Balla Jenő: Nem fideszes kiskirályok kellenek, hanem erős helyi közösségek

Pintér Bence 2021-08-27 10:06:00
Ismét itt egy választás, amin elindul Balla Jenő győri civil önkormányzati képviselő: most a kettes választókerület előválasztásán találkozhatunk vele. Kérdéseinkre válaszolva elmondta: a parlamentben mindent el fog követni azért, hogy ne vonjanak el évi 8 milliárd forintot a várostól, mint ahogy azért is, hogy a támogatásokban se az utolsók közt legyen Győr. Interjú!

Sok más körzettel ellentétben Győrben még van tétje az ellenzéki előválasztásnak, hiszen több párt több jelöltje versenyez majd egymással a helyi előválasztók felhatalmazásáért mind a két körzetben. A győri kettes körzetben (Győr délnyugati része és az ebben az irányban fekvő települések) is így van ez, pedig sokak szerint itt biztos Fidesz-győzelem várható jövőre. Az Ugytudjuk segíteni akarja a győri előválasztók döntését, ezért szeretnénk alaposan bemutatni a jelölteket: első körben egy interjúsorozattal. A 2-es körzetben elsőként Balla Jenő független, civil önkormányzati képviselő válaszolt kérdéseinkre.

Mit mondana, miért Balla Jenő a legjobb választás a 2-es körzetben?

Ezt a kérdést a választóknak kell eldönteniük, de arra tudok válaszolni, hogy miben vagyok más jelölt. Először is nem vagyok pártember, a győri közgyűlésbe is civil szervezet vezetőjeként kerültem be. Sokszor látok olyan helyzeteket, amikor a párthűség felülírja a politikusok szándékait. Nálam ez nem fordulhat elő, számomra a politikában Győr, a győriek érdeke az első.

Másodszor: jobboldali, szabadelvű, demokrata, európai magyar vagyok és győri közgyűlésben gyakorló ellenzéki. Szeretném, ha kormányváltás lenne, mert azt gondolom nem jó irányba haladunk, de a váltás akkor lehet sikeres, ha azt a néhány dolgot megőrizzük, ami jól működik.

Családapaként, vállalkozóként gondolok itt például az egykulcsos adóra, a családi adókedvezményekre, a különböző kisvállalkozókat segítő adóformákra. Mérnök vagyok, dolgozni szeretek, nem pedig beszélni a munkáról. A jövőbeni siker azon múlik, hogy nagyobb hangsúly legyen a szakmaiságon, a munkán, együttműködésen és a politika ne az állandó harcról és permanens kampányról szóljon, ne telepedjen rá az emberek hétköznapjaira.

Beszélt arról, mi az, ami jó a mostani rendszerben: gondolom van olyan is, amivel gondja akad.

Azért az, hogy nem minden rossz, az nem jelenti azt, hogy nem lehetne sokkal jobban csinálni. A kormánykommunikációt hallgatva sokszor érzem azt, hogy egyszerűen szólva hülyének vagyok nézve. Sikerpropaganda van, de a mögöttes tények, számok mást mondanak. Az államadósságunk rekordmagas, a kormány tíz év alatt közel megduplázta. Az infláció a régióban a legmagasabb, még úgy is, hogy kozmetikázzák.

Az EU-s támogatások sikeres pályázásához lassan párttagkönyv kell, miközben felesleges dolgokra költenek el milliárdokat, azt is hatékonytalanul.

Azt a pénzt, amiből újra lehetett volna gondolni az országot, vagy oligarchák kapják, vagy multicégek. A középréteg, a polgárság csúszik le, a szegényebb rétegekből lassan lehetetlen szintet lépni. Az egészségügy, oktatás helyzete is sokat romlott, de legalább van sok szép stadionunk. 2006-ban azért támogattam a Fideszt, mert jó dolgokat mondtak, jó volt az irány. 2022-ben azért akarok ellenük indulni, mert a tettek mást mutatnak, mint a szép szavak. Hogy az akarat vagy a tehetség hiányzott a részükről, az az eredmény szempontjából mindegy.

