Nincs oltási terv, sorra landolnak a kukában a vakcinák

Székely Zoárd 2021-01-20 13:11:06
Büntetéssel fenyeget a kormány, tovább fokozódik a bizonytalanság az egészségügyben.

A szervezetlenség miatt a kiolvasztott oltóanyagok egy része a kukában végzi – mondta az Átlátszónak egy budapesti kórházban dolgozó orvos.

„Oltási terv láthatóan nincs, aki ügyesebben informálódik az jut oltáshoz. A mi osztályunk például úgy értesült az oltások megkezdéséről, hogy meghallottuk, hogy a mellettünk lévő épületben már oltanak. Erre elkezdtünk lobbizni, hogy akkor mi is szeretnénk, hogy az osztályunk orvosait és többi dolgozóját is beoltsák, és akkor 3 napos levelezés után sikerült ezt elérnünk”

– nyilatkozta az interjúban a neve elhallgatását kérő szakember, aki szerint az orvosokon kívüli kórházi dolgozók jelentős része nem akarja beoltatni magát a vakcina mellékhatásairól terjedő álhírek miatt.

„További probléma, hogy úgy tűnik, nincs terv arra, hogy mit kell csinálni a megnyitott vakcinákkal – tudomásom szerint ampullánként egyszerre 5-6 vakcina-egységet lehet egyszerre kibontani. Az oltóközpontban láthatóan nem tudják, hogy a nap végén a betervezett, de valamilyen okból meg nem jelent emberek oltóanyagával mit kezdjenek"

– fogalmazott az orvos.

„Mi azt szerettük volna például, ha az osztályunkon fekvő betegeket, vagy a kórházi dolgozók családtagjait beoltathatnánk ezekkel a maradék vakcinákkal. Egyikre sem volt mód, az oltóközpontban dolgozók retorziótól tartva semmiben nem mernek eltérni a kiadott utasításoktól, még akkor sem, ha ez több adag oltóanyag kidobását jelenti. Pedig vannak országok, ahol sikeresen meg tudják oldani a napi maradék vakcinák felhasználását"

– tette hozzá.

Eközben kitért az egészségügy egyre kaotikusabb helyzetére is:

„A hangulat nagyon rossz, sok szakdolgozó (ápoló, stb.) készül a pálya elhagyására, de nem a fizikai körülmények miatt, mert mostanra megszoktuk a maszkhordást, beöltözést is, és korábban is előfordult hogy kényelmetlen feltételek között kellett dolgozni sürgős eseteknél vagy más okból, hanem az állandó bizonytalanság miatt. Sokan aggódnak a közalkalmazotti státusz elvesztése miatt, az új törvény szerint ezt egészségügyi szolgálati jogviszony helyettesíti majd"

– foglalta össze a szakember.

Múlt héten a 444 egy hosszabb cikkben foglalta össze, hogy olyanok is hozzájutnak az oltáshoz, akik nem jogosultak rá, majd pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte az RTL Híradóval, hogy aki eltér az oltási tervtől, az szabálysértést követ el, a hatóságok pedig meg fogják büntetni, aki az oltást adta, és azt is, aki megkapta.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.