A politikai pedofilok miatt mikor szigorítanak törvényt?

Papp László Tamás 2021-09-09 07:09:00
Gondolatok a gyerekek körül ólálkodó politikusokról egy városvezetői iskolavizit apropóján.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!

Kétfajta ember van, aki, ha gyereket lát, akkor nem bír magával, nincs tekintettel nemhogy a jóízlésre, az erkölcsre, de a jogszabályokra sem. Iskolák, játszóterek körül ólálkodik, mindenáron be akar oda menni, gyerekeket akar a tekintetével és/vagy a kezével simogatni, velük szeretne fotózkodni. Az egyik a pedofil, a másik a politikus.

Nem véletlenül nyert polgárjogot a hazai közbeszédben a gyerekekkel iskolában, játszótéren fényképezkedő, kiskorú diákkokkal kamera előtt jópofizni próbáló képviselőre, városvezetőre, miniszterre a politikai pedofília jelzős szerkezet.

Ugyanis az általános iskola egy kényszerközösség, ahol a gyerek nem saját jószántából, hanem a tankötelezettség miatt van jelen. Azért, mert oda iratták be a szülei. Felnőttként, ha nem tetszik az, amit egy választási gyűlésen hallok, bármikor szabadon elmehetek.

Az iskolában, tanítási időben, a tanító jelenlétében a gyerek nem teheti meg, hogy feláll és távozik, így nyilvánítva ki a nemtetszését. hogy nyakára szabadítottak egy politikust. Ezért kénytelen eltűrni a vele kedélyeskedni, jópofáskodni, magát ezáltal népszerűsíteni akaró potentát atyáskodását.

Nem lepődtem meg különösebben azon, hogy a tanévkezdés Dézsi Csaba Andrást egy általános iskolában találta.

Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala

Miért csodálkoztam volna ezen, mikor pont én írtam róla, hogy a koronavírus tombolása miatti korlátozások idején is bement - menzarazziát tartva - nem is egy helyi iskolába. Akkor, mikor a gyerekek szülei jóval nehezebben, a járványügyi intézkedések miatt csak nagyon indokolt esetben mehettek be oda. 

Miért mehet be járvány idején váratlanul, rajtaütésszerűen az iskolákba Dézsi Csaba András, ha a szülők nem?

„Több kritika érkezett a Facebook oldalamra, miszerint nem jól főznek a győri menzákon. Elindultam és elkezdem tesztelni. Ahogy megígértem" - írta Dézsi Csaba András fideszes győri polgármester a menzalátogatását rögzítő videójához. Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Az se volt igazán döbbenetes számomra, hogy az önkormányzati média úgy számolt be Dézsi Csaba András sulivizitjéről, mint az '50-es években a Szabad Nép Rákosi Mátyás iskolalátogatásáról. 

„Csillogó szemmel ültek az iskolapadban az 1.D osztály tanulói szerda reggel. Nemcsak az első nap izgalma miatt, hanem mert különleges vendég érkezett hozzájuk. A város polgármesterét, dr. Dézsi Csaba Andrást várták, aki bemutatta nekik az iskolakezdő pakk tartalmát”

– írta a GyőrPlusz tudósítója.

Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala

Hozzátéve még:

„A legkisebbek egy verssel köszöntötték a város első emberét, majd jöhetett az izgalmas bontogatás. A kicsik elsőként egy gyöngybetűkkel írt üzenetre is figyelmesek lehettek, bár ezt többségük még nem tudta elolvasni, a polgármester igyekezett olyan betűket rajzolni, ahogy azt régebben ő is megtanulta az iskolában”

Nagyjából ezt a stílust veszi fel a NER-média, amikor a hatalom embereiről számol be. A szerző ki is érdemelné vele az Utolsó Figyelmeztetés című legendás polgári underground sajtótermék Doromboló cicus díját.

Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala

Én azért ugyanúgy feltettem kérdéseimet az önkormányzatnak, és a tankerületnek, mint a menzarazzia idején.

Arra voltam kíváncsi, hogy:

- Ilyen rendezvény esetén szükség van-e a fenntartó engedélyére, hogy az iskolában való látogatás megtörténhessen?

- Ezúttal is történt ilyen engedélyezés?

- Ha ez engedélyhez kötött, akkor lehetőség, hogy iskolában látogatást tegyen, illetve ott beszédet mondjon, az összes önkormányzati képviselő előtt (az ellenzékieket is beleértve) nyitva áll, vagy ez csak a polgármester számára lehetséges?

- A jelen lévő gyerekek, az iskolai diákjainak szülei hozzájárultak ahhoz, hogy a polgármester ott megjelenjen, beszédet mondjon, s eközben a gyerekekről fénykép készüljön? Ha igen, akkor ez a hozzájárulás milyen módon történt? Írásban is beleegyeztek a szülők ebbe?

- A jogszabály alapján az, hogy politikusok oktatási intézményben, kiskorú gyerekek előtt megjelennek, ott beszédet mondanak, megengedhető-e? Ha Ön szerint igen, akkor egyetért-e azzal, hogy ez a jog nem csak a kormánypárti, de az ellenzéki politikusokat is megilleti?

