Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz olyan interjúalanyom, akiről ki merem jelenteni, hogy nem kell bemutatni. Dr. Fűzfa Balázst ugyanis nemcsak a megyében, hanem az országban is rengetegen ismerik. Az ELTE SEK irodalomtörténésze olyan jelenleg is alkotó írókat, költőket karolt fel, mint Szabó T. Anna, Dragomán György vagy a sokak által ismert és szeretett 30Y frontembere, Beck Zoli. De mi is az az élményközpontú irodalomoktatás? Egyáltalán fontos az, hogy a tanár és a diák is élvezze az órát? Mielőtt belekezdenék az interjúba, Lutor Katának innen is köszönöm, hogy hat éve elvitt magával abba a bizonyos táborba.
A Boros Ferenc és Horváth Zoltán által készített Élmények (b)irodalma című dokumentumfilmben mesél arról, hogy az élményközpontú irodalomtanítás alapjait már Édesapjától megkapta. Hogyan tanított az Édesapja az irodalmat? Miben volt más a sokak által ismert módszerektől?
Azért szoktam ezt mondani, hogy Édesapámtól eredeztetem az élményközpontú irodalomoktatást, mert általános iskola felső tagozatában ő volt a magyartanárom. Amikor ötödikben hozzá kerültem, akkor tanultam meg tőle, hogy az irodalomtanítást egy játékos és humoros, ugyanakkor komoly légkörbe ágyazva lehet élvezni is. Így el lehet érni azt, hogy se a tanár, se a gyerek ne unatkozzon az órán. Például volt egy memoriter, amelynél, miután páran elmondták a verset, Édesapám megkérdezte a következő felelőtől, hogy hányasra tudja a verset, és azt a jegyet írta be, amit a gyerek mondott. Akkoriban ez hihetetlen volt, hogy a tanár nem kér számon, hanem elfogadja a saját értékítéletemet.
Ennek hatására mondom a mai napig azt a diákjaimnak, hogy az irodalom nem más, mint valami olyan dolog, ami segít minket megszabadítani az önzésünktől. Így nemcsak az önismeretünket fejleszti, hanem az önértékelő képességünket is. Később Édesapám módszere oda fejlődött, hogy amikor egyik évben decemberben vagy májusban értékeltem a diákokat az egyetemen, én is azt mondtam, hogy mindenki adjon magának egy jegyet. Az volt eddigi pályafutásom egyik legemlékezetesebb órája, mert volt olyan hallgató, aki például kettest adott magának.
14
Mostanában egyre többet hallani az eljátékosításról, amivel befogadhatóbbá tehető a tananyag. Az élményközpontú irodalomoktatás tekinthető eljátékosításnak?
Ezt így nem merném kijelenteni, mert szerintem nem fedi egymást a két fogalom. Biztos, hogy minden játék élmény, de nem minden élmény játék. Az élmény az egy tágabb fogalom, mert a játékhoz inkább pozitív dolgokat társítunk. De az előbbinek inkább az intenzitása a mérvadó, míg utóbbihoz nem csak pozitív dolgok kapcsolódnak. Hiszen az irodalom tanít meg minket az elmúlás vagy a betegségek elviselésére is.
Például amíg az egész Berzsenyi-költészet az elmúlásról szól, Weöresnek az egyébként nem kifejezetten gyerekeknek szóló „gyerekversei” az élet derűjét mutatják be. Ugyanakkor Petőfi mindkettőről beszél, elég, ha csak a Szeptember végénre gondolunk.
„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok…” – kezdi a költő, a vers végén pedig azt mondja, hogy „Én feljövök érte a síri világból, / Az éj közepén, s oda leviszem azt…”
Erre szoktam azt mondani a diákjaimnak, hogy ez az első magyar vámpírvers.
Ez meg is állja a helyét, hiszen az is, csak a mai közönség már nem így szokta olvasni. Abban a korban ez egy létező műfaj volt, csak az idők során kikopott a köztudatból, míg ez az alkotás a mai napig fennmaradt.
Amikor 2007-ben a diákjaimmal elmentünk Koltóra, egy szatmárnémeti kollégám pedig hozta az ő tanítványait, akikkel Nyíregyházán egy buszba szálltunk és együtt mentünk el a vers születésének helyszínére. Itt jöttünk rá, hogy ez a vers pont akkor volt 160 éves. Később ennek az élménynek a 12 legszebb magyar vers-konferenciasorozat lett az eredménye.
