Ha jobban belegondolok, akkor pár éve hallottam édesanyámtól, hogy pár száz méterre él tőlünk egy hangszerkészítő mester. Ez a szakma hihetetlen tudást, türelmet és precizitást igényel. Vajon mi vesz rá valakit, hogy hegedűket, csellókat és brácsákat készítsen? Többek között erről és a szakma alapjairól beszélgettünk Orsós Tamással.
Mint hangszerkészítő jogosan vetődik fel az emberben az, hogy biztos már kicsiként is hangszerek között sürögtél-forogtál. Hova vezethető vissza a zene szeretete nálad?
Édesanyám családja muzsikus család, valószínűleg genetikailag kódolt a hangszerek iránt érzett vonzalmam. Nagypapám pírmás volt, az ő édesapja pedig brácsás, ahogy aztán én is az lettem. Cigánymuzsikásoknál szokás már az újszülött csecsemő kezébe adni a vonót és ezek a gyermekek úgy cseperednek fel, hogy szüleik, rokonaik körülöttük folyamatosan zenélnek, próbálnak, gyakorolnak, így aztán akaratlanul is beléjük ivódik a zene. Az én zenei képzésem azonban nem-e klasszikus zenészcsaládmodell szerint alakult. Tizenhárom éves voltam, amikor először adtak a kezembe hangszert, szóval elég későn cseppentem ebbe a különleges világba.
Hogyan folytatódott később ez az út?
A Sárvári Tinódi Gimnázium nyolcosztályos tagozatára jártam. Az énekkarral Balatonberénybe utaztunk egy táborba, ahol először hallottam testközelből autentikus népzenét. A tábor utolsó napján megkérdezték, hogy nincs -e kedvem az iskola újonnan alakult zenekarában kontrázni. Boldogan mondtam igent, bár azt se tudtam, hogy pontosan mit is takar ez, de elmondták, hogy az előző nap esti koncertjén az a „bajszos, kövér bácsi” játszott ezen a hangszeren. Így indult nálam a zenélés. Hamarosan ezután elkezdtem a szombathelyi zeneiskola frissen indult népzeneszakára járni. A gimnázium befejezése után pedig az akkori Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerkészítő szakára mentem.
54 A zeneiskolás népzenei évek után egyre jobban kinyílt a világ. A táncházmozgalomban egyre több népzenészt ismertem meg és rengeteg máig is tartó zenészbarátság kötődött itt. Erdélyi gyűjtőutak során alkalmam adódott idősebb falusi cigányzenészektől tanulni és rögzíteni a muzsikájukat. Nekik mindegy volt, hogy egy régi stílusú népdalt játszanak, vagy a tegnap rádióban hallott slágert. Ők mindig is a lakhelyük és a környékbeli falvak zenei igényeit szolgálták ki. Kinek ilyet, kinek olyat játszottak, persze a közösség mindig erős szűrőként tartotta kordában a repertoárt.
Később, felkeresték a hangszerkészítő műhelyemet a környékbeli cigányzenészek is, akik által a megismerkedhettem a kávéházi cigányzene izgalmas világával. A két zenei műfaj szöges ellentétje egymásnak mégis nagyon vonzó volt számomra. Van egy nagyon keskeny metszet, ami közös dallamvilágot takar, csak más előadási stílusban. Klasszikus zeneiskolai képzettség nélkül nehezen boldogultam ebben a számomra új világban, de örültem, hogy nagy, illetve dédapám nyomdokaiba léphetek és az ő általuk játszott zenét művelhetem. Mostanra kialakult egy a környékbeli legkiemelkedőbb muzsikusaiból álló cigányzenekar, akikkel nagyon jó érzés egy csapatban muzsikálni.
Hogyan terelődtél később mégis inkább a hangszerkészítés felé?
Ahogy elkezdtem a zenélést rögtön fellobbant bennem a „bütykölési láz”. Valami ellenálhatatlan érzés noszogatott, hogy fából faragnom kell valamit. Először húrtartót készítettem a brácsámhoz, majd nagyon kezdetleges brácsavonót faragtam mindenféle faipari előképzettség nélkül. Persze nagyon hamar a sebészeten kötöttem ki. Ez kicsit hasonlított a régi világ falusi zenészeinek megoldásaihoz, akiknek nem volt pénzük, hogy vegyenek maguknak hangszert, vonót vagy esetleg húrokat. Rákényszerültek arra, hogy saját maguk készítsék el azt. Mostani fejjel csak mosolyogva tekintek egy-egy ilyen „műalkotásra”. Visszatérve a kérdésre egyik tanárismerősöm javasolta, hogy a tervezett népzene-ének szak helyett miért nem keresek olyan iskolát, ahol a hangszerkészítést-javítást lehet megtanulni! Ez a javaslat, bátorítás juttatott oda, ahol most vagyok.