Kérdéseimre válasz idáig nem érkezett. Így csak a TASZ korábbi cikkünkben is hivatkozott szakvéleményét tudom idézni, mely szerint az iskolai politizálást tiltja a köznevelési törvény:

„a nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható”

Persze Dézsi Csaba András magyarázhatja úgy az iskolalátogatását, (már ha szóba állna portálunkkal)  hogy ő nem politikai szónoklatot tartott a kisdiákoknak, csupán ingyenes füzetcsomagot osztogatott nekik. Ja. Mi pedig most jöttünk a hathúszassal, nyilván.

Az országgyűlési képviselőjelöltek némelyike sem kampányol, nem bizony. Ő csak zsák krumplit osztogat szegény, nélkülöző embereknek. Ne vicceljünk már. Ha egy politikus valamelyik közintézményben megjelenik ajándékot, ingyen cuccot osztogatni, nyilván azért teszi, hogy önmagát és pártját jobb színben tüntesse fel, ezen keresztül majdani újraválasztási esélyeit növelje.

És ha a törvény nem is tiltaná, hogy egy kényszerközösségben, kiskorúak között a hatalom birtokosaként önmagamat népszerűsítsem, a jóízlés, az erkölcs, az önkontroll akkor is megálljt kellene, hogy parancsoljon ennek.

Mert a gyerekek szülei között biztos vannak olyanok, akik nem szimpatizálnak Dézsi Csaba Andrással és pártjával. De mégse mernek szólni. Féltik gyermekük jövőjét, tanulmányi előmenetelét. Akkor is félnek, ha a polgármester szerint erre nincs okuk. Ezért nem tiltakoznak, inkább kénytelen-kelletlen elviselik, hogy a politikus beletolakszik gyermekük életébe azzal, hogy a tanteremben fotóztatja magát.

De megközelíthetjük másfelől is az ügyet, feltehetjük másképp is a kérdést:

Mi keresnivalója kormánypárti önkormányzati politikusoknak egy olyan iskolában, amihez az önkormányzatnak, mint fenntartónak már semmi köze, mert épp az ő pártjuk által alkotott többség mondott le eme jogról az állam javára?

És amikor valami kényes ügyben keressük őket, akkor nagyon is tudnak hivatkozni rá, az érdemi nyilatkozatot elhárítandó: nem mi vagyunk a fenntartók, hanem az állam, semmi közünk hozzá.

Például amikor a győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskola egyháznak való átadásáról kérdeztem a terület fideszes önkormányzati képviselőjét, Sík Sándort, ő így hárított:

Győrszentiván településrészen, mint  önkormányzati képviselő folytatom tevékenységemet. A településünkön működő Móricz Zsigmond Ált. Iskola, valamint a Váci Mihály Ált. Iskola egyaránt a Győri Tankerülethez tartozik.​ ​A Győri Tankerület nem tartozik a Győr M.J.V. Önkormányzatához, következésképpen a két iskola sem önkormányzati fenntartású intézmény. A Bencés Szerzetesrend és annak Oktatási Igazgatósága sem tartozik Győr M.J.V. Önkormányzatához, így mint helyi önkormányzati képviselő a két fenntartó közötti megállapodás létrehozásában nem vagyok kompetens

– válaszolta.

Mikor Dézsi Csaba Andrást kérdeztük ugyanerről a vele készített interjúban, ő is inkább kitérni próbált: 

Sík Sándor szentiváni képviselő szerint a Váci Mihály Iskola egyházi átvétele ügyében nincs dolga az önkormányzatnak. Tényleg nincs? – kérdeztük.

Ön szerint van?

– kérdezett vissza jól ismert stílusában a polgármester.

Mondjuk közvetíthetne az elégedetlen szülők és az egyház, illetve a tantestület között – vetettük fel.

Én mielőtt megszólalok, tájékozódni szoktam, és valós problémákkal szeretek foglalkozni. Az, hogy az egyik-másik ellenzéki párt propagandalapjának ez jelentős problémát jelent azt én értem, de hivatalos információt még nem kaptam a tankerülettől

– felelt Dézsi Csaba András.

Nem nekünk, a szülőknek jelent. Sok szentiváni szülő nemtetszését fejezte ki a váltás kapcsán. Ők győri választópolgárok – forszíroztuk tovább.

De engem nem kerestek meg. Ha hozzánk fordulnak segítségért, akkor természetesen foglalkozni fogunk vele

– tett pontot a témára.

Viszont ebben a füzetosztogatós esetben nem kellett noszogatni a polgármestert, hogy elmenjen az iskolába, és teríthesse a zsák krumpli iskolai megfelelőjét. Dézsi Csaba András, úgy tűnik, minden alkalmat megragad, hogy gyerekekkel fotózkodjon, ezt tette a Győr 750 apropóján is. Akkor pont nem iskolában, de mint láttuk, járvány ide, jóízlés oda, az iskolába is simán bemegy.

Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala

Ceterum censeo: az a véleményem, hogy politikusnak az iskolában tanítási időben, a gyerekek között semmi keresnivalója. Onnan őket párthovatartozásra tekintet nélkül ki kell(ene) tiltani. Ha valamit kérek, sőt követelek az ellenzéktől akkor egyebek között azt, hogy amennyiben hatalomra kerül, álljon ellent a csábításnak, s kerülje el nagy ívben az általános iskolákat, a kiskorú diákokat, sőt.

Hozzon külön jogszabályt a politikai pedofilok ellen, vagy szigorítsa a jelenlegi paragrafusokat.

Ha nem így tesznek, akkor kénytelen leszek róluk is cikket írni. 

       

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.