A magyar kormány határozatba foglalta: a Norvég Királyság tartozik nekünk a pénzzel

Nagy Donát 2021-08-06 19:13:00
A feltételeket ugyan nem fogadják el, de a civil szervezeteknek járó 77 milliárd forintnyi eurót mégis követelik Orbánék.

Alaposan feldühítette a kormányt, hogy a civileknek szánt pénzek körül kialakult vita miatt végleg elvesztette a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait, egész pontosan 77 milliárd forintot – írja a HVG.

Magyarország agresszív kismalacként utasította vissza a Norvég Alap 77 milliárd forintnyi, civil gyesületeknek szánt euróját

Péntek korareggel közleményt adott ki a norvég külügyminiszter, Ine Eriksen Søreide, amelyben a magyar kormánnyal folytatott, végül eredménytelenül végződő tárgyalásokról számol be röviden - írja a 24.hu. A tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely már elárulta, hogy hét hónap alatt sem sikerült megállapodnia a kormánynak az adományozókkal arról, hogy ki lesz a Norvég Alap és az EGT Alap civil pályázatainak lebonyolítója, aki végül a 77 milliárd forintnyi támogatás átadását megszervezheti hazánkban a civil szervezetek részére.

A pénteken megjelent Magyar Közlönyben ugyanis külön határozatot jelentettek meg, mely kimondja, hogy szerintük Norvégia megszegi az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodásban vállalt kötelezettségeit, és rosszhiszemű eljárása miatt nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó 214,6 millió euró támogatás kifizetésére.

Elbukta a Fidesz a 77 milliárdos Norvég Alapot

írta a norvég külügyminisztérium a Népszavának. A lap szerint ezzel a norvégok egyértelművé tették: az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett. A norvég külügy határozott kijelentésének azért van jelentősége, mert a kormány továbbra is azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a pénz még menthető.

Azaz a kormány a határozatban azt rögzítette, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak.

Most Varga Judit igazságügyi miniszternek és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek tájékoztatnia kell az Európai Unió intézményeit Norvégia "magatartásáról", Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek, Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszternek, valamint Varga Mihály pénzügyminiszternek pedig felül kell vizsgálnia a Magyarország és Norvégia közötti gazdasági kapcsolatokat. Hogy ez pontosan milyen következményekkel járhat, az egyelőre nem világos.

A kormány válasza arra, hogy miért nem fogadják el a Norvég Alap 77 milliárd forintját: Soros!

A Miniszterelnökség nemrég az alábbi közleményt adta ki: Magyarország nem fogadja el Norvégia diktátumát, a két ország közötti megállapodás szerint konszenzussal kell kijelölni a Norvég Alap forrásait elosztó szervezetet. Hét pályázóból Magyarország a Soros György által támogatott Ökotárson kívül bárkit hajlandó volt elfogadni, Norvégia viszont ragaszkodott a Soros-szervezethez és olyan nemzetközileg is elismert pályázókat zárt ki, mint például a Magyar Vöröskereszt.

Norvégia a héten jelentette be, hogy Magyarország számára többé nem elérhetőek a Norvég Alap 2014–2021-es forrásai, ezzel 77 milliárd forinttól esett el az ország. A vita abból fakadt, hogy Magyarország nem volt hajlandó elfogadni, hogy – ahogy eddig – most is a pályázaton legtöbb pontszámot kapott Ökotárs alapítvány kezelje a civileknek járó pénzeket, ami egyébként a teljes összeg körülbelül öt százaléka. Az indok szerint a magyar kormány azért fúrta meg a megállapodást, mert a szervezet mögött valójában Soros György áll.

Borítóképünk illusztráció, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szólj hozzá!

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.