Eddig hat nő került elő a győri gyógyszerész szeméremsértési ügyében

Papp László Tamás 2021-02-18 16:23:00
A cikkben megszólaló két áldozat hasonló történetről számolt be portálunknak, mint a korábbiakban idézett riportalanyok.

A korábbi riportjainkban megszólaló nők lényegében ugyanazt mondták, amit feljelentést tevő, az ügyet kirobbantó sértett: a patikus a gyógyszertárban olyan vizsgálatot ajánlott nekik, amelyben közös volt, hogy le kellett vetkőzniük hozzá, szabaddá téve a melleiket. Ezt a gyógyszerész hol allergiavizsgálatnak, hol terhességi tesztnek, hogy gyógyszerérzékenység kimutatásának „adta el”. Volt akiket sikerült megtéveszteni, mások gyanút fogtak, így elutasították. De mint a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságtól megtudtuk: ilyen vizsgálat nincs.

„Nem ismeretes olyan ok, mely indokolná allergiás bőrpróba végzését a mell területén. Az allergiás bőrpróbát tipikusan az alkar (azonnali reakciók), esetleg a hát (késői típusú bőrreakciók) bőrén végzik. A terhesség kimutatására biokémiai vizsgálatokat végeznek, mely a terhességre jellemző hormonokat mutatja ki testfolyadékokból (tipikusan vizeletből). A terhesség kimutatására bőrpróba nem használatos” – írták kérdésünkre.

A gyógyszerészkamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke volt a szeméremsértő győri patikus

Az ügy miatt a büntetőeljárás mellett etikai vizsgálat is indult ellene, így valamennyi kamarai feladata alóli mentesítését kérte, az elnöki teendőket az egyik alelnök vette át tőle. Portálunknál több nő is jelentkezett, akiken a gyógyszerész ugyanolyan vizsgálatot akart végezni, mint amiért feljelentették. Az egyikük úgy nyilatkozott, hogy szintén a hatósághoz akar fordulni.

A 22 éves Diána 2019 nyarán terhességi tesztért ment a Szentlélek Gyógyszertárba. „Ez a gyógyszerész azt mondta, hogy nem muszáj fizetnem érte, inkább menjek vissza délután, és csinálunk egy ingyenes tesztet. Mikor ezt javasolta, ott voltak mellette a kolléganői, ezért nem gondoltam rosszra, meg akkor ugye még nem is részletezte, hogyan zajlana ez a vizsgálat.” - mondta el a fiatal nő.

Így délután visszamentem a hátsó bejáratnál lévő helyiséghez. Kedves volt, elmagyarázta a dolgokat, ezért valahogy nem is tűnt gyanúsnak ez, nem néztem ki belőle, hogy ilyen szándéka lenne. Szabaddá tettem a felsőtestem, ahogy a többi nőnél, úgy nálam is mell alatt végezte el a vizsgálatot. Mesélt a tesztről, hogy Magyarországon nagyon kevés helyen alkalmazzák. Kérdeztem, hogy miért, erre azt válaszolta, hogy még csak külföldön van ilyen teszt, onnan hozatták be, itthon még nem engedélyezett. A teszt szerinte negatív lett. Igazából akkor fogtam gyanút, amikor utána mondta, hogy azért menjek el egy orvoshoz is, hogy tényleg terhes vagyok-e? Eddig nem éreztem magam rosszul emiatt, azóta van kellemetlen érzésem, mióta megtudtam, hogy ezt szexuális okból csinálta. Eléggé szégyellem magam a történtek miatt, pedig nem nekem kellene szégyenkeznem.” - teszi hozzá Diána.

Riportalanyaink szerint itt történt az eset.

Fotó: Papp László Tamás

Az akkor 35 éves Melindával emlékei szerint 2014-ben történt ugyanaz, ami korábban megszólaltatott sorstársaival a későbbi években. "Torokfertőtlenítőért mentem be a Szentlélek Gyógyszertárba. A patikus, miután elmondtam neki, mit szeretnék, rögtön mondta az allergiavizsgálatot, de akkor még nem említette, hogy ehhez le kéne vetkőznöm. A pult mögött ott állt egy másik gyógyszerész, egy hölgy is, ami miatt eleve nem gyanakodtam. Ráadásul penicillinérzékeny vagyok, tehát úgy gondoltam, jobb a biztonság, nézzük meg. Ahogy beléptünk a hátsó helyiségbe, a karomat nyújtottam, húztam fel a ruha ujját, gondolva, hogy ott fog történni a vizsgálat" - mondja riportalanyunk, akit a gyógyszerész ugyanazzal győzött meg, amivel egy másik nőt, a korábbi riportunkban idézett 26 éves Katát is próbált rávenni a vizsgálatra.

