Valami lesz a vasi határátkelőkkel

Nagy Donát 2021-01-27 16:33:00
Az év második felében átkerülnek a Magyar Közúthoz, akik kezdenének is velük valamit.

Még augusztusban néztük meg tüzetesebben a Bucsu határátkelőhelyet, amit a szombathelyiek szeretettel használnak az Ausztriába történő átkeléshez - már amikor éppen nincsen pandémia.

Egy pusztulat a Bucsu Határátkelő

Lógó vezetékekkel, rozsdás fémhulladékkel és betört ablakokkal találkoznak azok, akik a Bucsunál lépik át a magyar-osztrák határt. A tető, ami egykor az esőtől és hótól védte a határon átutazókat, amíg azok útiokmányaikat felmutatták vagy éppen a vámot intézték, most méteres gaz nő. Magyarország 2004.

Akkori tapasztalataink szerint az ingatlanok nagyon romosak, kifosztották őket, a lógó vezetékek pedig balesetveszélyesek is lehetnek. Mindez azért borzasztóan kontrasztos, mert a határ másik oldalán teljesen rendezett állapotok uralkodnak. Ilyenkor szokott jönni a felismerés: Igen, így is lehet(ne).

Nyár végén próbáltuk megtudakolni, hogy van-e remény az épületek, és úgy az egész határátkelő rendbetételére, vagy elbontására. A kérdés azért is időszerű, mert hiába az egykoron működő épület és infrastruktúra, a határon jelenleg szolgálatot teljesítő rendőröknek marad a konténervécé, az autóban üldögélés járó motornál, és egy építkezési konténer.

Az ingatlanok jelenleg is a Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában állnak, így anno őket kérdeztük meg, mikor dől el valójában a határállomások sorsa.

Továbbra sem tudni, mi lesz a határállomások sorsa

Alig több, mint egy hete jártunk legutóbb a Bucsu Határátkelőhelynél. Akkor azt írtuk, hogy "lógó vezetékekkel, rozsdás fémhulladékkel és betört ablakokkal találkoznak azok, akik a Bucsunál lépik át a magyar-osztrák határt". Lógó vezetékekkel, rozsdás fémhulladékkel és betört ablakokkal találkoznak azok, akik a Bucsunál lépik át a magyar-osztrák határt.

Az MNV válaszában azt írta, hogy

Az érintett ingatlanok a kormányzati döntések értelmében rövidesen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vagyonkezelésébe kerülnek, így azok jövőbeli hasznosítása már nem az MNV Zrt. részéről valósul meg.

A Magyar Közút viszont akkor még nem tudott konkrétumokat írni, hiszen levelük szerint

A kérdéses határátkelők jelenleg még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésében vannak. További hasznosításukról így társaságunk csak a későbbiekben adhat majd részletesebb, pontos tájékoztatást.

Most, fél év elteltével ismét rákérdeztünk, lehet-e tudni valamit az épületekről. Azt egyébként meg kell jegyezni, hogy a Magyar Közút egyike azon állami cégeknek, akik nagyon hamar válaszolnak a kérdéseinkre - ezzel megkönnyítve mindannyiunk tájékozódását.

A kérdéses határátkelők továbbra is a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésében vannak, várhatóan 2021 elő félévében kerülhetnek át társaságunkhoz. Bajánsenye, Rábafüzes, Bucsu, Bozsok és Kőszeg határátkelők akadálymentesítésének tervezéséhez múlt héten elkezdődtek a geodéziai felmérések, a tervek várhatóan az év végére készülnek el.

- írják friss válaszukban.

Azaz valamelyest megkönnyítik majd az áthaladást a két ország között, de persze ehhez majd az is kelleni fog, hogy megszűnjön a határellenőrzés mind a koronavírus, mind a "migrációs veszély" miatt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.