Lenyomta a törököket a győri Audi ETO

Nagy Donát 2021-11-13 19:31:00
Magabiztosan játszottak a magyar kézis lányok.

Győri Audi ETO KC–Kastamonu (török) 37–20 (19–9)

Fotó: Győri Audi ETO KC Facebook-oldala

Továbbra is százszázalékos a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, mivel házigazdaként 37-20-ra legyőzte a török Kastamonu Belediyesi GSK csapatát a hetedik forduló szombati játéknapján, írja az MTI.

Az ETO rekordot jelentő, immár 64 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 56 győzelem és nyolc döntetlen a mérlege. A statisztikába csak a meccsek rendes játékideje számít bele.

Az ötszörös BL-győztes hazaiak keretéből Faluvégi Dorottya és a dél-koreai Ju Un Hi hiányzott.

A győriek az első perctől kezdve élvezték a játékot, néha talán túlságosan is, mert támadásban meglepően sokat hibáztak eleinte. Ennek ellenére 8-3-ra elhúztak, és bár a törökök egy hármas gólsorozattal felzárkóztak, ezt követően az egyre jobban védekező ETO 9-1-es szériát produkált, és lehengerlő játékkal tízgólos különbséget alakított ki.

A második félidő elején csökkent a Kastamonu hátránya (21-14), ám a házigazdák egy 4-1-es sorozattal gyorsan visszaállították a tízgólos előnyt. A törökök a montenegrói Jovanka Radicevic góljaival ezt követően is igyekeztek tartani magukat, hogy ne szenvedjenek olyan súlyos vereséget, mint a Győr előző ellenfele, a svéd IK Sävehof (41-19). Végül a meccs sorozatban hat győri találattal és 17 gólos sikerrel ért véget.

Ambros Martín győri vezetőedző több taktikai felállást is kipróbálhatott, csapata így is a várakozásoknak megfelelő magabiztossággal nyert.

A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicevic volt 11 góllal, a hazaiaknál Estelle Nze Minko hatszor, Stine Oftedal és Crina Pintea öt-öt alkalommal talált be.

A hét győzelemmel álló győriek egy hét múlva idegenben mérkőznek meg a Kastamonuval, az öt sikerrel és két döntetlennel rendelkező Ferencváros pedig szintén jövő szombaton a román CSM Bucuresti otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.