"Azt mondta, a nők a mell alatti részen izzadnak a legjobban, ezért kell ott történnie a tesztnek. Úgy fogalmazta meg, hogy akkor, ott nagyon hihetőnek tűnt. Ez a fehér köpeny hatalma, az orvostól, a patikustól olyat is elfogadunk, amit másnál elutasítanánk. Furcsa volt persze, mert még soha nem hallottam ilyenről, de belementem, felhúztam a melltartómat, elvégezte a dolgot, ami úgy nézett ki, hogy fültisztító pálcikával a mellem alá kent valami folyadékot, aztán szólt, hogy rendben van, nincs allergiás reakció. Az egész úgy egy percig tarthatott. Némiképp furcsálltam, elmondtam a férjemnek, de aztán nem foglalkoztam tovább vele. Miután valaki feljelentette, és elolvastam az ügyről szóló hírt, akkor jöttem rá, hogy nemcsak én tartottam ezt furcsának. Az is érdekes, hogy eddig csak nők jelentkeztek, hogy ilyen vizsgálatot ajánlott nekik" - teszi hozzá Melinda, aki fénykép alapján szintén beazonosította a gyógyszerészt.

"Azt felháborítónak tartom, hogy nevetségesen enyhe büntetést kapott, pedig a foglalkozásából eredő bizalommal élt vissza ilyen súlyos módon" - véli a forrásunk, aki reméli, hogy ezután már nem lehet az ügyet eltussolni vagy kimagyarázni. 

Mivel a büntetőeljárásban szereplő nőn kívül még öten számoltak be hasonló esetről, megkerestük az eljárást lefolytató ügyészséget. Arról érdeklődve: az eljárás során vizsgálták-e, hogy csak egy eset volt vagy több is lehetett? Történtek-e nyomozati cselekmények az esetleges többi sértett felkutatására? Kihallgatták-e például a gyógyszertár dolgozóit, a terhelttel együtt dolgozó személyeket, hogy ők tudnak-e más esetekről? Több riportalanyunk is említette, hogy amikor velük történt az eset, más ott dolgozó személy is jelen volt a patikában.

Több áldozata is lehetett a szeméremsértő győri gyógyszerésznek?

Mint korábbi cikkükben beszámoltunk róla: a Győri Járási Ügyészség határozata szerint a jelenleg 52 éves férfi a munkahelyén, egy patikában megtévesztette az ott vásárló 21 éves sértettet azért, hogy vele szemben szeméremsértő magatartást tanúsítson.

„A szeméremsértés miatt a büntetőügy a sértett feljelentésére indult meg. A feljelentés és az ezzel egybehangzó sértetti tanúvallomás szerint a patikában senki más nem tartózkodott a bűncselekmény elkövetésekor, csak az elkövető és a sértett, ezért tanúként mást erre a cselekményre nézve a  nyomozó hatóság nem hallgatott ki, és az az ügyészség szerint sem volt szükséges.  Ennek ellenére a nyomozó hatóság tudakozódott annak tárgyában, hogy hasonló bűncselekmény történt-e az adott gyógyszerész érintettsége mellett, de ez eredményt nem hozott”  – válaszolta Dr. Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője.

Amit Ön kérdez a "sértettek felkutatása" kapcsán, az egy olyan eljárásban lehetséges, amelyben adat, vagyis büntetőeljárási nyelven mondva gyanú áll fenn további esetekre nézve. Gyanú, vagyis adat nélkül a hatóságok önkényesen, egy koncepció alapján nem kezdhetnek el személyeket felkutatni. Ebben az eljárásban pedig jelenleg nincs adat további esetekre nézve. Hálásan köszönjük újabb és újabb információit a hasonló elkövetések tényéről, ezek alapján magam is rendre beszerzem, frissítem az ügyészség rendelkezésére álló adatokat, azonban kijelenthető, hogy az ügyészség a mai napig nem tud újabb esetről, újabb eset kapcsán tett feljelentésről” – állítja az ügyészségi szóvivő.

