Németh Eszter az Ugytudjuknak: Abban reménykedem, hogy az ellenzéknek kétharmada lesz

Pintér Bence 2021-08-30 11:04:48
Helyi munkahelyteremtés, a NER lebontása és civil kontroll: a pártnélkülieket akarja megszólítani a CIvil Bázis jelöltje, Németh Eszter a győri kettes körzetben. Interjú!

Sok más körzettel ellentétben Győrben még van tétje az ellenzéki előválasztásnak, hiszen több párt több jelöltje versenyez majd egymással a helyi előválasztók felhatalmazásáért mind a két körzetben. A győri kettes körzetben (Győr délnyugati része és az ebben az irányban fekvő települések) is így van ez, pedig sokak szerint itt biztos Fidesz-győzelem várható jövőre. Az Ugytudjuk segíteni akarja a győri előválasztók döntését, ezért szeretnénk alaposan bemutatni a jelölteket: első körben egy interjúsorozattal. A 2-es körzetben elsőként Balla Jenő független, civil önkormányzati képviselő válaszolt kérdéseinkre, most pedig Németh Eszter úszásoktató, ellenzéki aktivistát, a Civil Bázis tagját kérdeztük.

A győriek a legutóbbi választáson megjárták kicsit egy magát civilként reklámozó alakulattal, így kezdjük talán itt: mit kell tudni a Civil Bázisról?

Találkoztam már ezzel a bizalmatlansággal a falvakat járva. Győrújbaráton egy bácsi mondta, hogy „persze, ön is függetlenként adja elő magát, aztán a végén fideszes lesz!” Mondtam neki, hogy bármikor megesküszöm rá, hogy ez biztos nem így lesz. A Civil Bázis alapítói közül Horgas Péter, Törley Kata (Tanítanék Mozgalom), Szalai Kriszta ismertebb nevek – ők nem vádolhatók azzal, hogy ma kezdték volna a civil aktivitást. A csapatot is ez jellemzi: vidéki tanárok és más emberek vannak itt, akik évekre visszamenőleg nagy aktivitást mutattak.

Úgy gondolták, hogy van a 30 százaléknyi fideszes és a 30 százaléknyi ellenzéki szavazó melletti 30 százaléknyi elkötelezetlen szavazó, akiket a pártok nem tudnak megszólítani. Úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk megtalálni ezt az utóbbi harminc százalékot. Jelölőszervezetként technikai okokból nem tudunk részt venni az előválasztáson, ezért függetlenként indulunk: hét jelöltünk van, ketten fővárosi körzetben, a többiek vidéki körzetben indulnak.

Reális cél az, hogy elérjék azokat, akiket a nagy médiaeléréssel, hálózattal rendelkező pártok sem tudnak megszólítani?

Nyakamba vettem most ezt a körzetet, és a 34 település harmadát már megjártam

– rengetegszer azt láttam, hogy az emberek ebből a palettából nem tudnak választani. Jó, hogy jöttem, mondták, mert tíz éve nem láttak élő embert, aki politikával foglalkozik.

Ha jól tudom, nem Győrben vagy környékén, hanem a fővárosban él. Mit kell tudni önről, és hogy jött az, hogy itt induljon?

Budapesten élek nagyjából 23 éve, viszont Győrben nőttem fel, itt érettségiztem, édesanyám itt él, édesapám tényői, az unokatestvérem Győrságon él. A régi barátaim, osztálytársaim itt élnek. Civilként nem láttam értelmét, hogy Budapesten induljak el, például 8., 9. kerületben, ahol élek. Talán nem vagyok olyan ismert, mint a pártok jelöltjei, de van egy gyanúm, hogy a Győr környéki falvakban ők sem olyan ismertek.

2015 óta aktív vagyok politikailag, én voltam az az őrült, aki az internetadós düntetésen a Hír TV kamerája előtt ugráltam, és nem hagytam őket közvetíteni; ott voltam a Sándor-palota festésénél; én raktam ki a CEU-tüntetések alkalmával a mécsest a parlament elé. Eddig országosan voltam aktív, helyben nem, de jelölttársaimmal ellentétben én ezt próbálom úgy ledolgozni, hogy járom a térség falvait.

Mi az a három fontos ügy a körzetből, amit ön szerint képviselni kell majd a parlamentben?

