Egész Olaszországban bezárják a kiskereskedelmi egységeket

ugytudjuk.hu 2020-03-12 08:34:00
Egyre durvább lépésekre kényszerülnek az olaszok.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy újabb járványellenes óvintézkedésként egész Olaszországban bezárják a nem létfontosságú kiskereskedelmi egységeket, a kormányfő egyúttal felszólította a magánszektort, engedje meg az alkalmazottaknak, hogy szabadságra menjenek vagy otthonról végezzék munkájukat, amennyire az lehetséges, írja az MTI.

Az újabb rendkívüli intézkedések célja, hogy sikerüljön lelassítani a terjedését az új típusú koronavírus-járványnak (Covid-19), amely több mint tízezer embert fertőzött meg, és több mint 800 ember halálát okozta azóta, hogy február 21-én az első beteget azonosították az országban.

A miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videoüzenetében hangsúlyozta, hogy az eddig bevezetett óvintézkedések után "további lépésre van szükség, a legjelentősebbre".

Az új rendelkezés értelmében bezárnak a nem alapvető szükségleteket ellátó üzletek, szolgáltatások, menzák, szállodák és vendéglátó helyek is, presszók, éttermek és sörözők, amelyek eddig este hat óráig még nyitva tarthattak.

Kivételként nem szüneteltetik az étel-házhozszállítást, továbbra is nyitva lesznek a dohányboltok és benzinkutak, a tisztítók, a bankok és a posták.

Be kell zárniuk mások mellett a fodrászatoknak, de továbbra is üzemelnek majd a nyomdák és az újságosstandok, amelyek működését létfontosságúnak minősítették.

Korábban már bezártak az oktatási és kulturális intézmények, edzőtermek, templomok.

A közhivatalok nem zárnak be, de rugalmas munkaidőt vagy távmunkavégzést vezetnek be.

A termelőüzemeket, gyárakat nem állítják le, feltéve, hogy betartják a szigorú egészségügyi előírásokat. A mezőgazdasági, állattenyésztési ágazat is folytatja tevékenységét.

Giuseppe Conte kijelentette, az intézkedések tényleges hatásának felméréséhez két hétre lesz szükség.

"Ha a számok tovább emelkednek, ami egyáltalán nem kizárt, nem kell majd feltétlenül újabb intézkedéseket bevezetnünk. Nem kell vakon a szakadék felé rohannunk. Józannak, felelősnek, mértéktartónak kell maradnunk" - mondta.

Beszéde elején a miniszterelnök köszönetet mondott az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, valamint az ország minden lakosának, akik hetek óta együtt élnek a vírushelyzettel. Kifejtette, hogy a világ szeme Olaszországra szegeződik a fertőzöttek magas száma miatt, de elismerés is övezi az olaszok következetes lépéseit és ellenállását. A kormányfő az olaszok közösségi összetartását, egységét hangsúlyozta, amelyekkel - tette hozzá - Olaszország képes lesz legyőzni a járványt. "Mindannyiunk összefogásával sikerülni fog!" - jelentette ki, leszögezve, "ha mindannyian betartjuk a szabályokat, előbb túl leszünk a veszélyhelyzeten, hatvan millió olasz felelősségére van szükség".

Hozzátette, hogy nincsen szükség az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak megrohamozására, az áruellátás zavartalan lesz.

"Az alapszabály ugyanaz maradt: a helyváltoztatást munkavégzésre korlátozzuk, és egészségügyi vagy más alapos okból keljünk csak útra" - ismételte a miniszterelnök.

A kórházak intenzív osztályainak ellátására rendkívüli egészségügyi kormánybiztost neveztek ki Domenico Arcuri vállalatfejlesztéssel foglalkozó közgazdász személyében.

Az utóbbi huszonnégy órában csaknem kétszázzal 827-re emelkedett az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12 462-re nőtt.

A bejelentés szerint a halottak száma az előző napi 631-hez képest 31 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az előző napi 10 149-ről 22,7 százalékkal nőtt.

A fertőzöttekből több mint hétezer Lombardiában betegedett meg, a halottak száma itt több mint hatszáz. A közegészségügyi hivatal (Iss) adatai szerint a következő két hét "döntő" lesz az olaszországi járvány terjedésében.

Egyre több olasz politikus, sportoló közli, hogy pozitívnak bizonyult a tesztje. Az olasz televíziókból egymás után "tűnnek el" az újságírók, műsorvezetők, akik házi karanténra kényszerülnek.

Angelo Borrelli, a polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy nemcsak a megszokott lakóhelyükről más közigazgatási egységbe távozóknak, hanem az utcán a gyalogosoknak is indokolniuk kell mozgásukat, ha a rendőrség ellenőrzi őket. Nem engedélyezett a szabadtéren, parkokban végzett testmozgás sem, ha túl sokan vannak egymás közelében.

Az újabb szigorítást az ellenzéket vezető Matteo Salvini, a Liga vezetője megelégedéssel fogadta. "A kormány (végre) meghallotta az orvosok, ápolók, dolgozók, vállalkozók, polgármesterek és tartományi elnökök segélykiáltását" - írta Salvini.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.