40 ember, 60 órában 32 és fél tonnányi illegális szemetet szállított el 11 helyszínről Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2021-02-23 12:29:46
Az elmúlt hetekben illegális szemétlerakókat tisztítottak meg a város különböző pontjain.

Ahogy korábban már megírtuk, Szombathely 20 millió forintot nyert a Tisztítsuk meg Magyarországot! című program pályázatán. A város a maximális elnyerhető összeget kapta, Vas megyében csupán öt település kapott támogatást, melynek elsődleges célja az illegális szemétlerakók felszámolása. Januárban aztán el is kezdték az illegális hulladéklerakás szempontjából legrosszabb, legszennyezettebb területeken a szemét feltérképezését és elszállítását.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A mai napon a a 89-es elkerülő út mellett, a Prenor Kertészet mögött tartották a projekt záróeseményét. Horváth Soma (Éljen Szombathely!), a város alpolgármestere elmondta, hogy 11 helyszínen szüntették meg az illegális szeméthalmokat.

"Közel 40 ember, mintegy 60 órában 32 és fél tonnányi szemetet szállított el a 11 helyszínről"

– összegzett az alpolgármester, majd hozzátette, a szombathelyi közterület-felügyelet a jövőben fokozottan ellenőrzi ezeket a helyszíneket.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

Horváth Soma a Vigyázzunk Együtt Szombathelyre! programra is kitért. Mint mondta, ahogy a járványhelyzet engedi, folytatni szeretnék a közösségi szemétszedést és a Fogadj örökbe egy parkot!-programot is.

Németh Ákos (Éljen Szombathely!), Szombathely fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnoka elmondta, az illegális hulladék azon túl, hogy nem túl esztétikus, azért is komoly probléma, mert különböző káros anyagok oldódnak ki belőle, ezzel szennyezve a talajt és a vizet. A tanácsnok felhívta a figyelmet arra tévhitre, miszerint az illegális hulladék lerakásáért nem lehet megbüntetni senkit. Az elmúlt egy évben tízes nagyságrendben indultak eljárások. 5 és 150 ezer forint közötti bírság, illetve egytől öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki illegális szemetelésért. 

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A városszéli illegális szemétkupacok létrehozóit azért is nehéz megérteni, mert a Körmendi úti hulladékudvaron ingyenesen leadható a háztartások körül kialakult, de nem kommunális hulladék – mondta Németh Ákos, majd hozzátette, második ütemre is pályáztak, ami lehetővé tenné térfigyelő kamerák telepítését az egyes hulladéklerakókhoz.

"Gumiabroncs, PET-palack, elektronikai hulladék"

– emelt ki párat az összegyűjtött szennyező anyagok közül Taoufik Roland, a SZOMHULL ügyvezető igazgatója, aki a lakosság segítségét is kérte, hogy a mostani, tisztább állapot fenn tudjon maradni.

Fotók: Vágvölgyi Bálint

 

A sajtótájékoztató végén Horváth Soma alpolgármester tisztázott egy olyan, az elmúlt időszakban többször felmerülő tévedést, amit sajtóhírekben is sokszor kevertek. A közterületi hulladékgyűjtést (szombathelyi közterületi zöldkukák, szelektív gyűjtők) az önkormányzat megrendelésére végzi el a szolgáltató, a lakóépületek előtti hulladék gyűjtése pedig a társasházkezelő vagy lakásszövetkezet és a hulladékgyűjtő cég közötti szerződés alapján jön létre. Ezen az önkormányzat nem tud változtatni, plusz ürítést csak a megrendelő, azaz a lakók/társasházkezelő/lakásszövetkezet tud kérni.

A cikk az Ökopolisz Alapítvány támogatásával készült.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.