Gyakorlatilag minden vezetőtől megváltak a Győr-Szolnál

Pintér Bence 2021-10-02 07:19:00
Ment a stratégiai igazgató, a főkönyvelő, a vagyongazdálkodási igazgató és a városüzemeltetési igazgató, de két osztályvezető is távozott. Szabó Jenő egyelőre úgy néz ki, a helyén marad.

Múlt szerdán írtunk cikket a Győr-Szol ügyeiről, most kedden nevezték ki sebtében vezérigazgatónak Prédl Antalt, a városi útkezelő szervezet eddigi vezetőjét,

péntekre pedig Prédl a városüzemeltetési cég teljes felső vezetésétől megvált

– tudtuk meg több, egymástól független, a cég működésére rálátó, de neve elhallgatását kérő forrásunktól.

Forrásaink szerint csütörtökön távozott Németh Ágnes a főkönyvelő, akivel a próbaidő letelte után nem hosszabbítottak; pénteken pedig megváltak Szabó Ákos stratégiai igazgatótól, Jutasi Gábor vagyongazdálkodási igazgatótól és Csorba József városüzemeltetési igazgatótól is – ők mindketten az elmúlt egy évben, a két Szabó regnálása alatt, az ő ismerősi körükből kerültek pozícióba a cégnél. Felmondott ezen felül még szerdán a kontrolling, illetve a számviteli osztály vezetője is.

Az egyetlen biztos pont Szabó Jenő fideszes képviselő, aki forrásaink szerint továbbra is „menedzser-koordinátor” a cégnél,

viszont a felügyelőbizottság éléről leváltották, a helyét a szintén fideszes Rózsavölgyi László képviselő vette át. Szabó Jenő egyébként mindeközben a nagytérségi hulladéktársulás elnökként eljáró elnökhelyettese is.

Múlt szerdán írtunk arról cikket, hogy a Győr-Szol irányítását egy éve átvevő Szabó-tandem külön-külön odaszervezte a céghez alvállalkozóként a rokonait: Szabó Ákos például az apját és a testvérét, míg Szabó Jenő a fiai mellett egyik fia apósának nem csak felújítási munkákat, de önkormányzati tulajdonú irodahelyiséget is szerzett, amibe közpénzből hűtő is jutott. A Győr-Szol eközben pénzügyi gondokkal küzd, nemrég kaptak 450 millió forint pluszforrást a várostól.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.