Ez akár szimpatikus lehet a Fideszben csalódott választók számára, de mi a helyzet a baloldali választókkal?

Azt gondolom, hogy ma már nincs értelme a jobb-bal felosztásnak. Amikor azt mondom, hogy alapvetően jobboldali vagyok, az alatt azt értem, hogy több olyan jobboldali érték van, ami hozzám közelebb áll. Ez nem jelenti azt, hogy nem tartom fontosnak a szolidaritást, vagy más baloldali értékeket. Vállalkozó vagyok, a munka világából jövök, én a gyakorlati problémákat szeretem, és azokra a gyakorlatias megoldásokat. Volt főnököm, volt beosztottam, vállalkozóként produktumból élek és nem könnyen nyert tenderekből meg támogatásokból.

Politikusként is tenni, jobbítani szeretnék. Szeretném, ha legalább a gyerekeim életében elérné az ország az ausztriai életszínvonalat. Ezzel – azt gondolom – könnyen egyet lehet érteni, akár jobb-, akár baloldali beállítottságú valaki. De hogy egy másik példát mondjak, a Mindenki Magyarországa Mozgalom – az ő színeikben indulok az előválasztáson – alapítójára, Márki-Zay Péterre sok baloldali ember adta le a voksát Hódmezővásárhelyen, mert a tisztességgel elvégzett munkának nincs pártállása. Szurkolok annak, hogy a miniszterelnök-jelölti előválasztáson is hasonlóan jól szerepeljen, hogy végre ne a pártlogó, hanem az egyéni kvalitások döntsenek abban, hogy milyen vezetőnk van.

Miért Márki-Zay a legalkalmasabb ön szerint miniszterelnökjelölti szerepre?

Mert jól képzett, világlátott ember, tisztességes családapa, aki önerőből bizonyított politikusként is. Tisztelem őt az eddigi eredményeiért, és azt gondolom, hogy olyan ember kell az ország élére, aki betemeti, és nem ássa az árkokat, aki nem országhatáron belül kerget ellenségképeket, hanem az ország felemelkedéséért dolgozik.

Győrre visszatérve: a jelenlegi képviselő, Kara Ákos teljesítményével mennyire elégedett?

Nem az én tisztem megítélni a teljesítményét, de nyilván nem indulnék, ha nem gondolnám, hogy jobban tudom képviselni a várost. Győr sokkal kevesebb támogatást kap a központi kalapból, illetve évente sokmilliárdot von el a kormány szolidaritási adó címén. Ez ellen egy Győrt képviselő politikusnak keményen fel kellett volna szólalni. Gyakorlatilag az Audi iparűzésiadó-befizetését egy az egyben elviszik a városból. Sokan megmosolyognak amikor az osztrák életszínvonalat hozom fel, pedig Győr és környékét tekintve lenne alapja.

Ha leegyszerűsítem, az ország GDP-jének közel 10 százaléka jön a megyéből, miközben a lakosság az 5 százaléka az ország lakosságának. Akkor nagy vonalakban kétszer jobban kellene élnünk, mint az átlag magyarnak, de legalább másfélszer.

Ez nagyon nincs így.  Aki azt mondja, hogy hát milyen szépen fejlődik a város, az ebbe is gondoljon bele. Eközben egyébként más városok, pl. Debrecen tényleg szépen fejlődnek, többek közt a Győrtől elszedett szolidaritási adóból. 

A választókerületnek csak egy része Győr, nagyobb részét adják a Győr környéki települések. Mit képviselne ezekkel a falvakkal kapcsolatban a parlamentben?