Akinek természetesen felvetettük: a szexuális jellegű bűncselekményeknél rendkívül nagy a látencia. A sértettek a szégyenérzet, az áldozathibáztatás, a félelem miatt gyakran nem mernek feljelentést tenni, a hatóságokhoz fordulni. 

„Természetesen tudunk az egyes bűncselekmények kapcsán felmerülő látencia tényéről. Ennek fényében tartjuk különösen fontosnak, hogy - akár a sajtónyilvánosságon keresztül - a sértettek is értesüljenek arról, hogy a sérelmükre elkövetett cselekményekhez hasonló eset miatt eljárás indult, ezzel biztatva (de nem befolyásolva) őket a feljelentés megtételére” – reagált a vádhatóság szóvivője.

Az elkövetőnek jelenleg – ha nem lesz újabb feljelentés - nem kell tartania sem bírósági tárgyalástól, sem ítélettől. Mivel a szóvivő elmondása szerint „az ügyészség nem vitte bíróság elé az ügyet, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint nem lesz tárgyalás. Amennyiben az elkövető a feltételes ügyészi felfüggesztés ideje alatt nem követ el újabb bűncselekményt, az ügyészség vele szemben megszünteti az eljárást. Ezt az ügyészi intézkedést az ügyben mérlegelt számos enyhítő körülmény tette indokolttá.” – mondta el Dr. Gál Katalin.

Az ügyben természetesen ismét megkerestük a riportalanyaink által megnevezett patikát, illetve az érintett gyógyszerészt, valamint a gyógyszerészkamara etikai bizottságának elnökét, de ők nem reagáltak. Ha lesz újabb fejlemény, folytatjuk a riportot.

Szólj hozzá!

Ismét karácsonyi ajándékként tálalja a kormány, a januári családi pótlék decemberi kifizetését

Előrehozott családtámogatások valódi plusz nélkül, régi üzenettel.

„A nap végén csak a szeretet és az emberség számít” - karácsonyi üzenetet küldött Magyar Péter

A TISZA elnöke szerint miközben a kormány az ünnepek alatt is uszít és kampányol, addig ők valódi segítséget visznek ahz embereknek. 

Változik a győri hulladékudvarok nyitvatartása 2026-tól

Egyes napokon később nyitnak és tovább tartanak nyitva az udvarok, a hungarocell leadás szabályai is módosulnak.

Egy meghitt ünnep Győrben ami mindenkiről és mindenkinek szólt 

A Vaskakas Bábszínházban közösen tették szebbé az ünnepet azok számára is, akiknek a karácsony sokszor nehezebben érkezik meg.

Rendszeresen zaklatta volt barátnőjét egy szombathelyi férfi

10 nap alatt több mint 300 alkalommal hívta.

Drog hatása alatt és a vezetéstől eltiltva okozott halálos balesetet egy férfi egy Győr melletti településen

A rendőrök elől menekült, úgy ütötte el a sértett biciklist, aki a helyszínen meghalt. 

Versenyt szerveznek Szombathelyen Mészáros Tibor emlékére

December 27-én az Arena Savariában emelik meg az irdatlan súlyokat.

Egy friss felmérés szerint komoly politikai mélyütés a Szőlő utcai botrány a kormánynak

A 21 Kutatóközpont szerint a gyermekvédelmi ügy példátlan társadalmi figyelmet kapott, és érdemben rontotta a kormány megítélését.

Ma délután érkezik Győrben a kivilágított kukásautó

A GYHG egy kis extra fényt visz az ünnepekbe.

30 millió forintot költenek el a kőszegi Óház kilátó tetőcseréjére

Sem Ágh Péter, parlamenti képviselő, sem Básthy Béla, polgármester nem tartotta fontosnak közölni az összeget.

161 embert vert át egy kőszegi netes csaló

Nem is létező árukat kínált eladásra. Több mint 5 millió forintot csalt ki így.

Felemelte és a szemetes kukába tette ismerősét egy férfi Pannonhalmán

Egy pizzéria teraszán szabadultak el az indulatok.

Nagy esély van a fehér karácsonyra

De azért még ne kiabáljuk el!

Kommentben reagált Strompová Viktóriának Lázár János

Bocsánatot is kért, meg nem is a miniszter.

Elég imádkozni, vagy dolgozni is kellene? - merült fel a kérdés a győri temetők kapcsán

Riogatás, hangulatkeltés, vagy valós probléma? Maratoni vita széksértésekkel.