Március 15-én debütált a BP Underground új dokumentumfilmje, ami a magyar rockzenét járja körül. A készítők - Turán Eszter és Koltay Anna - korábban a punk/hardcore, a hip hop és az elektronikus zenei szcéna magyarországi múltját és jelenét mutatták be, a mostani film témája azonban olyan szerteágazó, hogy két részben tálalták - a két és fél órába így sem sikerült mindent belesűríteni.
BP UNDERGROUND ROCK EPIZÓD (OFFICIAL TRAILER 2021)
BP UNDERGROUND - ROCKRENDEZŐ: KOLTAY ANNA & TURÁN ESZTERMOVIEBAR PRODUCTIONS 2021Kövess minket ezeken a platformokon, és tudj meg minél több részletet a köze...
Ez azonban teljesen elnézhető, lévén a két filmes olyat csinál a BP Underground keretein belül, ami hiánypótló Magyarországon. Hiszen lehet szidni a magyar zenét, az attól még benne van a magyarok mindennapjaiban, és bizony érdekes és érdemes végignézni, hogy a nemzetközi trendek hogyan alakultak a magyar közegben, hogy meglegyen a saját mondanivalója. A jelenlegi helyzet hátránya, hogy ezt a filmet az előzőekkel ellentétben nem lehetett moziban bemutatni, viszont a Cinego weboldalán - a többi epizóddal együtt - elérhető.
A magam részéről izgatottan vártam, és örültem, hogy online azonnal megnézhettem - a film kölcsönzése nem drágább egy mozijegynél. A két részt azonban nem daráltam le egyben, aminek egyik oka az volt, hogy ahogy a filmből is sütött a készítők rajongása, úgy épp emiatt számomra is tovább tartott megnézni; mivel nem egyedül néztem, ezért rendszeresen leállítottuk egy-egy megszólalónál, hogy mindenki beszámoljon arról, hogy ő épp mikor találkozott azzal a zenekarral először, mi a véleménye róla, milyen élménye kötődik hozzájuk.
A film ugyanis nagyon szépen halad időrendben, stílusok szerint. A BP Underground a honlapján úgy definiálja magát, hogy
"azt szeretnék feltérképezni, hogy mik voltak a meghatározó ifúsági, zenei szubkultúrák a ’90-es és a 2000-es években Budapesten."
A rockzenénél azonban nem lehetett kihagyni a rendszerváltás előtti részt sem, és nem is tették, ám olyan tempóval rohantak végig a '60-as, '70-es éveken, hogy sokáig azt hittem, ez egy nagyon hosszúra nyúlt bevezető abból, amit később látni fogunk. De nem, hiszen hamarosan jött a '80-as évek, ahol viszont már olyan zenekarokat sikerült megszólaltatni, akik valóban betudtak számolni arról, hogyan hatott a zenéjükre a rendszerváltás és hogy hatottak ők a közönségre.
A film azonban itt átvált egy másik síkra, és sokszor úgy hat, mintha az adott stílushoz tartozó zenekarok idéznék fel a kedvenc akkori törtéteneteiket, és merednek vissza az ifjúságukba. Emiatt válik az egész film egy kicsit ambivalenssé - érződik a készítők a rockzene és a szereplők iránti rajongása, aminek pozitívuma, hogy magával ragadja a nézőt is. Hiszen ahogy fentebb is említettem, a szereplők anekdotázása át tud ragadni a közönségre is - nálunk legalábbis ez történt.
Ez viszont magában hordozza azt is, hogy a nézőben egy kicsi hiányérzetet adhat, hogy itt már nem mélyülnek bele jobban a társadalmi helyzetbe. Ahogy korábban bemutatták, hogy a rendszerváltással együtt beáramlott egy hatalmas dózis nyugat, és ennek milyen hatása volt, úgy maradt ki az, hogy milyen hatással volt a zenészekre az, amikor a '90-es évekbe egyre jobban belemenvén kiderült, hogy ez a rendszer sem olyan egyszerű - bár tőmondatokban beszéltek a kábítószerekről, a Junkies például elmondta, hogy egy-egy dalukban az erre utaló témák nem a szimbolika miatt kerültek elő, hanem mert ezt látták maguk körül.
Junkies - Hagyj igy!
HAGYJ ÍGY! A lány megkívánta, kérte a tûtHiába mondtam neki, óvtam õtA rabja voltam régóta márAzt mondta ez az, mit régóta várA szertõl tiszta õrült a lányEg...
Ami külön öröm volt, hogy a sokak számára kevésbé befogadható black metal egyik nemzetközi sztárját, Csihar Attilát is megszólaltatták, hiszen az ő karrierje - és a szubkultúra, amiben alkot - a legtöbb ember számára szinte felfoghatatlan. Csiharnál viszont az volt az érzésem, hogy hallgatnám még, nagyon sokáig, hiszen ő valóban bepillantást engedhet egy ismeretlen közegbe. Ez viszont annyiban kimerült, hogy elmondta, hogy honnan szedték az okkult témákat a dalszövegekhez, és hogy az öngyilkosság gondolata kerülgette, mikor a barátai gyakorlatilag megölték egymást.
Csihar Attila a magyar Tormentor zenekarból került a black metal egyik legismertebb zenekarának, a Mayhemn élére. A Mayhem nevét azok is ismerhetik, akik nem rajonganak a black metalért, a norvég zenekar a '90-es évek elején olyan botrányokat tudhatott magáénak, amitől a Szikora Róbert által rettegett Marilyn Manson ártatlan báránynak tűnik. '91-ben öngyilkos lett a zenekar énekese, a holttestre a banda gitárosa talált rá, aki előbb körbefotózta a hullát, és csak utána értesítette a hatóságokat. A gitárost Euronymusnak hívták, és onnan lehet ismerős a neve, hogy egy másik norvég (szinte egyszemélyes) zenekar, a Burzum alapítója, Varg Vikernes attól tartva, hogy Euronymus megakarja ölni, inkább ő maga ölte meg őt. Vikernes-t egyébként nem csak a gyilkosságért, hanem templomok felgyújtásáért is elítélték.
A készítők a végén fel is tüntették, hogy a film szubjektív, ez azonban egy ekkora témánál megbocsátható. A legtöbb néző azonban sajnálhatja, hogy emiatt olyan zenészek megszólaltatása maradt el, amire még kíváncsi lett volna. (Nekem például kevésbé volt érdekes a Warpigs megszólaltatása, ám kíváncsi lettem volna mondjuk a Drugzone-ra - ez azonban már az én szubjektívitásom.)
Az biztos, hogy a BP Underground a rockzenével nagy fába vágta a fejszéjét, és az alkotók rengeteg munkát és időt öltek a témába. És bár nem lett teljesen átfogó, az biztos, hogy mindenkinek érdemes megnézni, akit érdekel a magyar rockzene - márcsak azért is, mert visszarepítheti pár évet a saját emlékeibe.
