Hétfőtől nincs home office és végre a gyerektől is megszabadulunk

Bazsó Bálint 2021-05-07 08:28:55
Május 10-től kicsit minden a régi lesz.

Csütörtök éjjel megjelent az a kormányrendelet, amely részletezi a május 10-én életbe lévő változtatásokat.

Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy hétfőtől, a nyitás következő lépcsőfokaként kinyitnak az általános iskolák felső tagozatai és a középiskolák is. Ezzel összefüggésben "az óvodások és iskolások esetében lehetővé válik a sportlétesítmények, az uszodák, az edzőtermek és a jégpályák szervezett keretek között (testnevelés óra, sportszakkör, iskolai sportkör vagy sportoktatás) történő látogatása." - olvasható a rendeletben.

Enyhítenek az utazási szabályokon is, így a koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt álló tizennyolcadik életévüket be nem töltöttek karanténkötelezettség nélkül térhetnek haza Magyarország területére.

Gulyás: Augusztusig maradnak a korlátozások azok számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal

kezdte beszédét Gulyás Gergely a mai kormányinfón. Elmondása szerint a felnőtt lakosság közel 53%-át sikerült beoltani, ennek volt köszönhető a fokozatos nyitás és a szabadság visszaszerzése. „Ez a szabadság még nem teljes" - tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hozzátéve, hogy aki beoltatja magát, majdnem teljesen visszakaphatja a régi életét.

Nem biztat már az otthoni munkavégzésre senkit az állam

Fontos változás, hogy visszavonják a "közigazgatásban elrendelt lakó-, illetve tartózkodási helyen történő munkavégzést", valamint a  gazdaság szereplőit sem kéri arra az állam, hogy türekedjenek az otthoni munkavégzés alkalmazására.

A felsőoktatás kapcsán is változás, hogy immáron "a  felsőoktatási intézmény rektora dönthet az  oktatás – így különösen a  hallgatók gyakorlati képzésének, valamint a tanulmányi és vizsgaszabályzat szerint hallgatói jelenlétet igénylő tudásmérésnek – személyes érintkezés mellett történő megszervezéséről, a szükséges védelmi intézkedések betartásával", magyarra lefordítva: a nyári vizsgaidőszakot már rendes körülmények között is megtarthatják, ha a rektor úgy dönt.

Nem valószínű, hogy meghosszabbítják a veszélyhelyzetet

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte:  felnőtt lakosság közel 53 százalékát sikerült beoltani, ennek köszönhetően pedig megkezdőhetett a fokozatos nyitás.

Ugyanakkor hozzátette: „Ez a szabadság még nem teljes”, ám aki beoltatja magát, az „majdnem teljesen” visszakaphatja a régi életét. 

Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi járványügyi korlátozások a védettséggel nem rendelkezők számára augusztusig fenn fognak maradni, ami azt jelenti, hogy a koncertek, fesztiválok, éttermek, szállodák látogatása még hónapokig védettségi igazolványhoz lesz kötve.

Szólj hozzá!

"Hosszú évek óta hitvallásom, hogy egy dolog szent az maga a fesztivál."

Olvasói levelet kaptunk a Győr-Logistic Kft. ügyvezetőjétől, Lakatos Gyulától.

Egy szombathelyi születésnapon tört ki verekedés

Félreérthető szituba keveredett egy nő és egy férfi.

Pintér Bence: Újra indulok a polgármesteri székért!

Az is kiderült, hogy a TSZV-nek van 15 egyéni jelöltje.

Pintér Bence: Fekete Dávid és a Győr-Szol hülyének néz mindenkit

A polgármester szerint a cég cáfolata csak trükk a számokkal, és továbbra sem tudni, hogy hol a pénz!

Kávé, festmények és múzeumi szakmai nap - februári programok a Rómer Múzeumban

Tárlatvezetés a Café Kultúrban, szakmai nap múzeumi dolgozóknak, és még több izgalmas időszaki kiállítás várja az érdeklődőket februárban Győrben.

A Győr-Szol-t azonnal megvédte saját médiacége az eltűnt(?) milliárdok ügyében

Ráadásul ők már azt is tudják, hogy Pintér Bence lepaktált a TISZA Párttal. 

A járdán akarta elütni haragosát egy nő Győrben

Meglátta a zebránál, dühbe gurult, majd megfenyegette, hogy megöli - három évet is kaphat.

A Győr-Szol szerint nem tűnt el 1 milliárd 700 millió forint

Közleményben reagált a cég Pintér Bence kijelentéseire.

Kiskorú gyermekével lopatott egy nő Szombathelyen

Egy doboz gyógynövényt tartalmazó étrend-kiegészítő kapszulát csent el.

30 és 100 négyzetméteres lakások is lesznek a szombathelyi volt SZTK-épületében kialakítva

Üzleteknek és egészségügyi szolgáltatóknak is alakítanak ki helyiségeket.

Tanúként hallgatja ki a Rendőrség Pintér Bencét a fideszes miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt által felügyelt önkormányzati cég furcsa szerződései ügyében

A polgármester szerint a cég többször kijátszotta azt, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírniuk, így az általuk kiválasztott vállalkozásoknak szignóztak ki munkákat.

Szijjártó Péter: hatszáz munkahely vált betonbiztossá a MAM-Hungáriánál a kormány támogatásával Vaskeresztesen

4 milliárd 500 millió forintnyi fejlesztést jelentett be a miniszter. A kormány 870 millió forintnyi támogatást csap hozzá a költségekhez.

Házasság hete 2026 Győrben - a hűség szabadsága

Előadások, séták, gyertyafényes randevúk és közös élmények várják a párokat február 1. és 19. között.

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák – a légszennyezés eddig elfedte a helyzet valódi súlyosságát

Az 1,5 °C-os melegedési küszöb felett olyan világba lépünk, ahol már nemcsak fokozatos, hanem láncreakciószerű és visszafordíthatatlan éghajlati változások indulhatnak be.

Megjelent az M86-M87-es utak kivitelezésének közbeszerzése

Az üzemeltetési, fenntartási és finanszírozási feladatok is a pályázóé lesznek.

84 százalékos profit, nulla közbeszerzés - Pintér Bence szerint így működik a győri üzleti csoda

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.

2026-ban június 12-13-án és 16-án rendezik meg Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt

Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.