A veszélyhelyzet miatt automatikusan meghosszabbodik a szombathelyi Szimfónia Kávézó bérleti joga

Nagy Donát 2021-09-24 10:33:38
A kormány jogilag továbbra is fenntartja az egészségügyi veszélyhelyzetet, így pályáztatás nélkül marad a Szimfi helye a mostani bérlőé.

Jövő héten ismét bizottsági ülések lesznek Szombathelyen, a Gazdasági és Jogi Bizottságban pedig tárgyalni fogják a Szimfónia Kávézó bérleti szerződését. Azaz inkább tudomásul veszik a bizottsági tagok a bérleti szerződés hosszabbítását.

Fotó: Google Utcakép

A bizottsági ülésre mellékelt anyag szerint a Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 3. szám alatt a CAFE-INN Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. bérleti szerződés 2021. november 15. napján lejár.

A veszélyhelyzet ideje alatt - egy kormányrendelet szerint - viszont amennyiben a bérlő írásban kéri a szerződés hosszabbítását, az a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodik. Ezt a kft. pedig megtette.

Bár valódi védelmi intézkedés nem igazán látható, hivatalosan az egészségügyi veszélyhelyzet október 4-én ér véget. Ám a kormány ezt valószínűleg meg fogja hosszabbítani, információk szerint az új céldátum 2022. január 1. lesz. Ám egyelőre nem tudni, hogy ennek valóban vége lesz-e az újév első napján, vagy tovább hosszabbítja azt a kormány. Mi az utóbbira tippelnénk.

Szólj hozzá!

Zavarkeltésről beszél a Győr Projekt, a több száz milliós hiányról viszont hallgat

A városi cég szerint a kérdések veszélyeztetik a működést.

Hétvégi programok Győr környékén

Kopogtat a farsang, nyakunkon a báli szezon.

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát.