Az oltást fotózni nem kell félnetek, jó lesz!

Papp László Tamás 2021-12-26 19:34:00
Nekem is ezt mondták a győri kórházban. Csak máshová tették a vesszőt. Pontosabban az egymást követő oltásaim során hol ide került az a huncut írásjel, hol oda. Nem érti a kedves olvasó? Nyugi, én sem.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!

Közeledvén az év vége, gondolkodtam, mi az az idén történt személyes élményem, ami számomra legjobban kifejezi a hivatalos oltáspolitika visszás jellegét.

Pont egy éve, 2020. december 26-án érkezett meg az első Pfizer-szállítmány Magyarországra.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Mivel aznap én voltam az ügyeletes szerkesztő, az Ugytudjuk olvasói tőlem értesülhettek a pillanatról, melynek én ugyanúgy örültem, mint jó pár millió oltásra váró állampolgár.  

Aztán magam is jelentkeztem oltásra, s a tapasztalataim vegyesek.

Nem az oltóanyaggal volt gond: a beadás szakszerűen történt, s a mellékhatások sem bizonyultak vészesnek.

Fenntartásam ott vannak, ahogy a hivatalos intézményrendszer az oltások nyilvánosságát kezeli.

Kezdjük a legvégén, haladjunk visszafelé.

November 2-án voltam a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórházban a harmadik oltáson.

Belépve a helyiségbe, elővettem a telefonom, s elkezdtem videóra felvenni az eseményeket. A személyzet azonnal tiltakozni kezdett, arra utasítva, fejezzem be a kamerázást.

Mire én tágra nyílt, ártatlan szemekkel azt feleltem:

Mi a baj?

A kormány hetek óta arra kér, vegyem fel a harmadik oltást!

Hát én most pont azt csinálom!

Így is történhetett volna, de nem ez zajlott le, csupán a szóvicc kedvéért találtam ki a fenti sztorit.

A valóságban annyi történt, hogy szerettem volna a saját oltásomat fotón megörökíteni.

Kérésemre az ott jelen lévő orvos és asszisztense rendkívül hevesen, kifejezetten elutasítóan reagáltak: szó se lehet róla.

Úgy tűnt, félnek, illetve visszariadnak már a gondolattól is, hogy képi nyoma marad annak, ami ott történik. Mintha valami szigorúan bizalmas, államtitoknak számító dologról lenne szó.

Hiába mondtam nekik, hogy a korábbi, második oltásomnál ugyanezen a helyen gond nélkül engedtek fotózni. S hiába kérdeztem: ha akkor szabad volt, miért lett időközben tilos?

Nem tágítottak: nincs fotó, és kész!

Nem erőltettem tovább a dolgot: eltettem a mobilt, és odatartottam a tűhöz a karom. Pedig, ha lefotózom az oltást, azzal se csináltam volna többet, mint amit az MTI rutinszerűen, napi szinten űz.

Tegnap, december 25-én pont a győri kórházban.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Én az ő fotójukhoz viszonyítva kevesebbről voltam letiltva. Az április 30-i oltáson csinált képemen csak én, a fecskendő, s az oltást beadó egészségügyi dolgozó gumikesztyűbe bújtattott keze látszott, az arca nem.

Természetesen ezúttal is úgy csináltam volna, hogy a személyzet nem, vagy csak kitakart arccal lett volna rajta a képen.

Az MTI fotóin viszont nemcsak a beoltott páciens, de a személyzet is látható.  

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Miért szabad a kormánypárti Jupiternek, amit a független vagy ellenzéki ökörnek nem?

Kicsit csodálkoztam is, hogy április 30-án gond nélkül megengedték, hisz az első, április 9-i oltásomon még a november 2-ai esetnél is cifrább módon utasították el a fotózást.

Mikor előadtam a kérésem, az asszisztens rázza a fejét: ő ezt nem hagyhatja jóvá, megkérdezi az orvost.

Jön az orvos, de ő is csak azt feleli: nem engedélyezhet ilyet, megkérdezi a főorvost, addig foglaljak helyet odakint.

Jön a főorvos, barátságosan mosolyog,

arcáról akkor sem hervad le a mosoly, amikor közlöm: az Ugytudjuktól vagyok.

Azt mondja: sajnálja, de nem lehet fotózni. De ha szeretném, akkor megkérdezi a feletteseit.

Rábólintok, leülök, s újból várok türelmesen. Már egyik-másik oltásra várakozó tekintetét is magamon érzem.

Beoltottak Szputnyikkal - a rendőr pedig közölte velem, hogy tilos a fotózás

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! Mikor a háziorvosom felhívott, hogy sorra kerültem a listán, így mehetek oltásra, s rákérdezett: beírhat-e konkrét időpontra, habozás nélkül igent mondtam. Ám legbelül éreztem némi habozást. De nem az oltás ténye miatt.

