején feltúrták előbb a munkaügyi hivatal előtti területet, ellehetetlenítve ezáltal a lakóövezetben élők parkolását. Nem sokkal később, még karácsony előtt pedig folytatták végig a Gesztenyés mögötti parkot, hatalmas árkokat ásva, ezzel a gyalogos közlekedést eléggé megnehezítve. 

Műszaki hiba esetén persze muszáj ásni, hiszen meg kell találni a sérült vezetéket, a levél írója szerint azonban sokáig semmi sem történt. Sőt, kezdetben volt egy kifüggesztett tájékoztató a környék társasházaiban, miszerint a távfűtés-szolgáltatásban problémák lehetnek. A távfűtés ugyan folyamatosan üzemelt, de olvasónk szerint alacsony hatékonysággal, a lakásokban érzésre lényegesen hűvösebb van, mint korábban.

Olvasónk szerint többször érdeklődtek a szolgáltatónál, hogy mikor áll helyre a rend, választ azonban nem kaptak, eközben pedig nem nagyon történt semmi.

Időnként megjelennek az embereik, körbe sétálják az gödröket, aztán elmennek. Ez az áldatlan állapot van már egy hónapja, a tél közepén. Nem lehet közlekedni, nem lehet parkolni, nem lehet normálisan fűteni. Arról nem is beszélve, hogy a terület elkerítését szolgáló szalagokat a szél már itt-ott megtépázta, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem esett még bele senki a hatalmas gödrökbe

– zárta levelét olvasónk.

Az ügy kapcsán megkerestük az Engie Magyarország Kft.-t, és egyrészt érdeklődtünk a földmunkák felől, illetve arról is, hogy valóban elmaradt-e a lakosság folyamatos tájékoztatása.

A cég válasza szerint a hiba először 2021 novemberében jelentkezett, amikor a kőszegi távhőszolgáltatás városközponti körzetében egyre növekvő mértékű vízvesztést tapasztaltak. Eleinte kisebb mennyiségű víz pótlásával a rendszer nyomása fenntartható volt, de a tendenciák alapján egyértelműen hálózati hibát gyanítottak. Azt írják, hogy a negyven évnél régebben épült belvárosi hálózat hidraulikailag nem leválasztott rendszerű hőközpontokon keresztül látja el a lakásokat, így akár egy az épületek pincéjén belüli lyukadás is a teljes körzet nyomásvesztését okozhatja

A műszaki probléma okának felkutatására a körzeten belül szisztematikus kiszakaszolásokat végeztek munkatársaink, melynek eredményeképpen a mellékelt helyszínrajzon jelzett távhőrendszerre korlátozták a távvezetéki lyukadás helyét. Sajnos a nyomásvesztés olyan mértékben megnövekedett, hogy azt vízpótlással már műszakilag nem lehetett kezelni, így a hibahely pontos megállapításához a távvezeték szakaszos feltárása szükségessé vált.

– írták, a válaszukhoz pedig csatolták is a kérdéses szakaszt jelölő térképet, és a fotókat az egyes meghibásodásokról.

Fotók: Engie Magyarország Kft.

 

A jelölt területen többfajta méretű és technológiájú távvezeték található, így az úttest és a járdabontás feladatára – a földmunkákra – megfelelő gépekkel és szaktudással, no meg szabad kapacitással rendelkező vállalkozást kellett keresniük. Szabadka Sándor, a cég Távhő üzletágvezetője szerint hatvan kilométeres körzeten belül senki nem volt szabad abban az időszakban. 

Először 2021 november 25-én bontottunk fel egy szakaszt, ahol egy fővezetéken és egy leágazó vezetéken találtunk hibát. Ezek közül a kisebbik vezeték hibás szakaszát cseréltük, míg a nagyobbik vezetékre palástjavítót helyeztünk. A rendszert visszatöltve a fűtési szolgáltatást egy egynapos kieséssel visszaállítottuk. Sajnos – bár a vízvesztés jelentősen lecsökkent, mégsem szűnt meg, ezért a Szűk utca – Kossuth utca körzetében feltárásokat végeztük az egyéb közművezetékekkel egyébként sűrűn behálózott területen. Ennek  során további hibás vezetékszakaszt ideiglenes palástjavítóval láttuk el, majd még a nyomásvesztés fennmaradása miatt tovább kerestük a hibákat. Sajnos a park területén lévő szakaszon is több folyást találtunk

– írja a hibakeresés folyamatáról.

