Tutturú, tú, tutturú, tú!
- kukorékolás helyett erre ébredek reggelente egy város szélén lévő lakótelepen, és úgy érzem, tehetetlen vagyok a kelletlen ébresztővel szemben.
A galamb szó hallatán mindenki a városi terekre, a bérházakkal zsúfolt utcákra gondol; én magam is kergettem Sopron belvárosában a madarakat néhány éves koromban. A városközpontokban aztán elkezdtünk egyre jobban védekezni a galambok ellen, ennek viszont itt, a lakótelepen nyoma sincs; sőt!
A "minden lépcsőházban lakik egy tacskó" kijelentés mellett azt látom, hogy a "minden lépcsőházban van egy galambot etető néni" is simán megállja a helyét. A jelenség olyan szempontból érthető, hogy míg egy kertes házban mindig van mit csinálni, addig a panellakásban sokszor valóban nehéz feltalálnia magát az embernek; a tévézésnél pedig tényleg bármelyik opció jobb lehet.
A madáretetés természetesen lehet egy szép hobbi, és a díszes énekesmadarak élettel telibbé varázsolják a környezetet.
A galambok viszont csapatostul jelennek meg mindenhol, ahol élelmet vagy védett fészkelést remélnek. Természetüknél fogva pedig ha már egyszer beférkőztek valahová és megszokták a környezetet, akkor akár halálukig ott is maradnak. Az odaszokással azonban a környező falak és burkolatok halálra vannak ítélve, hiszen a galambok ürüléke akár végleges nyomot is hagyhat rajtuk. Sőt, ebben gyakran megtalálhatóak a cryptococcus gombanemzetség tagjai is, amik könnyedén megtelepszenek, majd belégzés útján fertőzést okozhatnak, mindezeket pedig a cipőnk talpán a lakásba is behordjuk.
Hogy a kakimennyiségekkel tisztában legyünk, nemrég a szombathelyi Víztorony felújításánál összesen 40 köbméter (!) galambürüléket hoztak le a felső szintekről.
De nem csupán a végtelen "guanó" a gond: ezzel együtt megjelenik annak elviselhetetlen szaga, másrészt ezt a környezetet a csótányok is előszeretettel válasszák élőhelyüknek ugyanúgy, mint az egyéb, kifejezetten galambokra specializálódott paraziták, a galambpoloska és a galambatka is.
A belvárosi részeken egyre gyakrabban alkalmaznak hálókat és tüskéket a védekezéshez. Ezek többnyire megakadályozzák a galambok beköltözését a zugokba, és nem engedik leszállni őket az épület peremére. Egy komplett szakma foglalkozik a galambok elleni védelem kiépítésével, hiszen a madarak egyből kiszúrják a hibákat, kihagyott felületeket, hálószakadásokat.
Persze a legjobb, ha eleve nem találnak könnyen hozzáférhető élelmet, így hamar tovább is állhatnak. Ezt szabotálja el, aki a lakókörnyezetében eteti a galambokat.
Mivel a SZOVA Zrt. nagy számú társasházban lát el teljeskörű közös képviseletet, úgy gondoltam, ezek között biztosan vannak galambproblémában érintett épületek is, és kíváncsi voltam az ő tapasztalatukra is.
A madarak távoltartására sajnos nincs tartós és hatékony megoldás és ahol nagy számú galamb fészkel, ott előidézhetnek kellemetlenségeket. Az állatok folyamatos ürítése esztétikai, de ami fontosabb, egészségügyi gondokat is okozhat, emellett pedig műszaki károk is előfordulhatnak a társasházakban. A tetőről az ereszbe kerülő nagy mennyiségű ürülék dugulást eredményezhet a csatornában, ami miatt akár be is ázhat az épület. Ezt a tető állandó takarításával lehet megelőzni, ez viszont komoly kiadásként jelentkezik a társasházak költségvetésében.
- írják levelükben, majd hozzáteszik:
Az általunk kezelt társasházaknak minden esetben javasoljuk, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatban (SZMSZ) rögzítsék, hogy madarat a lakóépületbe szoktatni nem szabad. Ez az előírás elsősorban a galambokra vonatkozik és ha valamelyest segít is a tiltás, végleges megoldást nem jelent.
A lakott házak mellett a lakatlanokba is szívesen fészkelnek a szárnyas károkozók. Tipikusan ilyen épület a szombathelyi Nagyszálló, ami évek óta áll magára hagyva. Nemrég levélben érdeklődtünk a Vas Megyei Kormányhivatalnál, hogy az egykori szálloda számíthat-e gócpontnak, betegségek terjedése szempontjából, de válasz nem érkezett a megkeresésünkre.