De igazi feltűnést akkor keltek, amikor két gyakorlóruhás rendőr jön a váróterembe, s odalépnek hozzám.

Közölve velem: az Országos Kórház-főigazgatóság utasítása értelmében az oltásokról csak az MTI és az MTVA készíthet fotót.

Hiába mutatom nekik Bazsó Bálint kollégám cikkét, aki szintén készíthetett az oltásáról fotót, a fejüket rázzák: nem lehet.

Rákérdezek: úgy sem lehet, ha nem sajtóközlésre, hanem magánhasználatra csinálnék fotót? Akkor sem. (Természetesen az oltást végző személy arcát ott is kitakartam volna, ha ezt kéri.)

Vagyis:

Az oltást fotózni nem kell, félnetek jó lesz!

Ezután még azt is megtettem: felkértem az MTI-t: ha már én a rendőr szerint nem készíthetek magamról, akkor csináljanak rólam ők, fotózásra invitálva az állami hírügynökséget.

Kedves MTI, tessék az én oltásomat is lefotózni, ha már a rendőr szerint ezt csak önöknek szabad!

Tisztelt Magyar Távirati Iroda! Bizonyára önök is értesültek róla, hogy jártam április 9-én, vagyis múlt pénteken a győri kórházban történt oltásom alkalmával. Ha mégsem, idemásolom az eseményről született beszámolóm erre vonatkozó mondatait: Mikor szólítanak, belépek az oltóhelyiségbe.

De április 30-i oltásomon az MTI sehol, pedig máskor nagy előszeretettel fényképezik az oltakozni vágyókat.

De nemcsak az MTI hiányzik: a rendőrök sincsenek, akik április 9-én az országos kórház-főigazgatóság utasítására hivatkozva megtiltották a fotózást

Persze ez a nap különleges volt. A hatóságoknak nemigen volt idejük cenzúrára, a fényképezés tiltására, más foglalta le őket.

Talán ezért is csúszott át a szűrőn a fotózási kérésem. Vagy csak szimplán megengedőbb, kedvesebb személyzet jutott nekem aznap.

A második Szputnyikomnál már nem volt akadálya a fotózásnak

Valamivel fél 12 után értem a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak a Petz Lajos Parkolóházzal szembeni kerítésénél lévő bejáratához, ahol már hatalmas sor kígyózott az oltópont felé. Végigfut bennem, hogy így nemigen fogok ebédre végezni. (A lentebbi riportot készítő Pintér Bence kollégám véleménycikke a témában itt olvasható.) Ahogyan az éjjel (!)

Mikor aznap fél 12 körül odaértem a kórház bejáratához, már hatalmas sor kígyózott az oltópont felé.

Végig is fut bennem, hogy így nemigen fogok ebédre végezni. De mikor szóba elegyedek az ott állókkal, kiderül: ők mind Pfizerre várnak, a Szputnyik-oltópont ezúttal is másik épületben üzemel.

Megyek hát tovább, elérve a sor végét.

Csoportosulás, bizonytalanság, ingerültség, a rendőröket és katonákat faggató emberek.

Fotók: Papp László Tamás

 

Müller Cecília viszont az aznapi operatív törzsi sajtótájékoztatón egy szóval sem említette az oltáskáoszt, miközben tömegek álltak sorban nemcsak Győrben, Szombathelyen, de az ország többi részén is.

Akkor egy pillanatra kicsúszott az ellenőrzés a hatalom markából.

De aztán helyreállt a rend, s azzal a cenzúra is.

Vajon miért tiltja a kormány az állami médiát leszámítva minden sajtóterméknek (így az őt bírálóknak, a tőle függetleneknek) az oltás fotózását?

Az első ok, hogy a NER magának kívánja fenntartani a járvány elleni védekezés eredményeit, fegyvertényeit.

Márpedig nehezen lenne tartható az „oltás-, és vakcinaellenes ellenzék, illetve Soros-média” propagandamítosza, ha ellenzéki, független és civil aktivisták, újságírók, közszereplők százainak fotóit láthatnánk, ahogy épp beoltatják magukat.

Pláne ha (úgy, mint az első két oltásnál e sorok írója) keleti vakcinát döfnek beléjük.

Így aztán a kormánykritikus személyek oltásán még akkor se jelenik meg az MTI, ha (mint én) kifejezetten erre kérik őket.

Akkor sem, ha ezzel az ellenzéki tömegek soraiban nőne az oltakozási kedv. Inkább legyen kevesebb beoltott, mint hogy a dicsőségen osztozni kelljen.

Ugyanezért szabotálta a kormány a szombathelyi önkormányzat által kialakított oltópontok megnyitását.

A másik ok, amiért, amennyire csak lehet, a NER próbálja korlátozni a tőle független média jelenlétét az egészségügyi intézményekben, hogy kiderülne: az oltás korántsem az a töretlen sikertörténet, aminek eladni próbálja.

Belső kórházi forrásunk szeptember 30-án arról számolt be: hogy rendszer elég szürreális módon készül a negyedik hullámra.