Említetted, hogy hangszerkészítő mester vagy. Mi volt annak a feltétele, hogy ezt megszerezd?
2003-ban végeztem a hangszerkészítő iskolában, ami után kiváltottam a vállalkozói engedélyt. Az iskolában tanultak útravalóként szolgáltak nekem. A folyamatos önkpzés mindig fontos volt számomra, így a nálam tapasztaltabb, idősebb kollégákkal mai napig is folyamatos kontaktusban vagyok. Mestervizsgát a szakképesítés után, öt igazolható, szakmában eltöltött év után lehet tenni. Ezek alapján 2008-ban is mehettem volna, de ennek ellenére ez csak tizenegy évvel később történt meg. Nem tartottam fontosnak, mert úgy gondoltam, hogy több munkám ezáltal úgysem lesz és így is kevésnek bizonyul a nap huszonnégy órája. Ami a mestervizsga történet legszebb része, hogy volt hangszerésztanulóm - Varga Balázs, Celldömölkről - unszolására szántam rá magam, akivel aztán együtt vehettük át a mesterleveleinket.
54 Pár éve a tanuló tartást is szigorúan ehhez a vizsgához kötik, de ez korábban még nem volt benne a törvényben. A feladat része egy vállalkozói ismeretek és egy pedagógia vizsga, ami mellé kellett egy elég terjedelmes szakdolgozatot írni. Az én dolgozatom címe „Vonós hangszerek a magyar népzenében” volt. Továbbá el kellett készíteni egy mesterremeket, ami nálam egy nagybőgő elkészítése volt, valamint egy gyakorlati és egy elméleti vizsgát is tettem. A gyakorlati vizsgát egy idegen műhelybe csináltam, ahol napi nyolc órát dolgoztam, amit aztán egy erre a célra kirendelt bizottság bírált el. Ezenfelül volt egy olyan, a gyakorlati életben nagyon ritka esetben előforduló feladat, amit itthon kellett elkészíteni. Ennek az volt a lényege, hogy egy régi csigát kellett speciális módon kipótolni.
Hogyan zajlik a hangszerkészítés folyamata és honnan szerzed be az alapanyagokat?
A hangszer kávarendszerének elkészítésének három módja létezik. Külső sablonra, belső sablonra és a szabadon építés. A legelterjedtebb a belsősablon. Olyan, mint a cipésznél a kaptafa. Általában 1:1-es fényképek alapján készítünk el, amiket könyvekből vagy direkt e célra elkészített plakátokról másolhatunk le.
Ezután az építőformába beragasztjuk az úgynevezett tőkéket, amire tulajdonképpen épül a káva rendszer. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a káva egy falazat lenne a tőkék pedig a tartópillérek. Egy káva körülbelül 1,2 mm, ami az építőforma köré van hajlítva. Utána a kész káva rendszert rárakjuk egy hátanyagra, amit körbe fűrészelünk. A hát külső plasztikáját vésővel, kisgyalukkal majd citklinggel alakítjuk ki. Stradivari idején mezei zsúrlóval fejezték be a felületet.
A külső plasztika után jön az intarzia, amit egy árokba enyvezünk be. Ugyan lehet a kereskedelemben kapni kész intarziát, de van hogy azt is magunk készítjük, főleg kópiák készítése esetén. Ha kívülről teljesen elkészültünk, a belsejéből kell a felesleges faanyagot eltávolítani így alakítjuk ki a vastagsági mezőket. Ha megvan a hangszer háta, a kávát kivesszük az építőformából, ráragasztjuk, utána a tetőt csináljuk meg. Ez abban különbözik, hogy vágunk rá egy f nyílást és illesztünk bele egy hanggerendát, ami a stabilitását szolgálja. Így elkészült a rezonátordobozunk. Nagyon fontos része a lélek, ami egy lucfenyőből készült a tető és a hátlemez közé illesztett fahenger. A csigát egy tömbből kell kifaragni sablonok, esetleg fotók alapján.
54 Az alapanyagok tekintetében vannak cégek, akik direkt hangszerfa kereskedelemmel foglalkoznak. Ami érdekes, hogy ezeket a lucfenyőket és a hegyi juharokat tortaszelet formájúra darabolják. Nagyon sokszor két fél van összefordítva, így szimmetrikus erezetet és mintázatot kapunk. A hegedűnek lucfenyőből készül a rezonánsa, az oldala, háta, a nyaka pedig ebből a “habos” juharból. Szereléknek, fogólapnak afrikai ébenfát használunk.