A Civil Bázison belül célunk, hogy valóban képviselők legyünk, azaz az emberek problémáit képviseljünk a parlamentben, ez alapján számonkérhetőek is legyünk. A térség bejárása alatt kiderült számomra, hogy a sztereotípiával ellentétben vidéken is követik a politikát, a legkisebb falu végén a dióját törő néni is nézi az ATV-t.
Az egyik probléma, amit többen jeleztek, hogy jó lenne, ha a munkaügyi központban nem lenne az a terror, hogy ha nem fogadják el a mási ktelepülésen lévő, alacsony bérezésű munkát, akkor a segélyt is megvonják tőle, és kikerül az ellátásból. Sokan panaszkodtak arra, hogy kevés a nyugdíj. Volt olyan önkormányzati képviselő, aki elmesélte, hogy a falujának megígérték a körforgalmat és a bekötőutat, de nem lett belőle semmi.

Amit én látok, hogy a 82-es út problémás, ki kéne szélesíteni. A másik, hogy helyi munkahelyeket kellene teremteni, erre nekem rengeteg ötletem van. Kulturális fesztiválokat lehetne szervezni. Győr egy egészségturista központ, ezt 20-30 kilométerre ki lehetne terjeszteni. Rengeteg ötlet van, ami teremtene helyi munkát, és akkor az út problémája is kevésbé lenne nyomasztó. A legnagyobb beruházás mindenhol egyházi. Veszprémvarsányban az iskolára ráköltöttek húszmilliót, a templomra 38,5 milliót. Bementem a vasárnapi misére, ült bent harminc ember. Több értelme lenne, ha a pénzt inkább helyi munkahelyek teremtésére fordítanák. Nekem nagy szívfájdalmam manapság, hogy minden a kereszténységről szól, miközben az állam szerepét elválasztottuk az egyháztól. Szerintem nem jó, hogy mind az oktatásban, mind más területeken túl vannak finanszírozva az egyházak.

A kettes körzetet nem igazán tartják nyerhetőnek ellenzéki körökben. Ön szerint le lehet győzni Kara Ákost?

A számokat én is láttam, plusz meg kell jegyeznem, hogy Kara Ákos jó jelölt: foglalkozik a térséggel, benne van a falvak életében. Megérdemelten nyert négy éve. Az emberekkel beszélgetve azonban azt látom, hogy nagy az elégedetlenség a Fidesszel szemben, ez pedig káros Kara Ákosnak is.

Messze nem annyira nyerhetetlen a körzet, mint ahogy azt sokan hiszik.

A Civil Bázis számára mi a legfontosabb probléma a Fidesz rendszerével?

Nagyjából minden – azt könnyebb felsorolni, amit pozitívnak látok. Úszásoktató vagyok, ezért nagyon értékelem, hogy sok uszodát felújítottak. Ezen túl semmivel sem értek egyet. Az alkotmány, a jogállami keretek lerombolása, a korrupció, az oktatás központosítása, az egyetemek elrablása, a médiaviszonyok átalakítása… A sportra visszatérve: a TAO-rendszert is át kell alakítani, és azt sem tartom jónak, hogy az olimpikonokat egy életen át mi tartjuk el, és az összes állami intézményben utána ingyen csinálhatják a bizniszeiket. Ehhez hozzá kell nyúlni. A tömegsport-élsport arányát változtatni kell.

Érdekes, hogy két olyan dologba is beleáll, amit szent tehénnek szokás tartani: az egyházak állami finanszírozásába, illetve az élsport támogatásába.

Egy olimpikont, amíg felkészül, nagyrészt az állam finanszírozza. Az olimpiai éremért jutalmat, majd életjáradékot kap, ami nem kicsi összeg.

Ezen felül miért kéne azt biztosítani, hogy Hosszu Katinka kizárólagosan használja az új arénát, amiért a mai napig nem biztos, hogy fizet?

Darnyi Tamás Budapest három kerületének leuralja az iskolai úszásoktatását pályáztatás nélkül, kap hozzá buszokat is. Mi tartjuk el a magánbizniszeiket is.

Mivel nem pártjelölt, rékérdezek: ön szerint más minőséget fog képviselni ezekben a kérdésekben az ellenzék?

Szerintem most van az utolsó pillanat, amikor az előválasztás szűrheti a jelölteket. Hiszek abban, hogy Hadházy Ákos például legyőzi Tóth Csabát Zuglóban. Az előválasztás végére nagyjából el fog dőlni a választás eredménye. Hiteles jelöltekre van szükség. Én abban reménykedem, hogy az ellenzéknek kétharmada lesz.

Melyik miniszterelnök-jelöltet támogatja az előválasztáson?

Mindenki mellett és ellen is fel tudok hozni érveket. Három favoritom van, de mivel a Kossuth Körrel szorosan együtt dolgozom a körzetben, ezért Márki-Zay Péternek gyűjtök aláírásokat – ő pedig benne van a három favortiomban.

Fotók: Németh Eszter FB

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.