Magyar szinkronnal debütál a Zack Snyder: Az Igazság Ligája az HBO GO-n

Nagy Donát 2021-02-23 20:19:30
A március 18-i világpremier napján magyar nyelven mutatják be a több éve várt szuperhősfilmet.

Az Igazsági Ligája című szuperhősprodukciót eredetileg 2017-ben mutatták be a mozikban, ám a hányattatott sorsa miatt elég langymelegre sikerült. Ugyanis miután az eredeti rendező, Zack Snyder a lánya halála miatt kilépett a projektből, helyét Joss Whedon vette át, aki nem csak befejezte a filmet, de konkrétan szinte újra forgatta annak nagy részét is. A végeredmény a rajongóknak egyáltalán nem tetszett, így a meglehetősen nagy kampány indult azért, hogy Snyder a visszatérésével befejezhesse a filmet az eredeti elképzelései alapján.

A kiadó Warner Bros. tavaly májusban jelentette be, hogy a régóta pletykált verzió, azaz a Snyder Cut valóban meg fog jelenni, ám a mozivászon helyett az HBO online felületén.

A tavasszal megjelenő, mostanában rendezői változatnak hívott verzióban feltűnik egy új főgonosz Darkside személyében, de a jók oldalán is lesz új szereplő, a Marsbéli fejvadász. Supermant láthatjuk a fekete ruhájában, Flash és Cyborg pedig sokkal komplettebb történetet kap a sztoriban.

Zack Snyder: Az Igazság Ligája - Hamarosan az HBO GO-n!

Regisztrálj az #HBO GO-ra és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu​ Csatlakozz az HBO közösségéhez! Facebook: https://www.facebook...

Sokáig úgy tűnt, hogy a premierkor csupán magyar felirattal és eredeti hangokkal lesz elérhető hazánkban a film az HBO Go-n, de ma hivatalosan is bejelentették: az összes korábbi magyar szinkronhang visszatér!

Széles Tamás - Ben Affleck/Batman,
Welker Gábor - Henry Cavill/Superman,
Horváth Lili - Gal Gadot/Wonder Woman,
Jéger Zsombor - Ezra Miller/Flash,
Varga Rókus - Jason Momoa/Aquaman,
Gacsal Ádám - Ray Fisher/Cyborg,
Hirtling István - Jeremy Irons/Alfred,
Kovács Nóra - Diane Lane/Martha Kent,
Ruttkay Laura - Amy Adams/Lois Lane,
Barbinek Péter - J.K. Simmons/Gordon felügyelő,
Rosta Sándor - Ciarán Hinds/Steppenwolf,
Bogdányi Titanilla - Amber Heard/Mera.

Sőt, a Gamestar szerint a most debütáló új változatban megjelenő karakterek magyar hangjaira is fény derült:

Háda János - Peter Guinness/DeSaad,
Bognár Tamás - Ray Porter/Darkseid,
Terdik Sára - Kiersey Clemons/Iris West,
Szatmári Attila - Harry Lennix/Marsbéli Vadász,
Gáspár András - Jared Leto/Joker,
Szabó Győző - Joe Manganiello/Deathstroke.

Mi nagyon várjuk már a film érkezését!

Szólj hozzá!

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.