Megannyi fantasztikus projekt a fenntartható jövőért, csupán az érdeklődés maradt el – Ilyennek láttuk a Planet Budapest 2021 nevű rendezvényt

Székely Zoárd 2021-12-06 11:03:03
Itthon még mindig nem annyira fontos a környezetvédelem, mint kellene.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!

November 29. és december 5. között rendezték meg a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozót. A hivatalos leírás alapján a visegrádi országok közös fenntartható fejlődéssel foglalkozó rendezvény célja, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét a kedvezőtlen környezeti, társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve bemutassa, hogy ezek a negatív, az emberiség jövőjét beárnyékoló változások még visszafordíthatók.

A Planet Budapest – melynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, akinek saját klímavédelmi alapítványa is van – kínálata alapján számos szakmai kiállítóval, különféle technológiai fejlesztésekkel és informatív programokkal találkozhattak a látogatók. Mivel jómagam is érdeklődöm a környezetvédelem iránt, a hétvégén ellátogattam a Hungexpóra, hogy szemügyre vegyem a rendezvényt.

Fotók: Székely Zoárd

Kezdeném mindjárt az odaúttal: a rendezvény ideje alatt a Volánbusz elektromos buszokat biztosított az utazáshoz, amelyeket díjmentesen vehettünk igénybe. A hivatalos oldalon is feltüntetett menetrend szerint 5 különböző útvonalon, reggeltől estig negyedóránként indultak járatok a helyszínre – roppant szimpatikus kezdeményezés és ráadásul környezetbarát, piros pont.

Fotók: Székely Zoárd

A Hungexpo területén több pavilon található, a beléptetés után egy plakát segítségével kaphatunk útbaigazítást. Elsőként az A pavilon, vagyis a Fenntarthatósági Expó felé vettem az irányt, ahol azonban kissé elkeserítő látvány fogadott. A hatalmas vendégtér ugyanis tele volt standokkal, ám a benti látogatók száma még talán a 100 főt sem közelítette meg. Ami viszont még aggasztóbb, hogy a kihelyezett standok 30-40 százaléka is üresen állt. 

Fotók: Székely Zoárd

Barangolás közben próbáltam alaposan szemügyre venni a kihelyezett vállalatok és startup cégek leírásait, a választék pedig valóban kecsegtető: agrárgazdálkodás, energetika, finanszírozás, hulladékgazdálkodás, közlekedés, logisztika, okosvárosok, szakmai szervezetek, oktatási intézmények, vízgazdálkodás - megannyi terület és lehetőség, a bemutatott projektek alapján pedig határozottan bizakodóvá válhat egy laikus szemlélő is.

Mint azt az egyik ottani munkatárstól megtudtam, ebben a pavilonban mintegy 180 cég kiállítását figyelhettük meg.

Közülük szeretnék most bemutatni néhányat.

Fotók: Székely Zoárd

 Az ASIO Hungária Kft. fő profilja a polipropilénből készült szennyvíztechnikai berendezések és szennyvíztisztító telepek forgalmazása, és gyártása, emellett általános tároló-, és puffertartályok, valamint esővíz újrahasznosító rendszerek kivitelezésével is foglalkoznak. A kiállításon egy speciális vízáteresztő burkolatot mutattak be, amely egy lehetséges alternatívája lenne a csapadékvíz-elvezető rendszereknek.

A TUNGSRAM standjánál egy vertikális farmot láthattunk, amely a házon belüli, vegyszermentes növénytermesztést segítené időjárástól és évszaktól függetlenül. Itt az üvegházakkal ellentétben kizárólag mesterséges megvilágítást alkalmaznak, a zárt technológia révén pedig maximális a higiénia, így a kórokozók is távol maradnak. Emellett a vízfelhasználás is akár 95-98 százalékkal kisebb, mint a szabadtéri termesztés esetében.

Fotók: Székely Zoárd

A KUUBE egy magyar startup cég, amely napenergiával működő okospadokat tervez: ezek segítségével USB-portokon keresztül és vezeték nélkül is tölthetjük elektronikus készülékeinket. A kültéri okosbútor jelzi a hőmérsékletet, az UV-szintet, a levegőminőséget és a páratartalmat, sőt beépített ingyenes WiFi szolgáltatást is tartalmaz. 

A HUMIN AQUA olyan bio és méhbarát eljárással gyártott huminsav tartalmú koncentrátum, amely visszaállítja a talajéletet. A huminsav óriásmolekulák egy végtelen szén-oxigén láncot alkotnak a talajban és ezáltal vízmegtartó réteget képeznek, megakadályozva, hogy a csapadék hirtelen lezúduljon a mélyebb rétegekbe. Jelentősen növeli a gyökértömeg képződését, ezzel szárazságtűrőbbé teszi a növényeket. Az erősebb gyökérzet miatt több organikus anyag marad a talajban betakarítás után, így a szerves - vagy műtrágya szükséglet 50-70 százalékkal csökkenthető, valamint a terméshozam minimum 20 százalékos növekedését is biztosítja.