Mennyi idő, míg elkészítesz egy hangszert?
Ha van rá időm és csak ezt csinálom, akkor körülbelül két hónap alatt megvagyok egy hangszerrel. Kópiakészítés esetén régi hangszerek másolatát készítjük vagy azok hangulatát igyekszünk minél jobban átadni. Ha azt kérik, hogy minden karc és szín ugyanúgy legyen, mint a fényképen az időigényesebb. Törekszünk arra, hogy hasonló faanyagot válasszunk, minden koszt, karcot és kopást megpróbálunk lemásolni. Van amikor bizonyos javításokat is megcsinálok egy hangszeren, mint például a kulcsszekrény-puskázás vagy a nyaksiftelés. Vannak kópia versenyek is! Jövő nyáron rendeznek egyet Budapesten, a leghitelesebb Nemessányi Samuel hegedű másolatot megveszi a pályázat kiírója. Ez szép kihívás lesz, mert körülbelül tizennyolc országból hetven körüli jelentkező van. Kiállításokat is rendez a Magyar Hangszerész Szövetség. Most novemberben is volt egy kiállítás a Bartók Béla Konziban, amin a legutóbb elkészített brácsámmal vettem részt és megosztott első díjat kaptam „A kiállítás legszebb hangszere” kategóriában.
Édesanyám említette, hogy okvetlenül kérdezzek rá Ausztráliára. Lehetséges, hogy egy oktatáson voltál?
Nem, egy kamara táncegyüttessel együtt mentünk turnézni, ahol két-három pár táncos volt. A melbournei magyar közösségeknek van egy fesztiválja (Hungarofest), ez volt a turné fő állomása, de tartottak táncházakat, és voltak külön koncertjeink is. Egy ilyen turné rengeteg utazással jár, volt hogy az egyik koncerthelyszín nyolcszáz kilométerre volt a szállásunktól a másik pedig ellentétes irányba hatszáz kilométerre, de így is nagyon kellemes élményeket tudhatok magaménak és nem utolsó szempont, hogy remek embereket ismerhettem meg. A zenélések során eljutottunk Kanadába, Kínába, Taiwanra, Indonéziába és Észak-Afrikába is, valamint Európa szinte minden országába.
Az oktatás teljesen más jellegű. Hanusz Zoli barátom vezette Figur Polgári Társulás pályázott a Csoóri Sándor- és Halmos Béla Programban népzene oktatásra. Pár éve rendszeres jelleggel Révkomáromban rendezzük meg népzenei kurzusunkat, ami pénteki és szombati nap során zajlik, egy táncházzal összekötöve. Itt van haladó és kezdő hegedű oktatás, a bőgőnél, brácsánál és az éneknél csak egy csoport van. Haladó és kezdő zenészek egyaránt szívesen látogatják ezeket a tanfolyamokat.
54 Jó is, hogy felhoztad a zenélést. Több zenekarban is játszol?
Változó, mert régen rengeteget jártam zenélni. Ez akkoriban heti négy-öt alkalmat jelentett, ami sajnos nem volt jó hatással az itthoni műhelymunkára. Jó volt, hogy két lábon élünk, de el kellett döntenem, hogy melyiket szeretném komoly szinten művelni. Az elmúlt négy évben döntöttem el, hogy nálam a hangszerkészítés van az első helyen, ez azt jelenti, hogy tudatosan visszaépítettem a zenéléseket. A kérésedre igazából az a válaszom, hogy sok zenekarban játszottam. Akikkel nagyon sok helyen voltunk és az ország kultúráját népszerűsítettük az a Hungarian FolkEmbassy. Jelenleg a Folkkvartett nevű zenekarban és a Times New Román nevű formációban játszok.
A lányaid is a zenei pálya felé tekintgetnek? Illetve mi az, amit a jövőben még el akarsz érni?
Mindkét gyermekemnek jó érzéke van a zenéhez és nagyon jól énekelnek. A kisebbik lányom újabban a néptánc szerelmese lett. Próbálta a hegedűt, a zongorát, most éppen csellózik, de nem gyakorol itthon, ennek ellenére a tanárnéni mindig megdicséri. A nagyobbik lányom zongora szakra jár Szombathelyre a Művészeti Szakgimnáziumba. Az idő majd eldönti, hogy zenei pályán marad-e.
Ami a terveimet illeti, nemzetközi sikereket szeretnék elérni a hegedűkészítés területén és azt szeretném, hogy minél több zenész játsszon megelégedéssel az általam készített hangszereken.
