A Civilek Győrért Egyesület városi irányítás alá vonná a tömegközlekedést

Pintér Bence 2019-10-02 16:30:00
Nem enyhít a győri tömegközlekedés gondjain az, hogy tovább központosították a volántársaságokat.

A győri önkormányzati választás egyik legfontosabb témájává kezd válni a tömegközlekedés állapota, miután az elmúlt hetekben tömegesen maradtak ki járatok szerte a városban – a kimaradásokra hivatalos választ nem adtak korábban a buszközlekedést üzemeltető ÉNYKK-tól, és már nem is fognak, hiszen

a héten tovább központosították a magyar tömegközlekedést, az ÉNYKK és a többi régiós cég helyett helyett most már a Volánbusz a szolgáltató az egész országban.

Ez a gyakorlatban azonban nagy változást nem jelent, hiszen a győri tömegközlekedést továbbra is a szombathelyi központból szervezik majd.

Miközben a fideszes vezetésű önkormányzat nem nagyon kommunikál a tömegközlekedés körüli anomáliákról, mind a Győrben összefogott ellenzéki pártok (DK, MSZP, Jobbik, Momentum, LMP), mind a választáson induló, főleg egykori jobbikosokból verbuválódott Civilek Győrért Egyesület fontosnak tartja a buszok kérdését.

Az összefogás főleg az új járművek beszerzésére helyezte a hangsúlyt, és azt ígérte: ha ők nyernek, elkezdenek azon dolgozni, hogy fokozatosan lecseréljék eletromos buszokra a járműparkot. Emellett Glázer Tímea, az összefogás DK-s polgármesterjelöltje a minap azt is felvetette, hogy járhatnának iskolabuszok is a városban.

Civilek Győrért: Ha így marad minden, a helyzet nem fog javulni

A Civilek Győrért elnöke és polgármesterjelöltje, a korábban a Jobbikot erősítő Kovács László szerint Győrben nem változik az összevonástól semmi, maradnak a járatok, és maradnak a kivénhedt buszok is. Járműbeszerzésre a közeljövőben nem számíthat a város, és az országosan jellemző sofőrhiány sem fog megoldódni.

Elmondta: Győrben havonta 30 ezer járat megy, amiből az elmúlt hónapban mintegy 800 maradt ki, ez naponta átlagban 30-40 járatot jelent.

Kovács szerint a sofőrhiány a nyugati régióban a legsúlyosabb, a kevés dolgozó sofőr rengeteget túlórázik és a nyugdíjas sofőröket kell visszacsábítani dolgozni.

„Emiatt a hihetetlen terhelés miatt nagy a fluktuáció, és ahogy az inerneten a szakmai fórumokban olvasható, Győr mumus a sofőrök körében, ide senki nem akar jönni dolgozni. Ennek csak egyik oka az extrém terhelés, a másik a buszok állapota, a harmadik a közlekedési környezet” – mondta az egyesület polgármesterjelöltje.

A Civilek Győrért Egyesület szerint az a megoldás, hogy a város vegye vissza saját kezébe a tömegközlekedés megszervezését,

mint Kovács elmondta 2017-ben ő ezt már javasolta egyszer, de a kormánypárti és az ellenzéki képviselők is leszavazták a javaslatot. Szerinte az ellenzéki pártok egyébként nem rendelkeznek komoly tervvel, csak lózungokat puffogtatnak, vagy az általuk is kínált elképzeléseket veszik át.

A Győr+ kérdésére a polgármesterjelölt elmondta: az intézkedés egyszeri 30-40 milliárd forintos kiadással járna, utána ugyanannyiba kerülne üzemeltetni a buszközlekedést, mint most.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.