Hosszú évek óta ismerlek már, sőt ha belegondolok, szinte a kezdetektől fogva láttam fényképezőgépet a kezedben. Azt viszont nem tudom, honnan indult számodra a fotózás iránti rajongás. Mesélnél erről egy kicsit bővebben?
2015-ben kezdtem el dolgozni egy kulturális sajtó munkatársaként. Történt egyszer, hogy a Fekete István Állatvédő Egyesület tavaszköszöntő kutyasétáltatására kellett mennem tudósítani, ám fotós nem tudott velem tartani az eseményre, úgyhogy a kezembe nyomtak egy fényképezőgépet, hogy tessék, csináld meg te. Nyilván először rettenetesen meglepődtem, korábban nem volt profi gép a kezemben, nem is nagyon tudtam bánni vele, szóval beállítottam automatára a gépet és elkészítettem az anyagot. Gondolhatod, milyen lehet az automata beállítás… de ennek ellenére megdicsértek, hogy normális kompozíciókat sikerült csinálnom. Ettől felbátorodtam és elkezdtem egy képverses projekten dolgozni – több száz makrófotót készítettem a saját verseimmel. Ezt nagyon sokáig folytattam, majd a 2017-es Büki Gyógy-Bor Napok volt a következő fordulópont. Oda újságíróként mentem ugyan, de a fényképezőgép nálam maradt és fotóznom kellett a fellépéseket. Ez volt az a pillanat, amikor megszerettem a koncertfotózást, nem sokkal ezután pedig meg is vettem az első gépemet.
Azóta többször is láttalak munka közben, többek között az f21.hu rendezvényein és a Savaria Slam Poetry esteken. Mégis hogyan töltötte ki az életedet a fotózás ebben az elmúlt 3-4 évben?
Amiatt, hogy sajtóban kezdtem, nagyon benne ragadtam az eseményfotózásban. Brutálisan sok rendezvényt fotóztam már: különböző protokollrendezvényeket, mint akár egy parkoló átadást, könyvbemutatókon, beszélgetős és akusztik esteken (mint pl. a Bájolók), számtalan koncerten és fesztiválon (AlteRába, Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál, Vasmarock Fesztivál) is megfordultam már. Szerintem koncertet fotóztam eddig a legtöbbet, de emellett elkezdtem foglalkozni a portréfotózással – ez az egyik, amivel szeretnék a későbbiekben foglalkozni. Ezen kívül fotóztam már jegyespárokat és esküvőket, ebbe is szeretnék majd még mélyebben belekóstolni. Amit viszont soha nem fogok tudni elhagyni, az az eseményfotózás – elképesztően sokat köszönhetek az így szerzett tapasztalatoknak, mert megtanít arra, hogy nem mehetek oda az alanyhoz, hogy légyszi emeld már fel a fejed, vagy így tartsd az állad, mint mondjuk itthon egy portré során.
„Egy rendezvényen abból kell kihoznod a maximumot, ahogy ott viselkednek az emberek.”
Mesélj erről a fotós tehetségkutatóról, ahol már másodszor látom a képeidet a legjobb 10 között. Hogy jutottál be, vagy egyáltalán hogy szereztél tudomást róla?
Az egész úgy indult, hogy Nánási Pál az év elején indított (volna) egy tehetségkutatót, BIG SHOT – Tied a kamera névvel. Eredetileg Youtube műsornak szánták, hiszen az ő csatornájuk országos nézettség tekintetében az élen van, és kitalálta, hogy ő lesz az első az országban, aki csinál egy fotós tehetségkutatót. A járvány miatt viszont be kellett húzni a kéziféket, úgyhogy online felületre költöztették a versenyt.
Én speciel az utolsó pillanatban jelentkeztem – kihirdették ezt a házi feladat játékot, én viszont inkább azzal voltam elfoglalva, hogy úristen, digitális oktatásra kell átállni és eleinte semmi másra nem mertem gondolni. Egyébként az meg az én önbizalomhiányomnak köszönhető, hogy nem jelentkeztem akkor a BIG SHOT-ra, amikor rendesen a tehetségkutatóba lehetett bekerülni.
