A kerékpárút helyett a vasúti közlekedés visszaállítása tűnik vonzóbbnak Szombathely és Oberwart között

Nagy Donát 2021-03-09 06:44:14
A két közlekedési forma egymást kiegészítve lehetne a legsikeresebb, de a környék gazdasági és turisztikai fejlődését talán a sínpár mozdítaná elő jobban. Helyszíni riport az Ugytudjukon.

Itt megy az a vasútvonal, ami továbbhalad Bucsu irányába

- mutat rá a korrodált, de meglepően jó állapotú sínpárra Cseri Tivadar, a Szombathely-Oberwart vasútvonal nevű Facebook-oldal szerkesztője, illetve a magyar nyelvű mozgalom elindítója Rechnitz (Rohonc) mellett. 

Néhány nap egyeztetés után szombaton találkoztam vele a település szélén található vasúti átjárónál, ahová Stefan Marth, az innovációért és gazdaságért felelős szervezet elnöke, oberwarti képviselő (ÖVP) is elkísérte.

Már a 90-es években is volt róla szó, hogy vissza kéne állítani a vasúti forgalmat valamilyen szinten, Ausztriában pedig úgy 10 éve hallani erről

- mondja Stefan, aki egész jól beszél magyarul is. Tivadarral gyerekkori barátok, és több éve szemlélik a vasútvonal körüli teszetoszaságot.

Stefan Marth, az innovációért és gazdaságért felelős szervezet elnöke, oberwarti képviselő (ÖVP)

 

Legutóbb 2015-ben történt egy GrenzBahn féle megvalósíthatósági felmérés, ami tényekkel támasztja alá a vasút létjogosultságát, és gazdasági előnyeit, de mindezek ellenére továbbra sem történik semmi.

A magyar szakaszon a forgalom 1960-ban állt le végleg, majd elkezdték felszedni a síneket. Addig volt személyforgalom és teher is, ami az 1888-as indulása óta egy nagyszerű beruházás volt.

- vélekedik Stefan.

Bár mindenki Szombathely-Oberwart (Felsőőr), vagy Szombathely-Pinkafeld (Pinkafő) vasútként hivatkozik rá, a vonal segítségével valójában egészen Friedberg-ig, Stájerországig lehetett utazni egykoron.

 

Legtöbben Oberwartba ingáznának vele, ezért ez az elnevezés a népszerűbb

- mondja Tivadar a megfejtést, és valóban, a fő indok a térség gazdasági és turisztikai fejlesztése. De Stájerország környékén is nagy mozgolódások vannak, minden párt szeretné fejleszteni a vasutat. A legjobb számukra az lenne, ha onnan például Grazba, vagy tovább is könnyeden el tudnának jutni.

Most nagyon szeretnék az osztrákok a vasutat fejleszteni. Be fogják vezetni az 1-2-3-Klimaticket-et, ami azt jelenti, hogy pusztán 1 euróért utazhatnak majd az emberek a tartományon belül, 2 euróért a szomszédos tartományba, és 3 euróért az egész országon belül. Ennek is az a célja, hogy minél többen használják a vonatot az autó helyett. Azt viszont csak akkor tudják igénybe venni, ha van; itt Burgenlandban viszont nemigazán létezik.

- fejti ki Tivadar, miközben készítek pár fotót a környéken.

Cseri Tivadar, a Szombathely-Oberwart vasútvonal nevű Facebook oldal szerkesztője

 

Stefan szerint egész Ausztriában a következő évben 17,5 milliárd eurót fordítanak majd csak a vasútvonalak kiépítésére, erre van jelentős EU-s pénz is, mert egyre inkább támogatják azokat a beruházásokat, amik a klímavédelemhez hozzájárulnak. 

Az osztrák cégek felől is van egy elég komoly elköteleződés, de magyar részről a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szintén azt mondta Szombathelyen, hogy jó ötletnek tartják a fejlesztést

- mondja Tivadar, majd hozzáteszi, hogy bár a beruházás egyik fő érve az ingázás megkönnyítése, a szokások nyilván nem fognak egyik napról a másikra megváltozni.

Sokat jártam Szombathely-Sopron irányából Eisenstadt [Kismarton] felé és láttam az elején, hogy nem sokan használták. Most viszont ha valaki ezen az útvonalon közlekedik, maga is láthatja, hogy tele van a vonat. Ennek az igénye folyamatosan nőtt, itt is ez fog történni.