Fotók: Székely Zoárd

Mindent összevetve vegyes érzelmekkel hagytam el a kijáratot. Ahogy talán a felsorolásból is látható, tényleg megannyi érdekes és hasznos információt kaptam a látogatás alatt, személy szerint abszolút támogatom az említett projekteket, sőt szinte bármit, ami a környezetünk megóvásával kapcsolatos. Ami inkább rossz érzést keltett, az az érdeklődés kifejezetten érzékletes hiánya: ugyan több iskolás csoporttal is találkoztam a bent eltöltött 1-2 óra alatt – nekik külön programokkal is készültek a szervezők, ami szintén megérdemel egy főhajtást –, de hiányzott az átlagpolgári kíváncsiság, sőt ha szélsőséges példával akarunk élni, akkor egy Tóth Gabi koncerten is jóval többen vesznek részt, mint ahány embert láttam a kiállítás során. Ez viszont közel sem az expo hibája, sokkal inkább a magyarokra jellemző környezettudatosság, pontosabban annak hiánya.

Több mint kétszer annyit fogyaszt Magyarország, mint amennyit a Föld elbírna

Idén június 8-ra esik a magyar túlfogyasztás napja. Ez arra utal, hogy ha a bolygón mindenki úgy élne, mint a hazai háztartások, akkor kevesebb, mint fél év alatt elfogynának a Föld egy évre szánt erőforrásai - írja a Greenfo. A Magyar Nemzeti Bank elkötelezetten támogatja a környezeti fenntarthatóságot.

Persze bőven elképzelhető, hogy csupán rosszkor voltam rossz helyen, ezért megkérdeztem egy fiatal egyetemista lánytól, aki kérdőíveket töltött ki a vendégekkel, hogy a többi napon körülbelül mennyire volt látogatott a rendezvény, a válasza alapján pedig hétköznap inkább üzletemberek és projektvezetők érkeztek, a hétvégére viszont szerencsére megugrott az átlagos érdeklődők száma is: ő például 1000 kérdőívet gyűjtött össze a napokban, ami egyetlen standhoz mérve nem rossz arány. Ugyanezt a kérdést feltettem a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó Lebonyolításáért Felelős Kormánybiztos Titkárságának, amint válaszolnak, frissítjük is cikkünket. 

Ettől függetlenül talán nem túlzás kijelenteni, hogy bár valóban hasznos egy ilyen volumenű esemény szervezése, mégis fontosabb lenne, ha a tízmilliárdos költségvetési keret helyett inkább az oktatási tervbe vésnénk a környezettudatos életmód bemutatását és megtanítását. Ezalatt mondjuk nem a kötelező húsmentes étrendre való kényszerítést értem, hanem jó lenne például már általános iskolában a szelektív hulladékgyűjtésre nevelni a diákokat, illetve bemutatni akár a mostani rendezvényen résztvevő hazai cégek projektjeit – mert a jövő zöld, jó lenne ezt mindenkinek mihamarabb belátnia.

Szólj hozzá!

Szabad a szivárványos menet Budapesten

A rendőrség megerősítette, lehet az LMBTQI jogokért felvonulni Budapest belvárosában.

Egy gólos győzelemmel döntős az Audi ETO KC a Final Four-ban

29:28-ra győzték le a győri lányok a dán riválist.

1 milliárd 400 millió forint mínuszt termelt tavaly a Győr-Szol

Ezentúl a közgyűlés nyilvánossága előtt tárgyalják meg az önkormányzati cégek beszámolóit.

Nem támogatták a fideszesek, hogy teljes mértékben zöld területté nyilvánítsák a marcalvárosi Kiserdőt

Hiába szavaztak úgy a helyiek, hogy nem szeretnék, ha egy része be lenne építve.

Pintér Bence betartotta ígéretét: nyilvánosak az Audi szerződések!

Kiderült, hogy nem is lehetett volna titkos, és, hogy mára mennyire elavult.

Már megint szórakozott valaki a 112-vel

Egy szombathelyi férfi azt állította, hogy a testvére belökte a szobába, és nem engedi ki onnan.

Miért fontos a kerítésnél a professzionális kivitelezés?

Egy jól megtervezett és kivitelezett kerítés nem csupán határvonalat jelent egy telek szélén. A kerítés a biztonság, az esztétikum és a funkcionalitás hármas egységét képviseli – legyen szó családi házról, ipari területről vagy mezőgazdasági birtokról.

Többek között a vasszécsenyi polgármester sem szavazta meg azt, hogy Szombathely pénzt kapjon a Versenyképes Járások Programból

Kétharmados támogatottság kell ahhoz, hogy egy település pénzt kapjon. Szombathely esetében ugyan a többség megvan, de a kétharmad nincs meg. Nemény polgármester bizakodik.

Amit a fogpótlásról tudni érdemes

Tény, hogy a genetikánk is meghatározza azt, hogy mennyire ellenállóak a fogaink, ugyanakkor mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megőrizzük a fogsorunk esztétikáját, egészségét.

Közös levelet írt Pintér Bence, Kósa Roland és Fekete Dávid Győrben

A jövő évi választások tisztasága és a szabad politizálás a cél. 

Hogyan formálják át a videojátékok a szabadidőnket?

Napjainkban, amikor egyre több időt töltünk otthon, sokan a videojátékok világában keresnek kikapcsolódást és szórakozást.

Idén már 4 naposra duzzad a szombathelyi Bloomsday

Sörcsapolás, Nádasdy Ádám, fényfestés, koncertek.

Bár 3 millió 493 ezer forintot autózott el tavaly Simon Róbert Balázs, a Parlamentben mindössze egyszer szólalt fel

Akkor sem Győr, hanem a költségvetés kényszerítette szólásra a képviselőt.

Látszani kell, ha dolgozol – miért éri meg LED-munkalámpára váltani?

A mezőgazdasági munkák jellemzően nem kérdeznek időt.