14
Ó, igen! Lutor Katától többször is hallottam azokat a verseket. Mit gondol, hogy miért fontos az irodalom? Mi a szerepe a verseknek és regényeknek az életünkben?
Szerintem az előbb említett kirándulás remek példa arra, hogy ezekben a katartikus pillanatokban éljük meg igazán emberi mivoltunkat. Ezeket a máshogy meg nem élhető momentumokat csak a művészet segítségével tapasztalhatjuk meg. Úgy gondolom, hogy minden remekmű abból eredeztethető, hogy öröm itt lenni a Földön, és általa megértjük, hogy a sok kis kezdet mindig az elmúlás felé visz minket. Azaz minden műalkotás tiltakozás az elmúlás ellen, mert valamit örökkévalóvá tesz az elmúló időben.
Az előbb említett sorok is egy szoborhoz hasonlíthatóak, mert már elvehetetlenül hozzátartoznak a kultúránkhoz. Ezeknek az átadásáról gondolom azt, hogy általuk a diákok olyan egyedi élményt kapnak, amellyel választ kapnak a legfontosabb kérdésre, hogy kicsodák is ők.
Tudna erre további példákat mondani?
Persze. Például olvasson el egy Pilinszky-verset és megtudja, mi a szomorúság. Vagy ott az Iskola a határon című Ottlik-regény, amely a megértésről szól. De említhetem Petőfi Szabadság, szerelem! című versét is, amely a létezésünk két leginkább vágyott érzéséről szól. Legfontosabb a szabadság, második a szerelem – és én csak a harmadik vagyok. A „ki vagyok én?”-kérdésre nem az a válasz, hogy én vagyok a világ közepe, hanem annak felismerése, hogy mindenki a világ közepe.
A lényeg az emberi módon való gondolkodás. Az irodalomban például az idegenség kategóriája egy külön kutatási irány lett az utóbbi időben. Azt vizsgálják a tudósok hogy valaki egy tőle idegen emberrel hogyan tud kapcsolatot teremteni az irodalom mint közvetítő közeg segítségével. Ha a János vitézből idézve mondjuk, hogy „Tüzesen süt le a nyári nap sugára”, akkor pontosan meg kell értenünk, hogy ez nem időjárás-jelentés, mert az a nap belül, a mellkasunkban süt, s így ez a sor azt jelenti, hogy „szerelmes vagyok”.
14
Miért érzi a Weöres Sándor-kultuszt ennyire szívügyének? Hogyan jött létre az általam annyira szeretett csöngei tábor?
Ez egy nagyon szép történet, mert a diákjaimnak köszönhetem, mint annyi minden mást. Nagyon szeretem és tisztelem Weöres Sándor költészetét. Egy kedves kollégám, Tóth Péter, aki Lőcsei Péter néven publikál, két könyvet is írt róla. Ő, valamint Bokányi Péter, aki kollégám és volt tanítványom, szintén foglalkozott már Weöressel. Ketten kezdtek el először komolyabban odafigyelni a csöngei emlékházra. A ’90-es évek második felében pedig engem is meghívtak, hogy mondjak beszédet a vasi költő születésnapján.
Aztán a 2000-es években Baranyai Ernő, ottani polgármesternek köszönhetően nagyobb erők mozdultak meg a Weöres-kultusz ápolását tekintve. Ennek egyik jelentős eredménye, hogy tizenöt éve, 2006-ban Károlyi Alíz (Weöres Sándor unokahúga) jelentős anyagi segítségének is köszönhetően avathatta fel Esterházy Péter a Weöres Sándor–Károlyi Amy Emlékházat. Ha jól emlékszem, 2008-ban végeztek az utolsó főiskolás, 4 éves általános iskolai tanár képzős diákok, Pávlicz Adrienn-nel az élen, és velük csináltunk egy tábort. Így kezdődött, és tartott nagyjából 10 évig.
Az volt a fő csapásirány, hogy olyannal foglalkozzunk, amiről nincs vagy csak kevés szó esik a tananyagban. Az elején az irodalom és környezettudatosság kérdésével foglalkoztunk. Az egyik legkedvesebb élményem fűződik hozzá, amikor Ostffyasszonyfán a szélerőműnél eljátszottuk, hogy ráfújtunk a „szélmalom”-ra, és tényleg megmozdultak a lapátok. Kemenessömjében a Berzsenyi-emlékeket néztünk meg, de elmentünk Pannonhalmára, és ellátogattunk a balatonfüredi Jókai-villába is.
