Január 28-án egy nyilvános társulati ülésen köszönt el a szombathelyi színház éléről Jordán Tamás. Az alapítóval hivatali idejének utolsó előtti napján beszélgettünk. Mivel régóta ismerjük egymást, így a beszélgetést tegeződve folytattuk.
A Jordán Tamással készült teljes interjúnkat a jövő héten megjelenő Ugytudjuk!hu nyomtatott lapszámban olvashatják. Most következzék belőle egy részlet:
2008 volt az első év, amikor politikai célkeresztbe kerültél a Jordán-villával.
Amikor 2007-ben eldöntötték, hogy lesz színház Szombathelyen, a város megbízta a SZOVÁ-t, hogy keressen nekünk lakást. Megnéztünk nagyon sok ingatlant, többek között azt a Gagarin utcai házat is, amiben akkor komfort nélküli lakásokban laktak szociálisan rászorulók. Az egykori étterem épülete egyébként rajta volt a cég felújítandó épületeinek a listáján. Ebből aztán az kerekedett, egyébként teljesen tévesen, hogy a Jordánhoz hozzá vágtak egy villát.
13
Ezzel szemben az volt az igazság, hogy a város akkori baloldali vezetése úgy gondolta, hogy a színház mindenkori igazgatójának keresnek egy lakást. Örültek is neki, hogy egy ilyen méltó helyet találtak. Amiről aztán nem beszéltünk, de én úgy gondoltam, hogy ez egy szolgálati lakás, tehát nem kell majd lakbért fizetni. Aztán 2008 nyarán az Önkormányzat képviselői összetétele megváltozott, és hiába volt Ipkovich a polgármester, már a jobboldal vezette a várost. A lakás ügye többet elő sem jött, így az sem, hogy ez szolgálati lakás legyen.
Amikor aztán kézhez kaptam az első számlát a bérleti díjról, azon 195 ezer forint szerepelt, ami 2008-ban rettentő magas összeg volt. Ez után úgy döntöttünk, hogy inkább elköltözünk onnan.
Említetted a 2017-es “nagy cirkuszt”. Fel is írtam magamnak egymás után azokat, amivel az akkori fideszes városvezetés megtalált: több klasszikus darabot akartak, nem lehettél császár a karneváli felvonuláson, nem mutathattad be azt a darabot, amivel a 20 éves karnevált köszöntötted volna, 2019-ben kikapcsolták a szavazógépet a fideszes politikusok akkor, amikor a díszpolgári címedről kellett volna dönteniük. Mi változhatott meg a szombathelyi jobb oldalban, hogy egy színházalapítót, egy többszörösen elismert színházi embert ők így kezelnek? Személyes?
Abszolút személyes. Ha egyszerűen le akarnám rázni a kérdést, akkor azt mondanám, hogy erről őket kellene megkérdezni, de nagyjából sejtem.
Ez már a kultúrharc egy csatája?
Igen. Úgy kezdődött eleve, hogy a baloldal hozta létre a színházat. Ezzel a városnak egy régi vágya teljesült, de mivel nem ők hozták létre, így ez bosszantotta őket és ezt egyszerűen nem bocsátották meg! Ráadásul, hogy ezt azzal a Jordán Tamással valósították meg, akiről már akkor köztudott volt, hogy nem az ő kutyájuk kölyke!
Aztán jöttek azok a rendezők, akik éltek az alkotói szabadságukkal és komoly kritikát fogalmaztak meg az általuk rendezett darabokban. Ilyen volt pl. a Gucci táska megjelenése a színpadon, vagy amikor vasutat építettek, meg a bányákról beszéltek a darabban, akkor én már tudtam, hogy a tűzzel játszok. De hát végül is a színház tükröt tart. Arról kell beszélnie, amiről a társadalom beszél. A Rokonokban bemutattuk, hogy milyen az összefonódás a hatalom és a hozzá közel álló érdekcsoportok között és, hogy milyen a korrupció. Beszéltünk olyan dolgokról, amikről a hatalmon lévők szerint nem kellene.
Milyen érzés egy olyan társaságnak a tagjának lenni, és most itt a szombathelyi díszpolgárok társaságára gondolok, aminek tagja az a Puskás Tivadar is, aki nem akart kinevezni igazgatónak?
Dr. Nemény András polgármesterként nyilván azt gondolta, hogy két elődje, Ipkovich György és dr. Puskás Tivadar, akik két cikluson át voltak Szombathely vezetői a választópolgárok akaratából, megérdemlik ezt a megtiszteltetést. Dr. Puskás Tivadarral én igyekeztem jóba lenni. Ő, mint polgármester, képviselte a hatalmat, nyilván teljes meggyőződéssel. Szörnyű volt, amit akkor velem tettek a képviselők. Egymásra licitálva kígyót-békát kiabáltak rám.
13
Amíg fel nem álltál és nem mondtad azt, hogy bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá.
Esterházy mondása volt ez, tőle idéztem.
De visszatérve a rendezőkhöz, A rendezőnek tudnia kell mind a két fél igazságát. Akkor nagyon jó egy darab, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy kinek van igaza. A szereplők összecsapnak, vitáznak és a néző hol az egyik félnek ad igazat, hol a másiknak, a végén pedig minden megoldódik.
A mai belpolitikai életünkben nem hangzanak el érvek, helyettük indulatok feszülnek össze. A választópolgárok azoknak hisznek, akiknek az oldalán álltak már korábban is. Ez már olyan, mint egy vallásháború.
Meggyőzhetetlen protestánsok és katolikusok, egymást gyilkolják, de nincs érv. Én tudtam, hogy egy vallásháború részeként nekünk el kell viselnünk azt, hogy a velünk egyet nem értő másik tábor, miután hatalmon van, nyugodtan szórhatja ránk a lángot, a fáklyát, a kézigránátot. Bármilyen eszközt használhat, mi nem nagyon tudunk védekezni.
