Bajban a győri kukás cég, szeptembertől a dolgozók takarítják az irodákat

Pintér Bence 2021-08-23 19:38:28
Pénzügyi gondok miatt megváltak az eddigi takarítócégtől az önkormányzati tulajdonú GYHG-nál.

Szeptembertől a dolgozók takarítják az irodákat – többek között így kényszerül spórolni a győri kukás cég, a GYHG, amely milliárdos tartozást gördít maga előtt tavaly óta. Az erről szóló igazgatói utasításban azt írta Herceg Sándor Ottó, hogy „a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. nehéz finanszírozási és gazdasági helyzete miatt a cég vezetése folyamatosan vizsgálja a működési költség csökkentésének lehetőségeit”.

A mostani döntés értelmében szeptember elsejétől a dolgozóknak kell a Sashegyi úti telephelyen, illetve a Bartók Béla utcai ügyfészolgálati irodában elvégezniük a takarítást,

mivel azzal a céggel, aki eddig ezt intézte, szerződést bontottak. A takarításhoz szükséges eszközöket és szereket a GYHG biztosítja.

A cég titoktartásra kötelezett dolgozói számára egyébként nem ez az első kellemetlen meglepetés: a hírek szerint a bérek fizetése is akadozik, tavaly decemberben pedig sok irodai dolgozó a Facebookról tudta meg, hogy 13. havi bérüket „felajánlotta” a fizikai dolgozóknak.

Hova tűnik a pénz?

Az önkormányzati tulajdonú vállalatot tavaly tavasszal Dézsi Csaba András polgármester szervezte ki a Győr-Szol alól, hogy jobban átláthassa annak pénzügyeit. Decemberben a polgármester váratlanul leváltotta a GYHG tavaly tavasszal kinevezett vezetőjét, Koronika Tamást, illetve visszahívta a nagytérségi hulladéktársulás élére kinevezett Borsi Róbertet is – ezt azóta is Szabó Jenő fideszes önkormányzati képviselő vezeti alelnökként.

A GYHG-nak hatalmas tartozása van a nagytérségi társulás felé, mivel előbbinek fizetnie kéne a társulás tulajdonábanálló létesítmények használatáért, ez azonban többször is elmaradt. A társulás májusban megjelent beszámolója szerint tavaly év végén mintegy 1 milliárd 250 millió forinttal tartozott a GYHG a cégnek, amely a régió 112 településének szemétszállítását fogja össze. (Ebből 250 millió forint kölcsön volt, amit a társulás biztosított a GYHG-nak.)

Májusban írtunk részletesebben a GYHG körüli gyanús ügyekről. A cég gazdálkodási adatai alapján cégnél egy felvidéki vállalkozóhoz, Alföldy Alexanderhez kötődő cégek több száz millió forintos, legalábbis gyanús megbízásokhoz jutottak a GYHG működésének minden területén, ráadásul a vállalkozó forrásaink szerint tevékenyen részt vett a cég életében úgy, hogy semmi hivatalos pozíciója nem volt ott.

A csőd szélén táncoló cég ügyei kapcsán példátlan módon még cikkünk megjelenésének napján nyomozást indított különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya. Amikor megpróbáltuk megtudni a polgármestertől, hogy igaz-e a hír, miszerint lezárult a nyomozás, Dézsi Csaba András inkább bemenekült a városházára.

A GYHG honlapján lévő visszaszámláló szerint egyébként 2 hónap és 8 nap múlva Győr lesz a „legtisztább város”.

Szólj hozzá!

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.