 „Vegyük csak az oltásokat: a nyár folyamán alapvetően a harmadik oltást adtuk be azoknak, akiket már kétszer beoltottak, hisz az új oltottak száma alig nőtt. Szóval ismét beoltottuk a már oltottakat, de azokat is hogy! 

– mondta.

 Akit beoltottak X vagy Y kórházban, az ahelyett, hogy oda ment volna vissza, jött hozzánk, ahol persze semmi dokumentáció nem volt róla, ezért mindig kereshettük ki a rendszerből az adatait, így aztán

az oltásra adott időpont szart sem ér,

csúszások vannak, áll a sor, zúgolódik a tömeg

– állította.

Egészségügyi dolgozó az Ugytudjuknak: A rendszer elég szürreális módon készül a negyedik hullámra

Forrásunk egy budapesi kórház dolgozójaként a járvány alatt az oltópontokon éppúgy teljesített szolgálatot, mint COVID-megfigyelőben, valamint intenzív osztályon. Tapasztalatait a nyilatkozati tilalom miatt csak lemaszkolva, álnéven tudta megosztani az olvasókkal. „A rendszer elég szürreális módon készül a negyedik hullámra" - mondja.

Ha mindenkit az eredeti oltóhelyére küldtek volna vissza, sokkal gyorsabban mehetne az adminisztráció. Ez persze nem a kórházigazgató hibája, felülről rendelik el, hol legyenek az oltóhelyek” 

– tette hozzá, egyéb visszásságokat is említve.

Ami pedig az oltakozós szefiket illeti: véleményem, illetve portálunk ügyvédjének álláspontja szerint semmilyen jogszabályba nem ütközik, hogy egy állampolgár a kórházban saját magáról fotót készít vagy egy ott tartózkodó másik oltásra várakozót megkér arra, hogy fotózza le őt. 

Tehát, aki ilyenre vágyik, nyugodtan próbálja meg, s ha megtiltják neki, tegyen panaszt, illetve forduljon hozzánk: utánajárunk az ügynek!

Jó oltakozást, Boldog Új Évet mindenkinek!

Szólj hozzá!

Maradnak az emelt felügyelőbizottsági díjazások a győri önkormányzati cégeknél

Másodszor is megtárgyalták, másodszor is megszavazta a Fidesz-KDNP frakció.

Mit érdemes tudni a mellimplantátumok súlya kapcsán?

Amikor a mellnagyobbításon gondolkodunk, gyakran az esztétikai szempontok kerülnek előtérbe. Milyen formát választunk? Mennyire harmonizál a testünkkel? No de mi a helyzet a fizikális következményekkel?

Dézsi kamu ígérete miatt fájhat a sárásiak feje!

Győr elengedi az 50 millió forintos önerőt igénylő marcalvárosi kiserdei futópályáját.

1 milliárdról 100 millió forintra csökkent a győri közösségi költségvetés

Ez van, ha plusz 4 milliárd forintot nyel le az állam a városi büdzséből.

Szenvedély és intimitás a csillagok tükrében: 2025 új lehetőségei

Az idei év sokak számára hoz változást a szexualitás terén, legyen szó párkapcsolatról vagy a szingli lét örömeiről.

Őrizetbe vettek egy ittas vezetőt Szombathelyen

Rövid időn belül kétszer ült ittasan a volán mögé.

Megverte a főbérlőjét egy sárvári férfi

A háztulajdonos azt akarta ellenőrizni, hogy kiköltöztek-e a bérlők.

Gulyás szerint a Budapesten meggyilkolt japán nő életét, az isztambuli egyezmény sem mentette volna meg!

Az Orbán Viktor által beharangozott gazdasági repülőrajt, a Rákosrendező körüli Benny Hill Show, a meggyilkolt japán nő ügye, és a guruló kenőpénzek tematizálták a Kormányinfó kérdéseit

Osztrák befektetőkkel is színesítenék Győr gazdaságát

A Pintér Bence polgármester úgy látja, hogy az önkormányzati bérlakások ügyében sokat tudna tanulni a város a bécsi és más osztrák példákból.

Amit a DOT számról érdemes tudni

Akinek saját autója van, annak már óhatatlanul kellett foglalkoznia a gumiabroncsokkal.

Győrbe jön a kajak-kenu krémje

2025 szeptember elején ismét Győrre figyel a sportvilág, hiszen a város negyedszer ad otthont a maratoni kajak-kenu világbajnokságnak. 

Ismét támadnak a dinók!

Itt a legújabb Jurassic Park-film előzetese.

Isten éltesse Hende Csabát!

65 év az már nem mogyoró.

Egymás kezébe adják a szakértők a Nádasdy-vár kilincsét

Folyik az önkormányzati tulajdonba vétel előkészülete. A polgármester szerint ha végbemegy a folyamat, az áldás és gond is lesz egyben.