Elkezdődhet a győri és pécsi tudományos és innovációs parkok kialakítása

Nagy Donát 2021-03-13 15:59:01
Az egyetemekhez tartoznak majd.

Mintegy 60 milliárd forint támogatással indul a Pécsi Tudományegyetem és a győri Széchenyi István Egyetem területén létesülő tudományos és innovációs parkok kialakítása - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.

Bódis József azt írta, a fejlesztések célja, hogy erősítsék az egyetemek vállalkozási-ipari kapcsolatait, térségi gazdaságfejlesztési szerepét, a korszerű, gyakorlatorientált képzések bázisaiként támogassák a diplomás fiatalok elhelyezkedését.

Felhívta a figyelmet, hogy a tudományos és innovációs parkok egyetemekhez kapcsolódva, tudományterületi fókuszokkal jönnek létre, az adott felsőoktatási intézmény vagy a térség erősségeihez igazodva.

A Pécsi Tudományegyetem és a Széchenyi István Egyetem több mint 30-30 milliárd forintból kezdheti meg saját létesítményei előkészítését és megvalósítását - tette hozzá.

Az országos tudományos és innovációs parkhálózat létrehozása Magyarország innovációs teljesítményének és versenyképességének növeléséhez szükséges egyetemi, kutatás-fejlesztési és vállalati ökoszisztéma megteremtését eredményezi részben az ösztönző közeget biztosító infrastruktúra kiépítésével - közölte az államtitkár.

Hangsúlyozta, hogy a kormány célja az alkalmazott kutatásokon alapuló, komplex üzleti tevékenységek erősítése, a magántőke bevonása az egyetemek köré szerveződött, az intézményekkel közös konzorciumok által finanszírozott vállalkozásokba, fejlesztésekbe.

A tudományos és innovációs parkokban kialakuló környezet a kezdeményezések, ötletek valóra váltása szempontjából legnagyobb kockázattal bíró, úgynevezett induló szakaszban is hathatós támogatást nyújt - fűzte hozzá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a felsőoktatási intézményekben fellelhető jelentős tudásvagyon hasznosulását annak érdekében szorgalmazza, hogy tudósaink eredményei hazánkból indulva kikerüljenek a globális piacra. A beruházásoknak köszönhetően több exportképes hazai termék találhat utat a külföldi vevőkhöz, miközben kiemelt bérezést kínáló munkahelyek létesülhetnek, a magyar kis- és középvállalkozások nagyobb szerepet vállalhatnak az ipari értékláncokban

- emelte ki Bódis József.

Közölte azt is, a győri tudományos és innovációs park az egyetem, a kutatóintézetek és technológiaorientált vállalatok együttműködésének ösztönzésével segíti Győr és a nyugat-magyarországi kiemelt gazdasági övezet pozícionálását a tudásalapú gazdaságban.

Serkenti az egyetem és vállalkozások közötti kommunikációt, spin-off és start-up vállalatok létrehozását, a technológiatranszfert, a gyakorlatorientált képzést, elősegítve a piacvezérelt kutatásokat.

A Pécsett létrejövő tudományos és innovációs park célja, hogy az egyetem tudásbázisán magas beruházási és foglalkoztatási potenciállal rendelkező, innovatív tudásra és technológiákra alapozó iparágakban működő vállalatok letelepítését készítse elő kapcsolódó magas színvonalú kiszolgáló és szolgáltató funkciók kialakításával - írta.

A tudományos és innovációs parkok támogatása a magyar felsőoktatásban megkezdett történelmi léptékű fejlesztések része. Az intézmények, képzések korszerűsítésére szánt 1509 milliárd forintból a tervek szerint 382 milliárd forint hasznosul majd a tudományos és innovációs parkok és nemzeti laboratóriumok létrehozásában. Az egyetemi beruházások esélyt teremtenek arra, hogy a gazdasági növekedés hajtóereje a következő évtizedben a tudomány, a kutatás és a felsőoktatás legyen, Magyarország regionális tudásközponttá váljon - áll az államtitkár közleményében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.