Fotók: Engie Magyarország Kft.

Mivel a munkások látták, hogy több a távhővezeték sok helyen lyukas már, a közel negyven éves távvezeték állapota alapján arra jutottak, hogy itt nem megoldás a konkrét hibaszakasz javítása, hiszen a jelzett szakaszon a távhővezeték olyan mértékben korrodálódott, hogy bármelyik pontján bekövetkezhet újabb lyukadás.

Így műszaki, ellátásbiztonsági, de gazdasági szempontból is egyetlen célravezető megoldás a vezetékpár cseréje.

Bár a csere előkészítésére az ajánlatok bekérését megkezdték, tekintettel arra, hogy a fűtési idényben a teljes felújítás technikailag kivitelezhetetlen, ezért a műszaki előkészítés mellett az önkormányzattól a munkaterület nyitva tartására vonatkozóan a bontási engedély meghosszabbítását kérték.

A munkagödrök nyitva hagyásának engedélyezését egyébként a Facebook-oldalán tette közzé a kőszegi önkormányzat.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

Azaz, most egy darabig még maradnak a munkagödrök, és amint leállhat a távfűtés, nekiállnak a csövek teljes cseréjének. Ez persze érthető, és ezzel a lakosság is meg tud békélni, viszont a hozzánk forduló olvasónk szerint a korrekt tájékoztatás erről elmaradt. Szabadka Sándor szerint kérdés esetén mindig érdemes a hivatalos utat, azaz a cég e-mail címét vagy telefonszámát választani, hiszen a helyszíni munkavégzés során – több esetben – alvállalkozók bevonására került sor, így az esetleg ott feltett, általános kérdésekre kaphattak pontatlan, vagy a félreértett kérdés miatt nem helytálló válaszokat olyanoktól is, akik nem a távhőszolgáltatás dolgozói.

Fotó: Kőszeg Facebook-oldala

Az üzletágvezető azt írta, hogy tapasztalata szerint a kérdések két fő témakörre irányulhatnak:

  • a helyszíni út-, és járdafelbontások mikor szűnnek meg, mikorra kerülnek helyreállításra?
  • a távhőszolgáltatás hibái mikor szűnnek meg, mikorra kerülnek helyreállításra?

Személyes tapasztalatom, hogy egy kevéssé pontos kérdésre a válasz is pontatlan, ráadásul nem a kérdés tárgyára vonatkozik. Kollégáim a távhőnél jellemzően a fűtési szolgáltatás helyreállítására utaltak válaszaikkal, míg a kérdező esetleg az útra gondolt. A konkrét hibafeltárások mindegyikénél azt gondoltuk, hogy az a hiba teljes megoldását jelenti majd, de sajnos a rendszer avultsága miatt nem ez történt. Cégünk öt évvel ezelőtt vette át a település távhőrendszerét és folyamatosan végezzük annak fejlesztését. Éppen most zárult le egy 300 milliós kazánházi és távvezetéki fejlesztés, mely az üzembiztonságot és környezeti célokat szolgál.

– fogalmazott Szabadka.

A fűtési szolgáltatás jelenlegi hatékonyságával kapcsolatban leírt panaszról ugyanakkor megjegyzi, hogy nem tartják megalapozottnak, ugyanis elmondása szerint a körzetben a külső hőmérséklethez igazodó automatikus szabályozás valósul meg, melynek adatai alapján pontosan megegyezik az előző évek beállításaival a most rögzített adatsor. Levelében kiemeli, hogy a viszonylag hideg éjszakák miatt most a rendszer nem is állt le éjszaka, hanem egy magasabb szintű temperálást biztosítottak ebben a körzetben is.

Az Ön által leírtakon túl egyetlen fogyasztótól sem érkezett jelzés, mely alapján egyébként a szabályozáson változtathattunk volna

– tette hozzá.

Ugyanakkor az esetleges félretájékoztatások jövőbeni elkerülése miatt egy tartósabb, nagyobb beavatkozást igénylő meghibásodás esetén a társasházak kezelőinek kiértesítésére vonatkozó szabályrendszert alakítanak ki, és ennek keretében a társasházak hirdetőtábláira is egységes tájékoztató értesítést függesztenek ki. Emellett pedig ígéretet tettek arról, hogy a helyi médiában és információs portálokon is tájékoztatókat tesznek közzé. 

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.