Súlyos mellékhatásai lehetnek a kínai vakcinának?

Székely Zoárd 2021-01-20 20:15:54
Komoly aggályait fejtette ki a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzora.

„Nagyon keveset lehet tudni róla és az a kevés is ellentmondásos"

– kezdi a kínai vakcináról szóló beszámolóját Duda Ernő immunológus, virológus a Válasz Online-nak adott nagyinterjúban.

A Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzor emeritusa szerint - a nyugati vakcinákkal ellentétben - komoly problémát jelent az információhiány a kínai oltással kapcsolatban.

Az Egyesült Arab Emírségekben például 86%-os hatékonyságúnak találták a Sinopharm vakcináját, de nem tudni, ez mire vonatkozik, mert négyféle hatékonyságot mérnek.

„A Moderna azt közölte, hogy oltása mind a négy ellen véd. A Pfizer az első háromra 95 százalékos biztonságról beszélt, de a Sinopharmról nem tudjuk. A mai napig nem publikálták az úgynevezett fázis 3 vizsgálatait, amely a vakcina tömeges kipróbálásának eredményeit rögzíti"

– hangsúlyozza Duda.

A másik vakcina, a Sinovac esetében egyszerre több klinikai vizsgálat adataira is hivatkoznak, és a brazil 78 és 50,4 százalék mellett Törökországban ugyanezt az oltóanyagot 91 százalékos, Indonéziában 65 százalékos hatékonyságúnak találták,

a kínaiak pedig máig nem közlik a tömeges tesztelések dokumentációját, nem kérik a két legtekintélyesebb gyógyszerhatóság, az amerikai és az európai engedélyét.

„Amikor az Egyesült Arab Emírségekben bejelentették, hogy 86 százalékos a hatékonysága az oltóanyagnak, a kínaiak akkor is elzárkóztak az újságírói kérdések elől. Ez abszurd"

– fejti ki véleményét a professzor, majd hozzáteszi:

„Jelenleg Nyugaton háromszázféle vakcinát fejlesztenek, de egyetlen olyan sincs köztük, mint a Sinopharmé és Sinovacé, ezek a kínai oltóanyagok között is a legkorszerűtlenebbek. Ezek a készítmények a harmadik világ tömegei számára készülnek."

Duda Ernő emlékeztet rá, hogy a koronavírust nem az influenzához, hanem az autoimmun folyamatok beindítására képes hírhedt Zika-vírushoz lehet inkább hasonlítani.

„A koronavírus nem influenza, a hátamon feláll a szőr attól, hogy inaktivált egész koronavírussal oltsunk!"

– fakad ki a professzor, majd elmagyarázza, hogy a koronavírus ugyanis „lopakodó” vírus, vagyis olyan molekuláris mintázatokat hordoz, amilyenek az emberben is előfordulnak, ezért potenciálisan autoimmun folyamatokat indíthat el és előfordulhat, hogy a szervezet önmagát kezdi el támadni. Emellett nem tartja véletlennek, hogy a nyugati cégek csak azt az antigént akarják bevinni az oltással, ami feltétlenül szükséges a vírus elleni harchoz.

Nem azt állítja, hogy a kínai oltástól betegek lesznek az emberek, de a technológiából fakadóan ennek nagyobb a kockázata.  

„Ami felesleges, azt ne vigyük be, mert abból mellékhatás keletkezhet."

– folytatja Duda.

Szerinte a kínaiaknak van modern védőoltásuk is, de az inaktivált vírust tartalmazó olcsó, gyorsan és tömegesen lehet előállítani, Kína ezeket befolyásszerzésre használja.

„Nem jó, ha politikusok nyomást gyakorolnak az engedélyező hatóságokra! A vészhelyzeti engedélyezés nem annyit jelent, hogy most a piros lámpa ég, és megnyomom a zöldet. A normál engedélyezési folyamatnál a gyártó cég vállal felelősséget az esetleges problémákért, vészhelyzeténél viszont a cég helyett az állam lép a helyükre"

– kommentálja a professzor a kormány intézkedéseit.

Emlékeztet rá, a normál engedélyezési folyamatnál a gyártó vállal felelősséget az esetleges problémákért, vészhelyzetinél azonban az  állam, Duda Ernő nem lenne a magyar gyógyszerhatóság emberei  helyében, ha ő lenne döntési helyzetben, azt mondaná, a kínai vakcinákkal addig várni kell, amíg nem ismertek a részletes klinikai vizsgálatok részletei.

 

Címlapfotó: MTI/AP

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.