Hétszázötven négyzetkilométerrel zsugorodtak az izlandi gleccserek az elmúlt 20 évben

Vágvölgyi Bálint 2021-06-02 08:35:05
Két szó: globális felmelegedés.

Nagyjából 750 négyzetkilométerrel zsugorodtak, vagyis felszíni területük 7 százalékát veszítették el az izlandi gleccserek az elmúlt 20 évben a globális felmelegedés miatt - derült ki egy tanulmányból.

A Jökull című izlandi tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint a szigetország több mint 10 százalékát beborító gleccserek területe 10 400 négyzetkilométerre zsugorodott 2019-ig.

A gleccserekkel borított terület csaknem 2200 négyzetkilométerrel (18 százalékkal) lett kisebb 1890 óta. A kutatók legfrissebb számításai szerint a csökkenés majdnem egyharmada 2000 óta következett be.

Szakértők már korábban figyelmeztettek arra, hogy az izlandi gleccserek akár teljesen eltűnhetnek 2200-ra.

A tanulmány készítői szerint Izland gleccserterületeinek változékonysága nagyjából 1890 óta összefügg az éghajlat változékonyságával. Az izlandi Okjökull 2014-ben veszítette el gleccser státuszát - a szigetországban elsőként -, miután a kutatók megállapították, hogy halott jég alkotja és már nincs elegendő nyomás, ami mozgassa.

A Nature című tudományos folyóirat áprilisban közölt egy tanulmányt, amely szerint a világ 220 ezer gleccserének majdnem mindegyike egyre gyorsabb ütemben veszít tömegéből, a 21. századi globális tengerszint-emelkedés több mint egyötödét adva.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) műholdas adatait elemezve a szakemberek megállapították, hogy 2000 és 2019 között a világ gleccserei évente átlagosan 267 milliárd tonna jeget veszítettek. A gleccserek olvadásának üteme élesen emelkedett a vizsgált időszakban.

Szólj hozzá!

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.