Mindezek nem az ő privát véleményük, hiszen szakértők foglalják dokumentumokba, hogy ezek a valós igények és realitások.

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és TU Wien közösen állapították meg, hogy 119 millió euróba kerülne a kivitelezés, de 10 év után már évente lenne 97 millió eurós gazdasági hatása. Azaz szinte évente megtérülne a munka, ráadásul 2000 új munkahely is lehetne emiatt a környéken pár év alatt!

- jelenti ki Tivadar, aki a dokumentumokat folyamatosan megosztja a mozgalom Facebook oldalán.

 

Tivadar szerint Szombathelyen több ezer ember ideiglenes lakcímmel van bejelentve, akiknek többsége a keleti országrészről költözött Vas megyébe, ahonnan minden nap átjár Ausztriába dolgozni, autóval. Szerinte nyilván nem mindenki fogja a vasutat használni, de az autóforgalmat látványosan csökkentené a menetrend szerinti vasúti személyszállítás.

Stefan viszont egy újabb momentumra világít rá, miszerint

a gyáraknak a jövőben egyre fontosabb lesz a CO kibocsátás csökkentése, hiszen a világ afelé halad, hogy azt az üzemet fogják támogatni állami szinten, aki egyre környezetbarátabb beruházásokban vesz részt.

A képviselő szerint egyre nagyobb a kamionforgalom a környéken, ezt biztosan visszavetné a vasút priorizálása.

Szombathelyen rengeteg gyár van, akik számára bizonyára előnnyel járna, ha a kamionozás vagy kerülőutak helyett ott felpakolhatnák vasútra a termékeket, és az mehetne nem csak Oberwartba, hanem Grazon át Rijekába, Koperbe, Triesztbe is - ahol úgyis most vásárolt a magyar kormány kikötőt

- csatlakozik az elmondottakhoz Tivadar.

Mivel Stafen a helyi döntéshozók közé tartozik, a hivatalos álláspontról is sokat érdeklődöm.

A vasútvonal támogatottságát a helyi önkormányzatban meg is szavazták, és a többség szeretné, ha újra nyílna a szakasz. Itt Oberwartban természetesen mi is azt akarjuk, hogy minél kevesebb autó, és kevesebb dugó legyen

- mondja.

Szerintük a személy- és teherszállítás mellett szintén jelentős szempont a turizmus. Az osztrákok szívesen járnának át kényelmesen és olcsón Szombathelyre, beülnének egy kávéra, szétnéznének a piacon. De Magyarországról is át lehetne jönni vonattal kerékpározni a burgenlandi dombok közé

A kerékpárút és a vasút nem zárja ki egymást, éppen ezek együttes használata lenne a legjobb. Nem a bicikliutak kárára, hanem amellett szeretnénk a fejlesztést elindíttatni. Kell a bicikliút, de miért pont a vasútvonal helyett lenne? Sokan járnak le osztrák részről is a Balatonra fesztiválokra, vagy kirándulni, de most elautóznak Szombathelyre, hogy ott szálljanak át egy vonatra. Milyen jó lenne, ha eleve nem kéne autózni és a környék útjait terhelni.

 

Miközben szétnézünk pár régi épület körül, Stefan azt mondja, Oberwarton létezik egy jelentős nyugdíjasklub, ennek vezetőjét szintén sokszor keresik, hogy milyen lehetőségek vannak a magyarországi látogatásoknak. 

Azt nem értjük, hogy ha gazdaságilag is támogatva van, azaz pénz is van, illetve az emberek is támogatják a lehetőséget, akkor miért nem történik semmi?

- kérdezi költőien.

Tivadar szerint szintén az elmúlt 30 év szegénységi bizonyítványa, hogy itt minden a vasút mellett szól, és mégsem történik semmi.

Magyar oldalról hivatalos visszajelzés egyelőre nincsen azon felül, hogy többen is azt mondják, szimpatikus nekik az elképzelés. De ezek mind csak informális beszélgetések.

Az, hogy az egykori vonal helyén ismét vasút, vagy kerékpárút legyen, időről-időre felmerül a helyiek és a döntéshozók között. A BVZ cikke szerint Oberwart és Oberschützen (Felsőlövő) között például valóban inkább bicikliút lesz építve.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.