Fotó: Lutor Katalin
Alapvetően nagyon szeretek fotósorozatokban gondolkodni, úgyhogy amikor a karantén alatt elkezdődött a digitális oktatás, arra gondoltam, hogy valami még belefér emellett az időmbe. Innen jött a napi portré ötletem, és ennek köszönhető, hogy végül külső benyomásra elküldtem a fotót a pályázatra. Az első heti téma pont „karantén” volt, úgyhogy beleillet a sorozatom. A videót viszont, amiben Nánási kihirdette a top 10-et, elég hanyagul pörgettem végig, gondolván, hogy úgysincs ott semmi keresnivalóm – majd egyszer csak megtaláltam a nevem. Teljesen magamon kívül voltam az örömtől és elhatároztam, hogy ezt folytatni kell. A második héten makrófotót kellett készíteni, azzal ugyan nem arattam osztatlan sikert, most a harmadik héten pedig „a sors fintora” témában küldtem be fotókat.
Fotó: Fotó: Lutor Katalin
Egyik nap viszont kaptam egy emailt, hogy este 6 és 8 között ráérek-e, mert élő forgatáshoz hívnának be néhány embert. Rögtön hívtam is anyukámat, hogy elújságoljam neki a hírt, ám közben persze arra gondoltam, hogy úgyis mindenkinek elküldték ezt az üzenetet. Mint később kiderült, tévedtem, és aznap hattól nyolcig megállás nélkül frissítettem az email fiókomat. Végül 19:55-kor írt az Ördög Nóri, hogy akkor egy 5-10 perc múlva behívnának. Mondom oké, épp lerágtam a körmömet izgalmamban, mire kaptam egy kódot, beléptem és egyszer csak ott volt előttem Nóri és Nánási Pál, aki közölte, hogy ismét bekerültem a top 10-be. Azt mondta, nagyon tetszenek neki a képeim, mert látszik rajtuk, hogy nem csak megtetszik valami és arról kattintok egyet, hanem van jelentése, mögöttes tartalma a fotóimnak. Nekem ez mindig is fontos volt, hogy ha valaminek nekiállok, az ne csak úgy oda legyen dobva, hanem jelentsen valamit.
Fotó: Fotó: Lutor Katalin
Fontos, hogy ameddig tartani fog ez a járványhelyzet, minden héten csütörtökön hirdetnek új témát – ez a BIG SHOT házi feladat -, amire hétfő éjfélig lehet beküldeni a fotókat. Emellett csütörtökönként kihirdetik az aktuális heti top 10-et, rájuk pedig kedd éjfélig lehet szavazni. Aki megnyeri a heti top 10-es versenyt, 50 000 ft értékű Photo+ és Fujifilm ajándékcsomagot kaphat, sőt még vászonképet is nyomtatnak a nyertes fotóról. A Facebookon és Instagramon gyűjtött lájkok egyébként összeadódnak, úgyhogy érdemes mindkét platformon hirdetni a kedvenc fotókat. A fődíj, hogy vigaszágon be lehet jutni a tehetségkutatóba, ide pedig profi fotósok is küldenek anyagokat, velük szeretném valamilyen szinten felvenni a versenyt.
„Más őszintére szokta inni magát, én őszintére szoktam fotózni magam.”
Tehát legyen bármekkora kihívás, heti szinten pályázol a versenyre?
Persze, bármi lesz a téma, megcsinálom. Nánási is bíztatott, hogy küldjek minden héten anyagot, úgyhogy komolyan veszem a feladatot. A digitális oktatást igyekszem úgy alakítani, hogy legyen mellette szabadidőm – az eddig az iskola falain belül felhasznált energiámat a fotózásban szeretném kamatoztatni. Rengeteg ötletem van, ezeket tervezem megvalósítani ebben az időszakban. Mellette folytatom a napi portré sorozatomat, amivel most kicsit ugyan le vagyok maradva, de a végére annyi képet szeretnék, ahány napig tart a karantén.
Mik a terveid a jövőre nézve? Tudom, ez most kicsit általános kérdés, de hol képzeled el magad mondjuk 1 év múlva?
Szerintem ezt te is nagyon jól tudod rólam, hogy szeretnék minél fiatalabban elérni valamit. Az a gond, hogy soha nem tudok megelégedni, ezért dolgozom annyit, hogy előbbre jussak. Nem feltétlenül az oktatásban látom a jövőmet, viszont nem is mondom, hogy ki akarok vonulni belőle teljesen. Inkább úgy képzelem el, hogy a média lesz a fő profilom: szívesen tevékenykednék újságíróként, érdekel a televízió világa és mellette persze szeretnék a fotózásban minél többet fejlődni. Hogy hova fog kifutni mindez, nem tudom, de ezen kívül szeretnék mélyebben belemerülni a divatfotózás világába, mert ez az, ami hosszú távon érdekelne.