Őket ugyanannyira szeretném képviselni, mint a Győrieket, hiszen a problémáink is közösek. Ha Győr jól teljesít, akkor jól teljesítenek azok a falvak is, ahonnan sok esetben Győrbe járnak be dolgozni az emberek.  Az agráriumból jövök, a vállalkozásom is ebben a szektorban dolgozik, jól ismerem a magyar falvak világát, problémáit. Sok településnél azt látom, hogy mennek el az emberek, a közszolgáltatások hiányosak, a vonzereje kisebb a falvaknak. Azt gondolom, hogy erre nem az a megoldás, hogy uniós pénzből évente kétszer koncert van, hanem a színvonalas infrastruktura és közszolgáltatás, legyen szó rendelőről, vagy iskoláról, járható és jó utakról, hogy be lehessen kapcsolni minden települést Győr vérkeringésébe.

Emellett szükség lenne az életképes – nem pedig a megfelelő pártkötődésű – helyi vállalkozások támogatása. Nem kiskirályok kellenek, hanem arányosan fejlődő, erős helyi közösségek. 

Mi az a három ügy, amit képviselőként bevinne a parlamentbe?

Választási kampányok során a jelöltek azon versenyeznek, ki tud több fejlesztést ígérni, aztán ezek vagy elmaradnak, vagy borzasztó hatékonysággal valósulnak meg, ezért az én megközelítésem kicsit más. Ahhoz, hogy valaki pénzt költsön, főleg a mások – jelen esetben az adófizetők – pénzét, nem kell nagy tehetség. A források megszerzéséhez kell, és azok hatékony elköltéséhez szintén. Amit szintén szeretnék tisztázni, a gazdaságot nem a politikusok fejlesztik, hanem a vállalkozók, vállalkozások. Az útépítésekről szintén szakembereknek kellen dönteni, majd szakemberekkel elvégeztetni. Dolgoztam a GYSEV-nél logisztikusként, ha kell, szívesen leülök szakmai vitákra a városi kötött pályás közlekedés kapcsán, de nem politikusként, és ezt más politikusnak sem ajánlom. Egy politikusnak sokkal inkább feladata, hogy olyan alapokat –forrásokat, jogbiztonságot, hosszútávú szemléletet – biztosítson, amin a szakemberek tudnak építkezni. 

Ennyi elég előszónak. A következő témákat fogom teljes erőbedobással képviselni:

Számomra elfogadhatatlan az, hogy egy debreceni polgár kétszer annyit érjen a kormányzatnak, mint egy győri. A parlamentben mindent el fogok követni azért, hogy ne vonjanak el évi 8 milliárd forintot a várostól, mint ahogy azért is, hogy a támogatásokban se az utolsók közt legyünk. 

Ha csak ez a pénz itt marad minden évben és hasznosan, hatékonyan költjük el, akkor azt gondolom már többet ígértem, mint bármelyik más jelölt. Ha a szolidaritási adót nem lehet lenullázni, akkor pedig azért fogok kiállni, hogy Győr szolidaritásból befizetett pénzét ne Hajdú-Biharban költsék el, hanem kapják meg azok a Győr környéki falvak, amelyek sokat tesznek és tehetnek a térség fejlődéséért, mégsincsenek bővében az állami forrásoknak.

A második kiemelt témám Győr és térsége gazdaságának bővítése. Helyi vállalatokkal, vállalkozásokkal együtt új irányokat kell találni a meglévő stabil alap mellé. A sikeres autóipari multik rengeteget tettek hozzá a városunkhoz, de mellettük bőven van helye sikeres magyar kis- és középvállalkozásoknak más iparágakból. Ennek a lehetőségét, infrastruktúráját a politika tudja megteremteni, képzésekkel, célzott támogatásokkal. Győr és térségének az adottságai az agrárium terén kiemelkedőek.

Elhibázottnak tartom az agrártámogatások rendszerét. Egyrészt a legtöbb támogatást kapók listája nagy átfedést mutat a leggazdagabb magyarok listájával. Igazságtalannak tartom azt, hogy a legvagyonosabbakat óriási pénzekkel támogassuk, miközben a kis- és középvállalatok töredékét kapják.

