Ungár: Tovább folytatja az állami dolgozók elleni támadását a kormány

Pintér Bence 2021-01-13 11:50:26
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól hetven embert tennének át az idén január elsejével létrehozott Nemzeti Szociálpolitikai Intézetbe.

A járvány alatt is folytatta az állami munkavállalók elleni támadást a kormány – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Ungár Péter, a Vas megyei LMP politikusa. A politikus szerint a kulturális dolgozók és a szakképzésben dolgozók esetében már láttuk, hová vezet ez.

A zöldpárti politikus felhívta a figyelmet: a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól hetven embert tennének át az idén január elsejével létrehozott Nemzeti Szociálpolitikai Intézetbe, méghozzá úgy, hogy a december végén érvényes bértömegnek csak a 80 százaléka áll majd rendelkezésre. Az érintettek eddigi kormányzati szolgálati jogviszonya ráadásul sima munkaviszonnyá alakul. A dolgozóknak január 25-ig kell eldönteniük, hogy aláírják-e az új szerződésüket.

Ungár szerint ezek a csökkentett fizetések valójában nem járulnak hozzá jelentősen a költségvetési mérleg javításához.

A Vas megyei LMP politikusa szerint ez a politika, az állami alkalmazottak elleni háború oda fog vezetni, hogy romlani fog az állami szolgáltatások minősége. Az LMP szerint a szociális dolgozóknak jár az egészségügyi dolgozóknak is járó 500 ezer forintos kifizetés, a kulturális dolgozók közül mindenkinek járjon a hat százalékos béremelés járjon, és a diplomásoknak legyen garantált diplomás bérminimum.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.

14 és fél milliárd forintból bővíti körmendi gyáregységét az Egis

Az állam 3 és félmilliárd forinttal száll be a költségekbe.

Alig fél éves működés után bezár az Oladi Posta és szatócsbolt

A munkaerőhiány miatt nem tud tovább üzemelni az üzlet.

Vágj bele a transzferálás világába bátran!

Sokan tántorodnak el már a kezdeti lépéseknél, amikor transzfer oldatokkal próbálkoznak.

Lélegezz tudatosan!

Elgondolkodtál már azon, hogy figyelsz-e a légzésedre egy kimerítő edzés közben?

Bő egy év telt el és még mindig folyik a nyomozás a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztás ügyében

Információink szerint ez eljárást egyszer már megszüntették, majd nemrég újranyitották. Ezt azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség nem erősítette meg.

Fideszes delegálttal töltötték fel Sárváron az egyik megüresedett bizottsági helyet

Továbbra sem tükrözi a választási eredményt a bizottsági helyek elosztása.

Megrongálta a csatornát egy figyelmetlen sofőr Győrben

A rendőrség a lakosság segítségét kéri. 

Államosítják a Haladás Sportkomplexumot

Lényegében eddig is az államé volt, de most kiiktatják az állami céget is.

Vereséggel tért vissza Európába az ETO FC

Nem jött össze a bravúr Jerevánban.