Ha már megemlítette a volt tanítványait, nem mehetünk el amellett, hogy a 30Y énekese, Beck Zoli a tanítványa volt. Viszont, ha jól emlékszem Szabó T. Annát és Dragomán Györgyöt is Ön fedezte fel.
Valóban én jelentettem meg az első műveiket, Anna verseit, Gyurinak pedig három novelláját. A ’80-as években vagyunk 1987–88 körül. Anna édesapja nálunk tanított a Biológia tanszéken, és ő hozta be hozzám a lánya verseit, amelyekről kérte a véleményemet. Azonnal felismertem a tehetséget, és a következő Jelentkezünkben meg is jelentek a versek. Úgy emlékszem, nem sokkal ezután történt, hogy az anyósom, Csuti Sándorné mutatta meg nekem Dragomán Gyuri novelláit, aki akkor elsős gimnazista volt a Nagy Lajosban, hogy mint szerkesztő olvassam el őket.
Beck Zoli a ‘90-es évek elején volt tanító majd később magyar szakos hallgatónk. Volt egy olyan érdeklődési köröm, amelyet addig nem tudtam „megvalósítani”. Ez a cigány irodalom kutatása, vagyis a romológia. Aztán meglepetésemre jött tizenöt érdeklődő diák, amikor az ilyen témájú speciálkollégiumot meghirdettem. Zolit ez annyira érdekelte, hogy következő félévben átadtam neki a kurzust. Végzős hallgatóként ő vezette az órákat. Ennek később az lett az eredménye, hogy Pécsen Zoli lett a Romológia tanszék egyik alapító oktatója.
14
Igazi sikertörténet az övék. Zárásul még egy kérdést engedjen meg. Van olyan egykori tanítványa, akik már most példaként állíthatóak hallgatók elé?
Igen, azt hiszem, tudok említeni követendő példákat. A korábban említetteken kívül Merklin Tímea OTDK-különdíjat nyert, Sághy Miklós ma már a Szegedi Egyetem tanszékvezetője, Bokányi Péter irodalomtörténész és középiskolai tanár, Kovács Ágnes, egykori ottlikosom szintén PhD-fokozatot szerzett irodalomtörténetből. Sárközi Balázs pedig most végzi a doktori iskolát, szintén OTDK-helyezett volt, Pilinszky János életművét kutatja. S hál’Istennek nagyon sokan vannak, akik megmaradtak a pályán, s kiváló tanárok lettek általános és középiskolákban egyaránt.
És persze ne feledkezzünk meg azokról sem, akiket középiskolában tanítottam, s kiváló orvosok, jogászok, közgazdászok s mindenféle más foglalkozások kiváló művelői lettek! S ami nekem a legfontosabb: ma is olvasó és színházba járó emberek lettek! Mindannyiukra büszke vagyok! Bocsánat, hogy most hirtelenjében nem tudok mindenkit felsorolni, hiszen nem férnénk bele ebbe az interjúba!
A legutóbb végzett nemzedékből pedig hivatkozhatom az Ön által is ismert Rozmán Kristófra, Varga Ricsire, Varga Bencére, a Zaporozsec frontemberére, Lutor Katalinra. Érdekes, hogy most inkább a zenészek emelkednek ki, hiszen ma már Ricsi és Bence is országosan elismert zenészek.
Két szombathelyi kötődésű magyartanár szerzett dalt a Bájoló kreatív legújabb adásában
Harmadik adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amiben Vas megyei kötődésű szövegírók és dalszerző énekesek vesznek részt, akik egymástól függetlenül, a másik fél ismerete nélkül dolgoznak egy dalon.
Azt még nem tudjuk megmondani, hogy a maiakból kik lesznek a példák, de jelenleg is nagyon sok okos és érdeklődő tanítványom van, akik között találhatunk olyan hallgatókat, akik esélyesek rá, hogy a jövőben így hivatkozzunk majd rájuk. Kiemelném például Vincze Bencét, az F21 főszerkesztőjét, akinek nagyon komoly és érett gondolatai vannak, s kiváló irodalomszervező képességgel is rendelkezik. Még nem tudjuk, mi lesz belőle, de biztos vagyok benne, hogy az irodalom közelében marad.
