Több tízezren tüntettek Bécsben az új osztrák járványintézkedések ellen

Pintér Bence 2021-11-21 20:13:55
Lockdown és kötelező oltás jön a szomszédban, tízezrek tiltakoztak a döntés ellen, még paprikasprét is bevetett a rendőrség.

Mint arról a minap az Ugytudjuk.hu is beszámolt, jövő év február elsejétől általánosan kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást egész Ausztriában, ezen felül a héten a romló járványadatok miatt hétfőtől ismét lezárásokat jelentettek be. Bár szombatra már régebb óta szervezett járványügyi demonstrációt a szélsőjobboldali, járványügyi kérdésekben, illetve az oltással kapcsolatban szkeptikus FPÖ, de

a héten történt bejelentések hatására több tízezer ember ment az utcára szombaton: a rendőrség szerint 40 ezer, a szervező párt szerint 100 ezer fő.

A tüntetők három helyszínen melegítettek, végül mind a belvárosi Heldenplatzra vonultak, majd ezután egyesülve mentek egy kört a Ringen, majd ismét a Heldenplatzon folytatták a tüntetést a résztvevők, akik között szélsőjobboldali és focihuligán csoportok is voltak az ORF tudósítása szerint. A tüntetők többsége békés volt, de sajtóhírek szerint egy alkalommal egy tüntető megpróbálta elvenni egy rendőr pisztolyát, illetve pár ponton könnygázt is be kellett vetni.

A rendőröket meg is dobálták, erre több embert le is tartóztattak.

A tüntetők között többen a járványügyi intézkedések szigorításáról, illetve a kötelező oltásról hozott döntséseket a holokauszthoz hasonlították és sárga csillagot viseltek, amibe az „oltatlan” szót írták. Ezt a párhuzamot később a belügyminiszter, a néppárti Karl Nehammer ízléstelennek minősítette, és elítélte, mivel szerinte az kisebbíti a nácik bűneit; egyúttal megdicsérte a rendőrséget, amely szerinte jól kezelte az egész tüntetést.

Az FPÖ elnöke, Herbert Kickl nem tudott személyesen megjelenni, mivel pár nappal korábban elkapta a koronavírust.

Ezért tőle csak egy videót tudtak bemutatni, amelyen arról beszélt, hogy ez a tüntetés a totalitárius intézkedések ellen szólt, és erős, de békés jelzést küldtek a szabadság védelmében a türkiz-zöld (avagy a kormányzó néppárti-zöld) „koronadiktatúra” ellenében. A tüntetésn egyébként szerte az országból vettek részt emberek, illetve még Németországból is érkeztek tüntetők.

Egy intézkedésellenes párt már mandátumot is szerzett Felső-Ausztriában

Bár a jelenleg húsz százalékon mért FPÖ tematizálja a kérdést Ausztriában az intézkedés-ellenes, járvány- és oltásszkeptikus oldalról,

nemrég külön párt is alakult ezen nézetek képviseletére, amely a szeptemberi felső-ausztriai választáson három mandátumhoz jutott.

Az MFG (Menschen – Freiheit – Grundrechte, avagy Emberek – Szabadság – Alapjogok) néven futó pártot idén februárban alapították épp Felső-Ausztriában, ez volt az első válsztásuk. A 6,2 százalékos eredményükkel simán megugrották a 4 százalékos küszöböt az alapvetően egyébként is jobboldali fellegvárnak számító tartományban, ahol egyébként az oltottak aránya (55 százalék) elmarad az országos átlagtól (60 százalék).

A pártot vezető ügyvéd, a koronavírus elleni intézkedéseket korábban az alkotmánybíróságon is megtámadó Markus Brunner azt ígérte, hogy minden tartományi választáson, illetve az országos választáson is el fognak majd indulni – bár a következpő választás 2023-ban várható, addigra pedig akár véget is érhet a világjárvány – persze ebbenaz esetben az MFG is átnyargalhat egyéb témákra.

A felső-ausztriai választáson egyébként az Osztrák Néppárt (ÖVP) lett az első 22 mandátummal (37,6 százalék), az FPŐ a második 18 mandátummal (19,8 százalék) – ez tíz százalékos bukás az előző választáshoz képest –, a harmadik helyre a szociáldemokraták érkeztek meg 11 mandátummal (18,4 százalék), és a Zöldek is több mandátumot szereztek (7 darabot), mint az MFG, akik a neoliberális NEOS-t előzték meg, akik épp csak bejutottak 4,2 százalékkal és két mandátummal.

NYITÓKÉP: Brittany Sellner / Twitter

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.