Rejtett beírásokat fedeztek fel Boleyn Anna imakönyvében

Nagy Donát 2021-05-20 01:12:11
A könyvet VIII. Henrik angol király második felesége olvasta, még a kivégzése előtt.

Anna volt az első angol királyné, akit kivégeztek, miután bűnösnek találták házasságtörésben, vérfertőzésben és felségárulásban. VIII. Henrik parancsára végezték ki 1536. május 19-én.

Hóráskönyve azonban több száz évvel később előkerült William Waldorf Astor gyűjteményéből, aki 1903-ban megvásárolta a Hever-kastélyt, ahol Anna gyerekkorát töltötte. A könyv ma is itt látható.

Kate McCaffrey, a kastély volt dolgozója, a Kenti Egyetem végzős hallgatója ultraibolya fény és szövegszerkesztő szoftver segítségével feltárta azoknak a nőknek a nevét, akik titokban egymásra hagyták a könyvet a parancs ellenére, amely Anna személyes tárgyainak eltávolítását rendelte el - írja az MTI.

A legenda szerint Anna a hóráskönyvet (középkori eredetű imádságoskönyv) halála napján egy udvarhölgyének adta. A könyvben, melyet magával vihetett a kivégzésre, szívszorító bejegyzés olvasható Anna aláírásával: "remember me when you do pray" (emlékezz rám, amikor imádkozol).

McCaffrey majdnem egy éven át tanulmányozta a könyvet a Hever-kastélyban. Kitörölt beírásokat fedezett fel az új technológiával: Elizabeth Shirley, Philippa Gage, John Gage és Mary West neve is bele volt írva a hóráskönyvbe.

A Sundridge településhez köthető nevek egy negyedikre, a kenti Cranbrookba való Guildford családra is utaltak.

Világos, hogy a könyvet egymásban bízó nők hálózata adta kézről kézre, anya a lányának, testvér az unokahúgnak. Ha a könyv más kezekbe jutott volna, szinte biztosan kérdéseket tettek volna fel Annának a könyvben olvasható aláírásáról

- magyarázta a történész.

Ehelyett a könyvet gondosan hagyták örökül egymásnak főként nők, akik óvták Anna írását és bátorították egymást, hogy írják be a saját nevüket is

- magyarázta.

Egy olyan világban, ahol a nőknek igen kevés alkalmuk nyílt, hogy vallással vagy irodalommal foglalkozzanak, a közösség érzésének és az önkifejezésnek egy apró lehetősége volt, hogy beleírták nevüket a hóráskönyvbe és őrizték leghíresebb tulajdonosának titkát

- tette hozzá McCaffrey.

Szólj hozzá!

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.