Ráadásul sok esetben a támogatás arra megy, hogy búzát és kukoricát termesszenek; ennél azért a magyar mezőgazdaságban sokkal több van. Nincs annál nagyobb hiba, mint az értéklánc alján megállni, ezért a mezőgazdasági támogatások átalakítása mellett a helyi feldolgozóipart tartom támogatandónak. Győr egyetemi város, erre alapozva meg lehet teremteni azt a környezetet, amiben informatikai cégek, pénzügyi szolgáltató központok is meg tudják találni a számításukat.

Harmadikként az infrastruktúra fejlesztést emelném ki. Budapestről ma gyorsabban el lehet jutni Fehérvárra, Veszprémbe vagy épp a Balatonra, mint Győrből. Úgy a térségbeli falvaknak, mint a győri és környékbeli vállalkozásoknak is érdeke lenne, hogy déli és délnyugati irányba lehessen normális utakon közlekedni. Emellett az M1 a legzsúfoltabb autópálya, már régen ki kellett volna bővíteni három sávra, hogy elbírja a kelet-nyugati tranzitforgalmat, ez a győriek életét is megkönnyítené.

Ha megválasztják, hogy tudna együttműködni Győr polgármesterével, Dézsi Csaba Andrással?

Polgármester úrral jelenleg is ugyanaz a munkahelyünk. A tapasztalatok alapján néhány dologban egyetértünk, sok mindenben nem. Azt ugyanakkor soha nem vitattam el tőle, hogy Győr boldogulásáért dolgozik. Ez egy olyan közös pont, ami alapján – legalábbis részemről – egész biztosan együtt tudunk működni a jövőben. Győr a Fidesznek úgy tűnik addig nem fontos, amíg nyerik a körzeteket, így azt gondolom, ha a jelenlegi parlamenti képviselők helyett új arcok kerülnek be a törvényhozásba, Győr nem fog rosszul járni, ebben pedig egy lokálpatrióta polgármester biztosan partner lesz. 

Civilként indul a választáson: milyen a viszonya az ellenzéki pártokkal?

Több olyan ellenzéki képviselő van a közgyűlésben, akikkel egy-egy téma mellett hasonló véleményt, kritikát fogalmaztunk meg, egy-egy ügyet együtt képviseltünk, javarészt együtt szavaztunk. Ügyek, témák mentén a jövőben is kész vagyok az együttműködésre, és személyes jó kapcsolatom is van több ellenzéki párt helyi vezetésével. Az előválasztásról sokan azt mondják, hogy az ellenzéki pártok színjátéka, az, hogy én civilként elindulhattam jól mutatja, hogy ez nincs így. Az MMM színeiben indulok, amit ez úton is köszönök.

Egy frakciót is meg kellett neveznem, akikhez csatlakozom, ha nyerek, e téren két párttal tárgyaltam, végül a Momentum lett a befutó.

Az előválasztás óriási változást hozhat a hazai politikába. Aki ezt megnyeri, az képviselheti az ellenzéket 2022-ben. Ez a civilek számára nagy lehetőség; hiszen, ha civilként megnyerem az előválasztást, akkor a teljes ellenzék támogatásával komoly esélyekkel hívhatom ki a kormánypárti jelöltet, most először, egy civilre leadott szavazat nem elveszett szavazat. A választóknak most először lehetősége van eldönteni, hogy kit szeretne, vagy éppen kit nem szeretne látni a startvonalon 2022-ben. Arra buzdítok mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. Aki pedig eldöntötte, hogy rám szavaz, nyugodtan keressen meg, küldjön egy smst vagy egy üzenetet facebookon, elküldöm a tájékoztatót, hogy miként lehet részt venni a szavazáson.     

Szólj hozzá!

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.