Alternatív médiatörténelem NER-hívőknek: képzeld el, hogy ezt Gyurcsány csinálja!

Papp László Tamás 2021-05-03 18:57:00
Sajtószabadság-világnapi publicisztika: rövid tanfolyam fideszeseknek.

 Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!

Imádom az alternatív történelmet, a „mi lett volna ha” kérdésfelvetését. Hajdanán még cikket is írtam róla a Népszabiba, ami ma már szintén csak történelem. Mellesleg én írtam meg a Népszabi nekrológját is. Fel is sorolhatnám a 2010 óta megszűnt vagy kormánypártira áthangszerelt orgánumokat a sajtószabadság világnapja apropóján, de más jutott az eszembe.

Fotó: Pixabay

Egy alternatív történelemórás faction (fact + fiction) elmejáték, ami a kontrafaktuális, virtuális múltfelülírás alapja. A 2006 őszi zavargásokat kirobbantó őszödi beszédet először a közszolgálati rádió hozta nyilvánosságra. Mint az ORTT aztán kimondta: jogszerűen tették.

„A Magyar Rádió nem marasztalható el azért, amiért közölte Lamperth Mónika önkormányzati miniszter titokban felvett felszólalását vagy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök őszödi beszédét” – szól az akkori médiahatóság döntése.

Képzeljük el, mi lett volna, ha Gyurcsány Ferenc törölteti a rádió honlapjáról ezt a felvételt?

Arra hivatkozva: azért kértem, hogy vegyék le a beszédet,

„...mert nem akartam, hogy az ellenzék a saját hangommal kampánycélokra használja fel a szavaimat”

Mi lett volna, ha Gyurcsány ezt teszi, kedves Fidesz-szavazók? Hatalmas botrány, ugye? Még nagyobb zavargások törtek volna ki.

A felháborodás teljesen jogos lett volna, én is önökkel háborogtam volna a cenzúrán. A beszéd nyilvánosságra kerülése után eléggé nekimentem Gyurcsánynak egy vezércikkben, azt a fantáziájukra bízom, hogy mit kapott volna tőlem, ha ezt teszi. 

De ha ezt ilyen jól megbeszéltük, akkor mit szólnak ahhoz, kedves fideszesek, hogy Dézsi Csaba András, a kormánypárt legismertebb önkormányzati politikusa a valóságban is megtette azt, amit Gyurcsány Ferenc csak az alternatív történelmi képzeletben?

Dézsi Csaba András kérte, hogy vegyék le a kritikus hangvételű GyőrPlusz-interjúja felvételét a rádió honlapjáról

Az interjúban sok minden szóba került: Győr járvány miatti helyzetétől kezdve a letörölt interjún át, a kórházi helyzeten keresztül egészen addig, hogy hibázik-e Orbán Viktor, s nem fél-e Dézsi Csaba András attól, hogy egyszer majd fentről leszólnak neki? - kérdezte Dézsi Csaba Andrástól a 24.hu vele interjút készítő újságírója.

Vagyis töröltette a rádiós honlap online elérhető felületéről a saját szavait, mert az ellenzék, illetve a sajtó ugyanúgy felkapta, mint az őszödi beszéd őszinte mondatait. S ezt azokkal a szavakkal indokolta, amelyeket a játék kedvéért Gyurcsány Ferenc szájába adtam:

„...nem akartam, hogy az ellenzék a saját hangommal kampánycélokra használja fel a szavaimat”

Leszedték a honlapról tehát, hogy Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató megjegyzéseire azt mondta eme interjúban a polgármester, hogy az „égbekiáltó baromság”, illetve elérhetetlenné vált az is, amikor arról beszélt, hogy nem a rendőröknek (a Belügyminisztériumnak) kellett volna új szerződést írni az orvosok számára.

Ennek nyomán azt mondta, hogy szerinte jobb lett volna, ha a teljes egészségügyi rendszer módosítása előtt például orvosokat is megkérdeznek arról, hogy ez az egész jó ötlet-e, „de nem akarom őket bántani, mert nyilván mindenki annyit teljesít, amennyire képes, csak ne legyen rá büszke, ha keveset” – hangzottak a szavai.

Fotó: A montázsban lévő kép forrása Dézsi Csaba András Facebook-oldala.

Ezt a cenzúrát az az ember követte el, aki tavaly nyáron azt mondta nekem egy interjúban:

„Harminc éve újságíróként is dolgozom, tehát mi kollégák vagyunk”

Hogy mennyire kollegiális egy interjút utólag, publikálást követően leszedetni, azt döntsék el az olvasók.

Továbbá, hogy a sajtószabadság mostani szintjéhez képest a sok tekintetben joggal szidott gyurcsányi időszak maga volt az aranykor, annak belátásához elég a fentebb már említett tény: a Gyurcsány Ferenc megállíthatatlan politikai zuhanórepülését elindító őszödi beszédet a közmédia (ismétlem: a közmédia!) hozta le.

Ma már ez science-fiction. Vajon a mostani közmédia lenne olyan bátor, hogy lehoz egy kompromittáló, zártkörű Orbán-beszédet? S a médiahatóság jogszerűnek ítélné azt? A kérdés is csak szánakozó röhögést váltana ki.

Ennyi jutott eszembe hirtelen a sajtószabadság világnapján, kedves NER-hívők. Önök mit gondolnak erről?

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.